Békés Itala, mielőtt egy munkát kiad a kezéből, 'megkövezteti magát', hogy időben javítsa a hibákat

– Nem akartam summázni semmit. Kilencvenévesnek lenni állapot, nem kell túlmisztifikálni. A könyvespolcomon vannak az „imakönyveim”: Hamvas Béla, Lao Ce, Bergson, Selye János, Szentkuthy, Zeami mester és még sokan, akik hatással voltak rám – mondja Békés Itala, Jászai Mari- és Kossuth-díjas színésznő a nemrég megjelent Szalto mortale, Ha még egyszer 80 éves lehetnék című, egészen különleges cédéje kapcsán. – Miért éppen halálugrás a címe?! Szerintem a lemez önmagáért beszél. Kilenc hónapig dolgoztam rajta, ez idő alatt állandó edzésben voltam. Régen énekeltem, csiszolni kellett a hangomat is.

Debreceni művészcsaládba született 1927-ben, édesapja Békés István író, műfordító és művelődéstörténész volt, édesanyja Rita Furlani olasz színésznő.

Öt gyermekük született, de kettőt igen korán elveszítettek: az első fiukat és a neves színésznő, Békés Rita ikertestvérét. Itala és András, az Operaház Kossuth-díjas emeritus főrendezője szintén ikertestvérek, a férfi két évvel ezelőtti haláláig elválaszthatatlanok voltak egymástól.

– Kistestvéreim halála után nagyon óvtak bennünket a szüleink, még iskolába sem engedtek, két évig magántanulók voltunk. Végül sikerült kikönyörögnünk, hogy hadd menjünk közösségbe, szerettem a társaságot, az osztálytársaimat. A tanulást annál kevésbé, szinte mindenből megbuktam. Egyáltalán nem tanultam, ami apámat mélységesen felbőszítette. Képtelen voltam elsajátítani bizonyos dolgokat, ilyen volt az idő fogalma, nem tudtam megkülönböztetni a mától a holnapot és a tegnapot. Ezekből mindig nagy kikapások lettek. Akkor találtam ki a saját „gondolatiskolámat”, esténként mindent megbeszéltem magammal. Amikor megjelent a Hogyan lettem senki? című életrajzi könyvem, felhívott a diszlexiása-lapítvány egyik vezetője, hogy szerinte a diszlexia állhatott a tanulási problémáim hátterében.

A gyerekkor a konfliktusok ellenére hatalmas szeretetben és összetartásban telt. Aztán jött az életébe a Margit Intézet, pontosabban Albina nővér, aki egyáltalán nem próbálta korlátok közé szorítani a 11 éves, igencsak tehetséges lányt, hanem hagyta, hadd írjon verseket, sportoljon kedvére, vezesse az önképzőkört.

Mérhetetlen energiáit lekötötte, aminek meg is lett az eredménye, ezentúl kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhetett, és elmélyült a barátsága Albina nővérrel, akit élete végéig látogatott.

– Apukánk nem akarta, hogy színi pályára menjünk, mert azt mondta: a legjobbnak kell lennetek, különben nem érdemes csinálni. Előbb kenyérkereső  szakmát kellett szereznünk, így lett Ritatanár, Bandi fotóriporter, én pedig mestervizsgás női szabó. Kacérkodtam a divattervezői pályával is, de végül a szüleim tudta nélkül, 1946-ban elszöktem a színiakadémia felvételi vizsgájára.

A százötven jelentkezőből harminchárom diák sikeresen vizsgázott, köztük Békés Itala. Harmadévesen megkapta élete első szerepét egy mesejátékban.

Pár nap múlva megjelent az első kritika, azt írták róla, hogy színpadra született. Majd’ hetvenéves pályafutása során egyetlenegyszer sem kapott negatív kritikát.

Eleinte fiúszerepekben remekelt, sokan nem akarták elhinni róla, hogy nő. Nemecsek Ernőként rengeteg rajongói levelet kapott, az egyik így szólt: „Kedves Nemecsek Ernő néni!” A Timur és csapata előadása után egy másik levél így szólt: „Az előadás után várlak. Aranka.”

A fiúk után jöttek a kislányszerepek, az öregasszonyok, a démonok, a legváltozatosabb karakterek. De Békés Itala a különböző műfajok meghonosításának is nagy mestere, bátyjával elsőként mutattak be pantomimszámot Magyarországon.

– Hol lehet megnézni?! Ma már sehol. Akkoriban még nem tudták rögzíteni, nem volt telerecording. De fölösleges ezen sopánkodni – konstatálja teljes lelki nyugalommal, majd lelkesen mesél a Nő!? című darabról, amellyel az egyszemélyes színház hazai történetét alapozta meg. Több mint ezer előadást ért meg a darab, a fél világot bejárta vele.

– Két évig készültem rá, a hónom alá csaptam a hatalmas magnómat meg a mikrofont, tucatnyi nővel készítettem interjút, majd férfiakkal is. Prostituálttal, leányanyával, diplomással, szakmunkással, időssel, fiatallal. Egyszer moziba indultam, de a jegyszedőnő azt mondta, az ő élete izgalmasabb, mint a film. Be sem mentem, őt hallgattam. A nővérével él, aki torzszülött, ha nyilvános helyen megjelennek, mindenki elborzad és menekül a közeléből. Mondtam, hogy szeretnék találkozni vele. A művészképesség-fejlesztő Gondolatiskolámba, amit 1992-ben alapítottam, minden gyereket fölvettem, közös megegyezéssel, hogy gyakoroljuk a másság elfogadását. Hiszen bárkivel bármi megtörténhet.

Békés Italánál fiatalos lendületben nincs hiány, a nemrég bemutatott Testről és lélekről című filmben egy belevaló takarítónőt alakít, aki úgy pattan föl az asztalra, mintha húszéves lenne. A nyitottság és a kíváncsiság számára olyan, mint a levegő. A művészet és a korszerű gondolkodás nem kor kérdése, nem véletlen, hogy nemcsak Szenes Iván dalait, hanem a Quimbyt és az Infúziót is ismeri.

Elmúlt már 50, amikor a Diszkó Itala című estjét készítette, és eljárt a diszkókba, hogy megtapasztalja, miért táncolnak a fiatalok „gátlástalanul gátlásosan”.

A tánc, a mozgás és a beszéd alapeleme a színjátszásnak, természetes, hogy Itala ezt máig sem hagyta abba. Ma is heti öt órát tornázik, alig várja, hogy a Dunán evezhessen.

Egyszemélyes színházának szinte minden előadásából, könyvéből, zenéjéből, tanításából kiderül ars poeticája: az előítéletek, a hazugságok, az általánosságok és az áligazságok elleni küzdelem.

Itala azt mondja, munkásságának sikereit a családja és barátai erős, őszinte bírálatának köszönheti, amit mindig igényelt. Minden kiadott munkája és szerepe előtt jól „megkövezteti” magát, hogy addig javítsa a hibákat, ameddig csak lehet.

Több száz szerepet játszott, sok főszerepet is, de azt vallja, hogy az epizódszerepek jóval nehezebbek. Mert a nagy szerep megcsinálja a színészt, de a kis szerepet a színésznek kell életre keltenie.

Mindig tisztelte a nézőket, előfordult, hogy az egyik kamara-előadására csupán egyetlen ember volt kíváncsi. Békés Itala egy cseppet sem rendült meg, ennyit mondott: „Nem baj, most tartok egy főpróbát.” És úgy játszotta el a darabot, mintha telt ház lett volna. Pár nap múlva az is lett.

A filmezés, a rádiózás és a színház mellett több könyvet írt, tanított, műsorokat szerkesztett. Minél több műfajban alkot az ember, annál gazdagabb a palettája és a színpadi kifejezési eszköze – vallja a karakteréből adódó bölcsességgel.

Óvatosan kérdezem, hogy áll az idő múlásával, de a szeme sem rebben.

– Ostobaság, hogy nem tudunk beszélni a halálról. Már 70 évesen azt nézegettem, melyik otthonba vonuljak be, ha leesek a lábamról, hogy ne legyek a családom terhére. Szerencsére még nem tartok ott, vidáman elvagyok egyedül.

Egyébként is ott hevernek a fiókomban a félig kész könyvek, a novellák, és sorra kapom a forgatókönyveket, szerepajánlatokat. Szóval, feladat van bőven, de mint már említettem, bárkivel bármi megtörténhet. Velem is.