Írók a kórteremben

A 6-os számú kórterem – ezt a címet kapta Csehov híres elbeszélése, amely egy kisvárosi kórház siralmas körülményei közt játszódik, de több művében is feltűnik az orvos és a beteg alakja. Anton Pavlovics Csehov (1860–1904) Moszkvában volt medikus, majd ténylegesen gyakorolta gyógyító hivatását, magát sem kímélve látta el a pácienseit.

Melikhovóban, a földbirtokán körzeti orvosként is működött. Azt írja:
„Huszonöt falu tartozik a körzetemhez, négy gyár és egy kolostor. Reggel fogadom a betegeket, délelőtt kijárok hozzájuk.”

Dr. Kiss László orvostörténeti kutatásaiból tudjuk, hogy harcba szállt többek közt a kolerával, és vállalta az embert próbáló utazásokat is Szahalinra, hogy meglátogathassa a fegyencek szigetét.

Folyton aggódott, nehogy a medicina panaszt tegyen, hogy „megcsalta” az irodalommal. Azt tartotta, az orvosi szakma művészként pontosabb megfigyelővé tette, nem vétett szarvashibákat. Lev Tolsztojnak például felrótta, a nagy orosz író úgy írt a szifiliszről, hogy nem ismerte alaposan e nemi úton terjedő betegséget.

Csehov ifjúkora óta küzdött a tüdőbajjal, de amikor éppen nem köpött vért, nem vette komolyan a jeleket, és olyan erőbedobással dolgozott, mintha makkegészséges lett volna. Több gyógymódot is kipróbált, többek közt kumiszkúrát tartott, azaz erjesztett kancatejet kortyolt, hogy felépüljön, de hiába. Már az előrehaladott kórral küzdve írta meg a Ványa bácsi, a Három nővér, a Cseresznyéskert című drámáit. Nem volt éppen hálás beteg, mivel ügyet se vetett betegsége tüneteire. Kijelentette:
„Nem fogom gyógyíttatni magam. A gyógyvizeket és a kinint beveszem, de megvizsgálni nem hagyom magam.”