Pintér Dalma: Egyszerűségbe rejtett kincs

Ismerős érzés ébred a szívemben: mintha iskolás koromban a Mama régi udvarában lennék. Mennyire szerettünk a nővéremmel a kert végében álló, rozoga istállóban játszani, finom vadkörtét tömni magunkba.

S milyen jókat lehetett aludni Mama magosra pakolt párnáján, meleg dunyhája alatt. Micsoda boldogságot éreztem akkor! Felhőtlen, ártatlan örömöt, amire tényleg csak egy gyerek képes. Mamáéknál akkoriban még nem volt mosógép, lavórban mostak, a centrifugázást pedig a puszta szél helyettesítette. Fürdőszoba sem volt, helyette lavórban tisztálkodtak, vécére meg kintre jártak.

Azóta sok minden megváltozott. Gyakran hagyja el panaszszó a szánkat, és örökösen vágyunk valamire, mindig többre. Pedig régen még ennyi sem volt. Belépve Attiláék házába, mintha otthon lennék. Ugyanaz a kicsi L alakú házikó, roskadozó istálló, baromfiólak a kert végében. S ez az egyszerűség köszön vissza a ház belsejében is. Régi írottasok a falon, puha heverő a kályha mellett. Kicsi szobák és egy nyári konyha. Öten élnek itt: Attila a feleségével, Imolával, a Mama, vagyis Gadó Emma néni, míg a nyári konyhát Attila testvére, a fiatalabbik Gadó Emma lakja az élettársával.

A keresetük alig több, mint amiből élelemre telik, annak egy részét szorgosan megtermelik a kertben. Egyéb luxusról nem is álmodhatnak. Az otthonuk egyszerű. A körülmények is, ahogyan élnek. Víz nincs a lakásban, a vécé az udvar végén, fürdőszoba híján itt még ma is a lavór és a kútról hozott víz adja az esti üdítő fürdőt.
Ugyanaz a régi, mámorító érzés bukkan elő bennem: mintha újra kislány volnék és iskola után a Mamához igyekeznék. Az udvar, a ház, a berendezés, s itt is megindító egyszerűség, melegség, szeretet vesz körül. Gadóék szerényen és amolyan régimódi falusiasan élnek, mégis megvan mindenük. Végignézve Attila családtagjainak arcán, eszembe jut, amire kislánykoromban Mama tanított: csak együtt legyen a család egészségben, szeretetben – nem is kívánhatunk ennél többet!

Pintér Dalma