Félelem nélkül

Repülés és zuhanás. Hajtás és pörgés. Rekordok és könnyek. Életveszélyesnek tűnő show. Kezdők, feltörekvők, dobogósok és bajnokok a küzdőtéren – tomboló tömeg a másik oldalon. Az átlagéletkor úgy 20-25 körül lehetett a Kopaszi-gáton, az Extrém Sportok Nemzetközi Fesztiválján (FISE). Ne csodálkozzunk az évek számán: a kiváló fizikai kondíción és a határtalan kreativitáson túl elengedhetetlen kellék az ifjúi vakmerőség ahhoz, hogy az ember fizikát meghazudtoló trükkökbe fogjon.

Az indulók három helyszínen, hat szakágban mérték össze tudásukat. Amíg a wakesurf- és a wakeboardversenyzők a Duna vizén cirkáltak, a BMX Flat-esek meg a gördeszkások egy sík pályán trükköztek, a görkorcsolya és a BMX Freestyle (szabad stílus) Park megszállottjai pedig hatalmas hullámzó rámpákban lendültek bele.

Mitől is extrém sportok ezek?

Látni kell, és nincs több kérdés!

A szabad stílusú BMX-parknál a bringások több tíz méter magasban szaltóznak, a görkorisok őrületes sebességgel száguldanak. Az egyedi tervezésű pályák a FISE rendezvényeinek védjegyévé váltak: a versenyzőknek minden egységen új, lehetőleg egyedi trükköket kell bemutatniuk, miközben sebesség és az amplitúdó (a nyugalmi helyzettől mért legnagyobb kitérés) folyamatosan növekszik.

Mielőtt elnézően mosolyognánk a fiatalok „hóbortján”, megsúgom: a BMX Freestyle Park olimpiai sportágként szerepel majd 2020-ban Tokióban, ami óriási előrelépést jelent az extrém sportok elismerésében.

A sportág ugyanis amellett, hogy rendkívül látványos, óriási sportteljesítmény is! A versenyzőket több szempontból is pontozzák: a trükkök nehézsége, eredetisége, stílusa és kivitelezése alapján állhat össze az olimpiai aranyérem.

A közönséget szondázva úgy tűnt, a gördeszkás kiesős szám az egyik legszórakoztatóbb része a versenynek.

Ez a deszkások kreativitását teszi próbára. Az első versenyző kiválaszt egy trükköt, megcsinálja, majd a többiek sorban megpróbálják megismételni ugyanazt, amire három lehetőségük van. Ha valakinek nem sikerül „beadni” ezt a trükköt, akkor kiesik – amíg végül csak a győztes marad. Akit magasba lendített gördeszkákkal ünnepel a közönség (merthogy saját deszkát hozni kell egy ilyen fesztiválra, bizonyságképpen a bennfentességre).

Rendhagyó vízi csatározás zajlott a Lágymányosi-öbölben. A wakeboard leginkább a vízisí és a snowboard (hódeszka) kereszteződéseként definiálható. A wakeboard- és a wakesurfversenyzők egyaránt egy hajóhoz kapaszkodva startoltak, majd a hajó farhullámait lovagolták meg – a különbség annyi, hogy ez utóbbiak esetében a versenyszámok csak azután indultak, hogy a kapaszkodót elengedték. A versengés célja, hogy a legtöbb kanyart és trükköt bemutassák, ameddig tart a hullám.

Bárhová nézek, félelmetes a látvány! „Csinálni nem az” – nyugtat meg Juhász István, aki tanárként ugyan a fővárosban él, de gyerekkora óta a Balatonnál tölti a nyarakat, „lassan kopoltyúval lélegzik”. Szerinte minden extrém sportra igaz: addig kell gyakorolni, míg biztonságos és tökéletes nem lesz a trükk. És akkor  nincs félelemérzet.

Ahol a legnagyobb az ováció, ott biztosan magyar lépett – sík területre. Például a honfitársaink közül legsikeresebb Kun Ádám a BMX Freestyle Flat versenyszámban. Vitán felül ez a sportág a legművészibb! Itt nincsenek félcsövek, ugratók vagy csúszó boxok, minden a sík talajon történik.

Három perc lenyűgöző tánc ez bringás és bringája között – ennyi ideig kell(ene) a bringásnak nyeregben maradnia (valójában rá se ül) –, folyamatos pörgés az egyensúlyozás fizikai törvényszerűségeinek határán.

Ez általában a kiforrottabb versenyzők műfaja (Ádám 31 éves), nem pedig tizenéves srácok vadászterülete. „Úgy tartják, a tehetség mellett minimum tíz év kőkemény gyakorlás kell, hogy kialakuljon a saját stílusod, és fogyasztható formába öntsd magad” – magyarázza az egyik nézőszomszédom.

Előttünk a fűben sárga BMX hever – naná, hogy azzal jött ki Csepelről a 19 éves Schaffer Csaba. Tapasztalatból mondja, nem egyszerű: egy trükksorozat összetevődhet akár negyven különböző, apró mozdulatból is, ezek megtanulása még a profiknak is akár több hónapba telik.

Nem árt egy erős bicikli sem, lehetőleg minél könnyebb! Merthogy a súly is nagyon fontos: ha egy BMX túl nehéz, akkor a trükkök megtanulása is sokkal nehezebb. Fülöp Vidákovich a példaképe (hétvégén megnyerte a BMX Freestyle Flat amatőr kategóriát), akit biciklinyűvőként tartanak számon: a bringája körülbelül fél évig bírja a terhelést, a kerekek egykét hónapig...

Azt még nem is mondtam, hogy mennyire magányos sportágak ezek.

A legtöbb extrém sportolónak ugyanis nincs edzője. A saját kreativitásukra, merészségükre és ügyességükre hagyatkoznak, hiszen nagyon sokat ér, ha valaki egy még soha nem látott, utánozhatatlan trükkel lepi meg a versenytársait.

A kezdők leginkább az internetre feltöltött videókból tanulnak. Meg asaját hibáikból, eséseikből. Esések nélkül ugyanis nem lehet megúszni, a profi extrém sportolók kivétel nélkül elszenvedtek már kisebb-nagyobb sérüléseket. Nem marad más választás: meg kell tanulni jól esni, hogy minden körülmények között megóvják a testi épségüket. A BMXpark esetében a gyakorlópályákon egy-egy ugrás után szivaccsal párnázott hatalmas kádakba érkeznek a bringások, a többi sportágnál térd- és könyökvédők tompítják az eséseket.

Egyvalamit biztosan nem tudnak: abbahagyni. Az adrenalinmámor, azt mondják, gyógyíthatatlan.