Lenyűgözve

Igen, tudom, túl sokba került. Még akkor is, ha abban a horribilis összegben benne van az öreg, lepukkant uszodák felújítása, a Margitsziget rendbe hozása, az észak-pesti Duna-part kialakítása. Biztosan lehetett volna olcsóbban kihozni ezt a világbajnokságot. Én például a nyitóünnepségre, különösen a számomra teljesen ismeretlen „világsztárra” adtam volna kevesebb pénzt. Ott, gondolom, azt akartuk megmutatni, hogy lám, szuper olimpiát is tudtunk volna rendezni.

És ez a világbajnokság tényleg remekül sikerült. Gyönyörű helyszínek, lenyűgöző látványok: aki nézte az óriás-toronyugrás férfi döntőjét, háttérben az Országházzal, a Margit-híddal és a hajókkal – azon a délelőttön biztosan nem gondolt arra: ejnye már, de drága volt ez a torony. Vagy csak én vagyok ilyen elfogult a városommal?

A tévében még szebb volt a látvány, mint a helyszínen, mert a technika jóvoltából akár lassítva is láthattuk repülni a templomtorony magasságából az ugrókat. Ki az, aki ilyenkor a pénzt számolgatja?

No, volt azért ilyen. Az egyik tévécsatornán éppen Hosszú Katinka második aranyérme átadásának idején szavaztatták a nézőket, megérte- e. Persze, hogy a nagy többség – úgy hatezer betelefonáló – szerint nem. Mondjuk, az időzítés nem volt elegáns, hiszen előtte és utána, napi rendszerességgel, amúgy is kivesézték a kérdést.

Nagyon szeretem az úszást nézni, az olimpián is elsősorban az érdekel. Most is állandóan az M5-ön csüngtem, ha tehettem, még a délelőtti előfutamok idején is. A közvetítésben, a tévéstáb munkájában kifogást nem találtam, jól vizsgáztak. S mint mindig, most is az emberi történetek érdekeltek a legjobban. Persze a magyar úszóké. Például a csinos kislányok. A minden idők legszebb magyar színésznőjének, Bara Margitnak az unokája: a kistermetű, mosolygós Szilágyi Liliána, meg aztán a filmsztár szépségű Jakabos Zsuzsi, a most kissé csalódott Kapás Boglárka. (Erről jut eszembe: miért van minden úszónőnek, magyarnak és külföldinek kivétel nélkül hosszú haja? Az ember azt hinné, hogy nem praktikus. És régen nem így volt…)

És Verrasztó Dávid, akinek mindig dühös-dacos fiatal arcán most először láttam mosolyt. Gyurta Daninak – aki, bevallom, a szívem csücske – az olimpia után most ismételt kudarca, s ahogyan azt férfiasan viselte. Az öröm, amivel a férfi gyorsváltó váratlan bronzérmét mindenki fogadta. A hitetlenkedés a 17 éves Milák Kristóf arcán, amikor végre felfogja, hogy ezüstérmes lett. És a száján kiszaladó álmélkodó káromkodás…

És Cseh Laci, aki mint mindig, az abszolút úriember, az úszósport valaha volt egyik legrokonszenvesebb versenyzője. No és persze Hosszú Katinka, aki megbirkózott azzal a teherrel, hogy mindenki két aranyat várt tőle és csak úgy mellékesen még begyűjtött ezt-azt. Tudom, nem mindenkinek szimpatikus az a profi tudatosság, ahogyan ők a férjével felépítették az Iron Lady brandet. De most Katinka nem a Vaslédi volt, hanem egy fiatal magyar nő, aki élni tudott óriási tehetségével, aki nagy tét esetén valósággal megtáltosodik – mit művelt az utolsó napon, a 400 vegyes döntőjében! –, aki meghatott és boldog tízezer szurkoló üvöltésétől, aki ettől boldogabb, mint az olimpiai győzelem idején volt…

A FINA-elnök által minden idők legjobb vizes vb-jének nevezett esemény méltó befejezése volt a záróünnepség, nekem sokszorosan felülmúlta a nyitót. Az első magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel és az együttes művészeti vezetője, az est rendezője, Vági Bence, valamint Iványi Árpád látványtervező remekelt. Kétszáz művész adta elő a lenyűgöző, vérprofi produkciót, ami a gondolatiságot sem nélkülözte – miattuk kibírtuk a beszédeket is. Ujlaki Ágnes