Guszev, a kapitány

Mindig nagy érdeklődéssel figyelem Köbli Norbert filmjeit. Különböző rendezőkkel dolgozik, de ő írta például a Szabadság, különjárat, A berni követ, a Félvilág vagy a rengeteg díjat kapott A vizsga című filmek forgatókönyveit. Ezek mind megtörtént eseményeken alapuló alkotások, többségük a szocializmus történetének nem vagy alig ismert, elhallgatott epizódjait dolgozza fel. E művek erőssége a feszes cselekmény, az erőteljes karakterek sora, a hiteles környezet. A történet mindig valódi, a részletek, illetve a szereplők egy része fikció, amelyek azonban mindig a mondanivalót szolgálják. E stílusjegyek mind jellemzőek az ünnepen a Duna Tévén bemutatott, Árulók című tévéfilmre, Fazakas Péter kiváló rendezésében.

1948-at írunk: egy évvel a kékcédulás választás után és egy esztendővel a totális hatalomátvétel előtt. A demokrácia egyre formálisabbá válik, a kommunisták már uralják a legfontosabb területeket, megtámogatva a szovjet hadsereg látható és félelmetes jelenlétével. Illés Béla, a Szovjetunióba emigrált magyar író a szovjet hadsereg őrnagyaként részt vett Budapest ostromában. Katonaként jelentette ki, hogy a szovjet harcosok számára „a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.”

E hazátlan és gátlástalan, nem jelentős, de nem is tehetségtelen író egész életművét a kommunista propaganda szolgálatába állította. Guszev kapitány alakja is így született. Azt hazudta, hogy a minszki – ejnye, azóta sajnálatosan leégett – könyvtárban dokumentumokat talált a cári hadsereg tisztjéről, aki 1848–49-ben a magyarok mellé állt, nem volt hajlandó harcolni ellenük, s ezért kivégezték. Könyvet írt róla, a mártír kapitánnyal bizonyítva, hogy az oroszok számára mindig is mennyire drága volt a magyar szabadság!

A tévéfilm története szerint Illés Béla (Hegedűs D. Géza) egyetemista lánya, Tatjána (Sztarenki Dóra) édesapja művéből színielőadást rendez az egyetemen. A főszerepre szerelmét, a fiatal tanársegédet kéri fel. Tamási Gábor (Klem Viktor) még nem vesztette el hitét a demokráciában, szabadon mer gondolkodni, s gyanakodni kezd. Amikor pedig egy küldöttség tagjaként kijut Moszkvába, hogy fellelje az eredeti dokumentumokat vagy legalábbis bármi hiteles forrást Guszev és társai peréről, rájön, hogy az egész történet koholmány. Ezt, ittasan, leendő apósa képébe vágja, aki másnap elviteti. Az addig hithű Tatjána ettől megrendül, de azért nem annyira, hogy az utcai emléktábla-avatáson ne énekelje apja oldalán az Internacionálét. A lipótvárosi, patinás Sas utca innentől lett Guszev utca, egészen 1991-ig.

Ez a magánéleti szál, úgy vélem, a művészi képzelet terméke, de tökéletesen alkalmas a történet elmesélésére. Mint mindig, most is kiváló a színészválasztás. Sztarenki Dóra az egyik legtehetségesebb fiatal filmszínésznőnk, Klem Viktor is jó. Hegedűs D. Géza pedig egyenesen szenzációs. Az ország egyik legjobb színészének tartottam eddig is, rengeteg szerepében láttam filmen és színpadon, de ennyire jónak még soha! Ezer színe, rezdülése van a kedélyes anekdotázótól kezdve a könyörtelen pártharcosig. Akár egy szemöldökrándulása is tanulmányt érdemelne. Nem kis részben az ő érdeme, hogy ez a mozi megint ilyen jól sikerült.

Utószó. Nagynéném a hatvanas években a Guszev utcában dolgozott, valami gabonaértékesítő vállalatnál. Gyerekként egyszer megkérdeztem tőle, ki volt az a Guszev. Marcsi vállat vont: – Valami szovjet pali lehetett, tudja a fene… Most már nemcsak a fene, hanem mi is tudjuk.