Halni is tudni kell

Szerdán meghalt, és szombaton már el is temették a 91 éves Hugh Hefnert, a Playboy című magazin alapítóját, aki életében sikerrel mutatta meg, hogyan is él egy igazi playboy, vagyis egy aranyifjú.

Ország-világ(szücs)2017. 10. 08. vasárnap2017. 10. 08.
Halni is tudni kell

Az induláskor, 1953-ban talán még maga sem sejtette, hogy az első számmal egy igazi világbirodalmat teremt.

Valójában a chicagói lakásában egyedül, egy írógép segítségével rakta össze az egész újságot, s a szüleitől kapott 1000 dollárból indította el a magazint. Óriási szerencséjére szinte fillérekért hozzájutott Marilyn Monroe meztelen sorozatához. A kezdő színésznőcske 1948-ban egy Tom Kelley nevű fotósnak vetkőzött le, a képekért 50 dollárt kapott, amiből karambolos autóját akarta megjavíttatni. A fotókból naptár készült, ezt hallotta Hefner, s 500 dollárért megvásárolta a képek jogát. És amikor 1953 decemberében megjelent az első példány, akkor a Madison Square Gardenben, a világ egyik legismertebb sportcsarnokában egy elefánt járt körbe, amely a Marilyn Monroe meztelen fotójával megjelenő Playboyt hirdette.

Fénykorában a lap hétmilliós példányszámban jelent meg, a kor egyik legjelentősebb társadalmi és kulturális mozgalmának egyik vezető hangjaként a szólásszabadság, a civil jogok és a szexuális szabadság szócsöve lett. S bár mindvégig a meztelen nők számítottak a fő vonzerőnek, ennek ellenére a magazinba olyan szerzők írtak, mint John Steinbeck, Jack Kerouac, Ray Bradbury, Gabriel Garcia Marquez, Norman Mailer.

Hefner élete tele volt csillogással, szép nőkkel, a kastélyában tartott állandó bulikkal, de halálából is sikerült igazi szenzációt teremtenie. Ugyanis kiderült, hogy 1992- ben, a Westwood Village Memorial Park temetőjében 75 ezer dollárért megvásárolta a Marilyn Monroe melletti sírhelyet. Állítólag életükben nem találkoztak egymással, mostantól azonban meg kell szoknia, hogy a háreme helyett már csak egyetlen nő mellett fekszik az idők végezetéig, a legendás hollywoodi színésznő szomszédjaként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek