Munka kifulladásig

– Amíg élek, igyekszem valamit összehozni. Ha 100-110 ezret megkeresnék havonta, annak már örülnék – mondja egy férfi. Hatvanhárom éves, öregségi nyugdíjas. Eredeti szakmája ács-állványozó, de egy komoly infarktus után leszázalékolták, az orvos eltiltotta a nehéz fizikai munkától. Most egy takarítócég ajánlatáról értesítették, egy fémipari üzemben pedig csiszolásba kezdhetne, ezért is tért be a miskolci irodába. Reméli, újra megfoghatja a munka végét. Egy miskolci bérházban él feleségével, egyikük nyugdíja sem éri el a 100 ezer forintot.

A térségben komoly a nyugdíjas korosztály érdeklődése, a koros munkavállalókban egyre több cég lát lehetőséget. Ezt Kiss Gábortól tudjuk meg, a Harmadik Kor Nyugdíjas Szövetkezet társadalmi megbízatású elnökétől. Náluk október elejére 1225-en regisztráltak, közülük mintegy hétszázan már tagok is. A jelentkezők közt akadnak szakképzetlenek, nyolc általános iskolai végzettséggel, de vannak diplomások is – csatlakozott hozzájuk például a Magyar Tudományos Akadémia egyik rendes tagja is. A cégeknek ez a foglalkoztatási forma azért éri meg, mert a koros dolgozók után kevesebb közterhet kell fizetniük. A munkavállalót csak 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli, így a végén több pénz marad a zsebében – még úgy is, hogy a szövetkezet is kap néhány százalékot. A szövetkezet alapítói optimisták, remélik, hogy ez a foglalkoztatási forma több távlati lehetőséget is magában rejt. Biztatónak tartják, hogy a jelenleg foglalkoztatottak java része nem minimálbéres. Tucatnyi céggel kötöttek már szerződést, főleg Miskolc körzetében, de van sátoraljaújhelyi foglalkoztatójuk is; és fantáziát lát bennük a munkaerőhiánnyal küzdő egészségügy is: az ózdi mellett a megyei kórházzal is tárgyalnak.

– Van gyakorlatom – mondja egy 63 éves nő, aki munkalehetőségre vár az irodában. – Korábban kórházban takarítottam, most meg az SZTK-ba mennék. – Napi négyórás műszakot vállalna, így a minimálbér felét vihetné haza takarítással. Erre igencsak rászorul, mivel ha a sárga csekkekkel elballag a postára, hogy kifizesse a rezsit, a 80 ezer forintos nyugdíjából mindössze 25 ezer marad. – Legalább elfoglalom magam – így buzdítja magát a fáradt arcú asszony. – Az időmből kitelik.

Egy másik asszony figyelmét egy másik ajánlat kelti fel: „Konyhai dolgozót keres 4 órában miskolci söröző.” A 65 éves, szakács végzettségű nő nyugdíjának 80 százalékát elviszi a hiteltörlesztés, ezért sokat talpal állás után. Panaszosan meséli, hogy mindenhol csak fiatalt vettek fel, öregedővel szóba sem állnak. Úgy érzi, most felcsillant a remény, kezdhet magával valamit. – Végre vehetnék magamnak egy új cipőt – mutatja kopott orrú, viseltes lábbelijét. Kínálat amúgy akad: ács-asztalos, épületgépész, gyógytermékeladó, klímaszerelő, laborasszisztens. Egy pesti cég akár tizenhét szakorvost is alkalmazna – derül ki a miskolci szövetkezet nyilvántartásából.

A tapasztalatok szerint sok idős ember főként anyagi gondjai miatt helyezkedne el újra, ami érthető is, hiszen az irodában sokan 40-50 ezer forintos nyugdíjszelvényeket mutatnak nekünk. Az iroda egyik önkéntesétől, Gombos Ferencnétől azt is megtudjuk, hogy olyan nyugdíjas is akad, aki a téltől fél, mert nem telik neki tüzelőre, de bekopogott egy 80 évesnél idősebb, diplomás öregúr is, aki szellemi munkát végezne, merthogy egyedül él, és az új munkahellyel oldaná kicsit magányát.

– Örültem a nyugdíjas-szövetkezet megalakulásának, hiszen bárhová jelentkeztem HR-menedzseri tapasztalatommal, sehová se kellettem, bár egészséges vagyok – mondja a 64 éves Galambos Gáborné, aki irodavezetőiszékben ül a Nyugimunka néven is ismert szövetkezetnél. Nagy a forgalom, főleg a hét elején jönnek sokan, volt olyan délelőtt, hogy ötvenen fordultak meg itt. – Úgy látom, a cégek lassan fogékonnyá válnak az idősekre, a leendő munkavállalók pedig fellélegeznek, hogy kiegészíthetik a kis nyugdíjukat.

Az irodai vizit után úgy döntünk, meglátogatjuk az „első fecskéket”, akik októbertől már szövetkezeti tagként keresnek pénzt. Az Avastetői Általános Iskola előtt vár minket Koppány Sándorné, Ili, aki sminkjének és eleganciájának hála letagadhatna jó néhány évet. Korábban gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott az iskolában, most a térítési díjak és egyéb pénzügyek tartoznak hozzá. Ismerik a diákok és a szülők is, így jó megoldásnak tűnt, hogy visszavegyék.

– Még nagyon aktívnak, és szellemileg frissnek érzem magam – magyarázza az asszony, aki rugalmas beosztásban dolgozik, hasznosítva régi tapasztalatait. Neki persze az is számít, hogy reggel van miért szépen felöltözni, és egész nap emberek közt, kollégák társaságában lehet. – Akik a közszférából mentek el, máshogy nem is térhetnek vissza, ugyanis választaniuk kell, bért vagy nyugdíjat kapnak. A szövetkezet azért jó megoldás, mert ez nem számít munkaviszonynak.

A munkaerő-piaci helyzet komolyságára a miskolci lakótelepi iskola igazgatónője, Tóthné Csorba Mária világít rá, amikor azt jósolja, hogy „ma még nem keresünk nyugdíjas tanárokat, de két-három éven belül az is bekövetkezik”. Tanítónőik,  fizika vagy kémia szakos tanáraik lassan nyugállományba vonulnak, de hiányzik az utánpótlás nyelvtanárból és testnevelőből is. És nincsenek ezzel egyedül. A Harmadik Kor Nyugdíjas Szövetkezet a közelmúltban egyeztetett a kazincbarcikai tankerülettel, negyven iskola tartozik hozzájuk. Mindegyik intézmény vezetője úgy látta, van legalább egy-egy idős kollégája, akit megtartana, immár szövetkezeti tagsági viszonyban.

De a cégek is számítanak az idősek munkájára. A Diósgyőri Ipari Park modern irodaházban működő, mintegy háromezer embert foglalkoztató Jánosik és Társai Kft. több lábon áll. Ágazatai közt helyet kap a takarítás, az építőipar, de van biztonsági szolgálata, és a közintézmények, hivatalok, kórházak mellett üzemcsarnokok tisztaságáról is gondoskodik. Igaz, az olajos, vasreszelékes padló tisztogatása nem a legnépszerűbb feladat. Viszont az ország több városába keresnek munkavállalókat. A korosokat fizikai munkára, főleg takarításra várják, nem is olyan régen tartottak toborzót.

– Ebben a pillanatban akár ötven-száz takarítót is alkalmazni tudnánk, szerte az országban – magyarázza Béres Miklósné, a cég HR-vezetője. Úgy gondolja, a gépesítés miatt a jó karban levő szépkorúak akár 70 éves korig vállalkozhatnak e feladatra, de mindenki maga érzi, mit bír el. – Kevés fiatal számára vonzó ez a minimálbéres munkakör. Az egyetemisták még csak-csak elvállalják, de akad, aki kiköti, hogy áruházba nem megy, mert ciki, ha az ismerősei meglátják, mivel keresi a pénzt. A takarítás pedig már nem arról szól, mint régen, hogy vizes vödröt kéne cipelni, és a helyiségeket járni a bohócfejjel, ahogy a felmosófejet nevezik. Ma komoly gépeket használunk. Higgyék el, lassan magam is ledoktorálhatnék tisztítástechnológiából.

A „van munka, de nehéz olyat találni, aki el is végzi” kezdetű mondatra amúgy bőven akad példa.

A Miskolchoz közeli község, Alsóvadászi határában szépen piroslik az alma, csak legyen, aki lekapkodja… A Kiskertészek Kft.-nél 185 hektáron termesztenek almát, 18 hektáron meggyet, de egyre többet küszködnek a munkaerőhiánnyal. Senki sem akar a fák mellett hajladozni, ládákat emelgetni.

– A kéziszedőket elvitte a közmunka, szezonban akár kétszáz-kétszázötven ember kéne nekünk – bosszankodik a telep vezetője. Várnák ők a korosakat is alma- vagy meggyszedésre, csak jöjjenek. – A meggyet már muszáj volt géppel lerázni. A közmunka nem hoz sok pénzt a falubelieknek, de legalább nem szakítják meg magukat. Elüldögélnek inkább az árokparton a seprűvel, nem akaródzik nekik gyümölcsöt szedni.

A telepet két éjszakai portás őrzi. Bakternek hívják magukat, korábban alkalmi munkavállalóként dolgoztak, ám néhány napja már úgy üldögélnek a portásfülkében, mint nyugdíjas-szövetkezeti tagok. – A munkával nem szabad egyből leállni, mert abba belebetegszünk – így magyarázza a helyzetet a 64 éves Matlyák Imre. Aktív korában hegesztő és lakatos volt, de a szakmát már a szeme sem bírná. A pénz viszont kevés, így éjszakai nyugodalmát kénytelen feladni az őrködésért.

Hasonló cipőben jár a kollégája is, aki miután 2000-ben elment nyugdíjba, rögtön elkezdett keresgélni, mert a postás csak 41 ezer forint nyugdíjat hozott. Akkor ezek az almafák még csemeték voltak.

A 75 éves Losonczi Sándor jó pár évig járt ide kapálni, metszeni. Nem hagyta el magát, és amikor 65 évesen kapott egy jó ajánlatot, nem habozott, 69 évesen is kiment Tengizbe. Miközben a farkát csóváló kutyával a nyomában körbejár a telepen, megjegyzi: – A fiatalok sokszor arra panaszkodnak, azért kell iparkodniuk, hogy eltartsák az öregeket. Higgye el, ez nem így van. Nekem is van fiam meg unokám, és még én igyekszem segíteni őket.


PALÁGYI EDIT RIPORTJA
KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI