Házitejből minden jót

A Tiszadadán élő Jánosi Béláéknak 1992 tavaszán elpusztult a kedvenc kecskéjük, elmentek hát Nyíregyházára, hogy vegyenek egy másikat. A nyíregyházi vásártér akkortájt még tele volt állatokkal, kecske is akadt rakásra, ők mégis egy borjú mellett döntöttek. Andi, a későbbi szarvatlan tehén aztán tizenkét évig szolgálta őket, jó néhány utódot hagyva maga után. Jánosi Béla és a felesége a vásár napján, 1992. április 16-án még igencsak friss házas volt, s abban a korban élték a mézesheteiket és -hónapjaikat, amikor nemhogy a fiatalok, de az öreg gazdák is igyekeztek megválni a jószágtól.

Ország-világBalogh Géza2017. 12. 17. vasárnap2017. 12. 17.

Fotó: CSABACSUTKAI

Házitejből minden jót Fotó: CSABACSUTKAI


– Mi vitte hát mégis az ifjú párt a borjúvásárlásra? – kérdezzük huszonöt év távlatából vendéglátóinkat, akik jó pár éve messze földön híres, tejtermékeket áruló boltocskát üzemeltetnek a szabolcsi falu főutcáján.

– A Jánosi rokonságnak mindig voltak teheneik, mi is úgy gondoltuk, hogy a jószágtartással egészítjük ki a keresetünket – mondja a gazda, aki főállásban kőműves, a helyi önkormányzat építőrészlegét irányítja. Judit, a feleség pedig eredetileg cipész, sokáig dolgozott a megyeszékhely egyik gyárában, majd később szakoktatóként a tiszadobi gyermekvárosban.

A terv bevált, a jószágállomány pedig szépen gyarapodott, de aztán beütött a tejes válság. Dadán korábban két csarnok is működött, ám mindkettő bezárt, ők meg ott álltak a sok tehénnel és tejjel. Akkor döntötték el, hogy ráerősítenek a tejtermékek készítésére. Ám a jószágok egy részét így is el kellett adniuk, pedig az üzlet, ha döcögve is, de kezdett működni.

Az alapokkal, a túró, tejfel, aludttej készítésével tisztában voltak, de ők sokkal szélesebb körben szerettek volna játszani, kikísérletezték hát saját maguk a sajtcsinálást. Munka és gyermeknevelés közben. Nem túlzunk talán, ha azt mondjuk, hogy Juditra, a feleségre hárult a nehezebb feladat. Az még csak hagyján, hogy minden áldott nap biciklivel kellett eltekernie a tiszadobi gyermekvárosba, ráadásul sokáig egyedül is volt, hiszen Béla éveken át Németországban kőműveskedett, mert kellett a pénz, hiszen a jószágtartásból, túrókészítésből nem lehetett megélni.

– S most meglehet? – kérdezzük, miközben az általuk készített sajtokat kóstolgatjuk.

– Szimplán csak a tejből, tejtermékekből nem – feleli a feleség –, szükség van a férjem állandó keresetére. Naponta hatvanliternyi tejet dolgozunk fel, ami nagyon sok munkával jár. Több kellene a mostani három tehénnél, de ahhoz földet kellene venni, ami mifelénk szinte lehetetlen.

De még így is szerencsénk van, mert Dadán legalább a falué maradt a legelő, az önkormányzat pedig segít. Közmunkában csordást foglalkoztat, nekünk csak a szombat-vasárnapi bért kell kifizetnünk.

A bolt általában délig tart nyitva, aztán Judit megy haza, s nekiáll a sajt-, túró-, tejfelkészítésnek. Meg a befőzéshez, az ivólékészítéshez: ezerféle gyümölcsből főzi a lekvárt, készíti a befőttet, a leveket. Az alapanyag szinte teljes egészében a saját, illetve a rokonság kertjéből származik. Biominőség mind, az ő termékeikben még nem talált soha senki hibát. Ennek is köszönhetik, hogy errefelé járva sokan még az autópályáról is letérnek, hogy dadai portékával menjenek haza Tiszalökre, Tiszavasváriba, Nyíregyházára. De sok tiszai túrázó is felballag a faluközpontba, ahol nem csupán friss vízzel, sörrel, kenyérrel pakolnak fel: ha csak tehetik, egykét üveg baracklevet, zacskónyi sajtot, vajat is magukkal visznek a Jánosi-féle boltból. Hogy aztán majd a legközelebbi túra alkalmával visszatérjenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek