Titkok az erdő mélyén

– Tizenkét kilométerre a lakott területtől, egy erdő mélyén kerestük a múltra emlékeztető helyet – meséli Hajagos Csaba történész, a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteménykezelője. – Személygépkocsival meg sem próbáltunk oda menni, de szerencsére sikerült intéznünk egy terepjárót, erdészek kísértek bennünket.
Nagyon izgalmas volt, mikor találunk árulkodó nyomokat. Egy gombászó orosz család mutatta meg, merre lehetett a láger, ahol a rabok hajdanán fakitermelést végeztek. Átfésültük az erdőt, mígnem egyszer csak felfedeztük az elszenesedett kerítésdarabokat. Ezek alapján kirajzolódott egy téglalap alakú terület.
Aztán ráleltünk a munkatábor vízellátó rendszerére is. Az elszenesedett famaradványok arra utalnak, hogy felgyújtották a barakkokat, így akarták eltüntetni a nyomokat, illetve erdőt telepítettek a helyére. Egyébként máig lakott területként jegyzik, Szosznovka néven szerepel a térképeken.

Hajagos Csaba számára megható pillanat volt, amikor a törmelékek alól kiemelt egy ruhafoszlányt. Ekkor érezte először, hogy törlesztett valamit a 72 évnyi adósságunkból, ami nem csak szűkebb pátriájának fontos. A kutatást, illetve a terepmunkát nem lehet küldetéstudat nélkül végezni, a kecskeméti történész pedig még azt is hozzáteszi, hogy teljes elvakultság kell hozzá.

– 8500 kilométert utaztunk az egyhetes expedíció során – avat be a részletekbe a fiatal muzeológus. – A Gulág Emlékbizottság sikeres pályázata tette lehetővé, hogy Moszkvától Novoszibirszkig megismerkedjünk a lágerek világával. Mindezt két éven át tartó történeti kutatás előzte meg, budapesti, kecskeméti és moszkvai levéltárakban kutattunk, külügyi iratanyagokban, valamint a kecskeméti múzeumba bekerülő hagyatékokban találtunk hasznos részleteket. 433 személy nevét és legfontosabb adatait azonosítottuk, olyanokét, akiknek nem volt katonai múltjuk, tehát civilként hurcolták el őket a szovjet csapatok 1945–46 folyamán.
Több esetben végig tudtam követni az útjukat, a lágerből hazaküldött leveleken fellelhető táborszám által pedig a település azonosítása is lehetővé vált. Ezen információk birtokában már könnyebb volt megtalálni a temetőt, a cirill betűs nyilvántartásokat böngészve pedig a sírhelyet.
Orosz kutatótársamtól megkaptam a szovjet hadifogoly-temetők exhumált sírjainakleírását tartalmazó könyvet. Azótais kapcsolatban vagyunk, folyamatosan küldi az adatokat. Szeptember végén nyolc helyszínen végeztünk kutatásokat, főként kecskeméti fogvatartottak sírhelyeit kerestük. Az oroszországi Szormovo, Nyizsnyij Novgorod, Uszta, Morsanszk mellett jártunk az Urálon túli Novoszibirszkben és környékén.

Sokszor meglepő részletekkel szolgálnak a levéltári búvárkodások. Hajagos Csaba például a külügyi irattárban rábukkant az egykori kecskeméti polgármester, Tóth László 1945. január 12-én keltezett levelére, melyben Vorosilov marsalltól követelte hatvanhét kecskeméti és környékbeli személy szabadon bocsátását. A fiatalembereket a borbási Héjjas-birtokról vitték el a szovjetek, a tanyavilágból elhajtott lovakat kellett gondozniuk. Azt mondták nekik, három hét az egész, végül nyolc hónap lett belőle.

Negyvenheten tértek haza, többen meghaltak vagy kint ragadtak. Hetvenkét év telt el azóta, s most a múltkutató expedíció sikerként könyvelheti el, hogy Novoszibirszkben rátaláltak arra a lágerre, ahol a fiúkat dolgoztatták, és két kecskeméti civil nevét is felfedezték a hadifogoly-temetőben.

– Édesapám osztálytársa volt Böddi Lajos, aki megjárta a gulágot – kezd egy újabb történetbe Hajagos Csaba. – 1945 őszén Kecskemét egyik városrészében szüreti bált tartottak, Tóth László polgármester húzta a talpalávalót. Velük mulattak a szovjet tisztek is. Az alkohol hatására egyre durvábban viselkedtek, meg akarták erőszakolni a nőket. Természetesen a helyi fiatalemberek a védelmükre keltek, verekedés tört ki. Két szovjet tiszt meg is halt a helyszínen. Bosszúból mind a nyolc fiút, így Böddi Lajost is száműzték Szibériába, tíz-tizenöt év büntetést kaptak. Lajos bácsi fia mutatott egy megsárgult fényképet, az apjától kapta, aki a halálos ágyán adta át neki. A kislányával együtt örökítették meg. Ekkor árulta el, hogy a lágerben összejött a rabtársával, egy lengyel nővel, tőle született a gyerek.

Az orosz és szibériai temetőkben megtalált magyar hadifogolysírok földrajzi pontjait speciális térképalkotó GPS-szel bemérték, így most már mások is eljuthatnak az eddig megközelíthetetlen vagy ismeretlen helyekre. Az expedícióról útifilm készül, a témáról könyv jelenik meg, sőt lesznek előadások, rendkívüli történelemórák is. Hajagos Csaba – akit nemrég beválasztottak a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságába – szeretné folytatni a kutatásokat, ehhez pályázati forrásokat keres. Ha már „nyomot” talált, nem szabad veszni hagyni. Hisz ezután is lehetnek még szenzációs felfedezések!