Mi kell az igazi boldogsághoz?

1948.
Megint csak Mindszenty! (Vers):
Mindszenty, a peckes prímás, / Csak nem marad veszteg,
/ Mindig magyar népünk ellen / Veteget keresztet. /
Legutóbb is szabadságunk / Tiporta, gyalázta, /
(Olyan igen fáj neki / a felosztott barázda!) /
Ha hiszi, hogy a magyar nép / Ostoba vagy balga, /
Előbb-utóbb bevonul majd / A sóhivatalba!

1958.
Nemrég sorba jártam a választóimat, s majdnem mindenütt azt hallom az asszonyoktól: nem lehet zománcozott kannát kapni, csak vedret. Ezért aztán az ivóvízbe könnyen belehullhat minden piszok, óvatlan pillanatban még a macska is beleihat.
A kereskedők pedig tudják, hogy falun vízhordásra alkalmasabb a kanna, mint a veder. Ha meg nem tudnák, éppen eleget hallják az asszonyoktól. Hát akkor miért nem árusítanak inkább kannát a vödör helyett?
Ne essenek ők is mind cseberből vederbe…

1968.
Virág Mihály albertirsai parasztember, megöregedve, téesz-betegellenőr lett. A betegeket hetenként kétszer látogatja, mindig más napon, más órában. 500 forintot meg 40 forint utazási költséget kap egy téesztől havonta, de mivel négy termelőszövetkezetet lát el, így megtalálja a számítását. A téeszek is. Amikor az első helyen megkezdte a munkát, az irodán 27 névből álló listát adtak át neki, s akkor huszonháromezer forint táppénzt fizettek ki. Egyhavi ellenőrzés után már csak hét beteg maradt, és a táppénz 6000 forintra olvadt.
A különbség annyi, mint az ellenőr huszonhat havi fizetése, a közterhekkel együtt. Igaz, nem népszerű foglalkozás ez, saját falujában Virág Mihály se végzi.

1978.
Makk Marci – hát az meg kicsoda? Kisfiú, aki olyan egészséges, mint a makk, mert azt teszi és azt eszi, amit kell, úgy él, ahogyan azt az egészség megkívánja. És úgy fél a betegségektől, hogy még a környéküket is elkerüli. Makk Marci az Országos Egészségnevelési Intézet tölgyfamakkból faragott mesefigurája.

1988.
Az igazi boldogsághoz először is sürgősen be kéne szüntetni a mindenütt mutogatott meztelen női fotókat. Mert a férfiak már semmi fantáziát nem találnak a nőkben, mivel látnak ilyet úton-útfélen. Szomszédasszonyom mondja, a férje munkából hazajövet mást sem csinál, csak a tv-t vagy az újságokat böngészi, amikben meztelen nők fotói láthatók.
Aztán teszi a szemrehányást: anyukám, te sose voltál ilyen bomba jó nő! Van fogalmuk azoknak a nőknek, akik meztelen fotóikat árulják, mennyi boldog családi életet szétzilálnak? Miért nem mutogatják magukat a férfiak is meztelenül, hogy a feleségek is vissza tudnának vágni a férjüknek, és az igazolványtartóba rejteni egy-két meztelen férfi fotóját?

1998.
Az ember a gyerekére gondol, akit este megtámadhatnak, amint egyedül megy haza. A feleségére, aki bolti eladó, és retteg a késői kuncsafttól, hiszen már mindenkiben a sorozatölőt látja. Az anyjára, aki egyedül él nyolcvanévesen a falu szélén, és sírva hívja fel, mert a szomszéd nénihez betörtek, agyonverték szegényt. Aztán eszébe jut a barátja, aki újságíró, s cikket írt, de mivel a mű nem tetszett valakinek, kapott egy telefonhívást: ha nem hagyod abba, meghalsz. A halálbüntetés immár visszaállt Magyarországon.

2008.
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió elnöki tisztére kiírt pályázat, s eredménytelenüla parlamentben az adatvédelmi biztosról és a jövőnemzedék ombudsmanjáról történt szavazás. És vélhetőennem sikerül majd megválasztani a két új alkotmánybírót, valamint a Legfelsőbb Bíróság új elnökét sem. Miért? Mert a parlamentben csapatot építenek. Már tudniillik, saját csapatot. Ezért aztán lázasan folyik az alkudozás. Egy alkotmánybíró ide, egy oda, ha miénk a főbíró, tiétek a két ombudsman – így megy ez.