Több viccelődést engedek

– Soha korábban nem találkoztam még olyan kötettel az Aki szépen butáskodik előtt, amelynek címlapján a költő a gyerekei körében mutatkozik. Lebegett valami példa a szeme előtt?

– Nem, és gondolkodtam is rajta, mennyire helyes ez így, de végül bevállaltam. Az író-költő-drámaíró alapvetően a saját életét írja, és így óhatatlanul megíródnak szegény családtagjai, rokonai. Csak remélni tudom, hogy később nem fognak utálni érte a gyerekek.

– A népszerűségnek ára van; ahogy a könyv egyik írásában tréfásan megjegyzi, az önét csak Lackfi Jánosé múlja felül. Hol húzza meg a határt a szereplésre, celebkedésre felkérések tekintetében?

– Engem azért a sűrű felkérések veszélye nem fenyeget, vannak nálam jóval celebebb írók, bennem pedig nincs akkora szereplési vágy, alkatilag közelebb áll hozzám az Arany János-i elvonultság. Ha hívnak például televíziós műsorba szerepelni, mindig megfontolom, mennyire tudom jó ízléssel felvállalni azt, illetve a gyerekeket sem szeretném kínos helyzetbe hozni. Bár lehet, ezt már eljátszottam…

– Az új kötetben szépen kirajzolódik egy klasszikus gyerekszájrovat-folyam. Ha nem lett volna a felkérés, akkor is jegyzetfüzettel és tollal felvértezve figyelt volna rá, melyik gyereke mit mond?

– Majdnem biztos, hogy nem. Annak ellenére, hogy volt bennem egy erős késztetés, mivel míg a szüleim lelkiismeretesen vezették a nővérem babanaplóját – hány kiló, mit csinál, miket mond, mik az aranyköpései –, aprólékosan, napról napra dokumentálták a születése utáni időszakot, addig a babanapló végén van fél oldal: annyi vagyok én. Az egyáltalán nem érdekes második gyerek. Engem ez mindig nagyon zavart, mivel nincsenek emlékeim életem első három évéről, az volt az érzésem, elvették tőlem, bezzeg a tesómnak meg van. Az persze kérdés volt, mennyire lesz ez érdekes, hiszen engem sem érdekel, ha mások mesélnek a gyerekeikről.

– A gyerekverskötetei sora a bizonyíték rá, hogy fölhasználja a nyelvi teremtő erejüket. Ahogy írja, elég kritikusak a verseivel. Nem fanyalogtak, hogy megírja az életük apró-cseprő mozzanatait?

– Nem bánják, hogy benne vannak az újságban, nagyokat nevetnek rajta. A legidősebb, második osztályos Misi örül, ha a fénykép alapján felismerik az utcán. És tényleg jól jött az óvodai felvételiknél, amikor megkérdezték, mikor alakult ki az éntudatuk, hogy visszakereshető volt az írásokból, mert mi, szülők már nem is emlékeztünk rá.

– És általában hogyan viszonyulnak a papájuk költői mivoltához? Hogy nemcsak otthon, de újságban, televízióban, óvodában, iskolában találkozhatnak önnel? Az én Péter fiam is az Andris beszélget az állatokkal című versét szavalja az iroda lomórán.

– Misi büszke rá, hogy a tankönyvben is van versem. Azt mondta például a múltkor az öccseinek, hogy a papa egy híres költő, úgyhogy nem kell bocsánatot kérnie, ha pukizik. Jancsit kevésbé foglalkoztatja a hírnevem, de azért mindketten hoznak ötleteket, hogy „ezt írd meg versnek”.

– Így aztán könnyű költőnek lenni! Nyelvileg hogyan jellemezné a fiait?

– Nagyon különbözőek. Misi szabálytisztelő, lényegre törő. A középső, Jancsi viszont körülményes, szereti a bonyolult megfogalmazást. A legkisebb, a két és fél éves Béni még tanulja a nyelvet, nála az a cuki, mit hogyan kever össze, ahogy kijönnek a szabálytalanságok a nyelvünkben, mindent úgy ragoz, képez, ahogy logikus lenne, de mégsem stimmel.

– Hogyan „fejleszti” őket, milyen mesekönyvek dívnak otthon?

– Kufliőrület van, nagy Dániel András-fanok vagyunk, mindig nagy öröm és könnyebbség, amikor olyan könyv kerül a kezünkbe, ami egyszerre élvezetes mind a hármuknak – és az abszurdabb vicceken még mi, felnőttek is jól szórakozunk. A gyerekverskötetekből a legnagyobb kedvenc Keresztesi Józseftől a Mit eszik a micsoda?, ami az angol nonszensz költészetből táplálkozik, de szeretjük a finn humorú Tatu és Patut is. Misi pedig már Ruminit olvas, és elkezdtük a Harry Pottert.

– Az ideje nagy részét színházi fordítások teszik ki. Mennyire színházba járó ember, már azonkívül, hogy leadja a kéziratot?

– Nem eléggé, igényem van rá, de öt éve kiköltöztünk Pilisszentivánra, és a gyerekek mellett az utóbbi időben nehezen tudtuk megoldani, hogy rendszeresen eljárjunk előadásokra.

– Próbákon azért, gondolom, részt vesz, ahol is a színészek odajáruljanak önhöz, mit hogyan kéne átírnia a darabban.

– Ők mindig jönnek vagy átírják maguknak… Nemrégen a Túl a Maszat-hegyen egyik előadásán eléggé meglepődtem, mert belekerültek pluszba rögtönzött rímes kétsorosok is, de ez természetes dolog. Hogy részt veszek-e az előadás munkálataiban, az rendezőtől függ. Van, aki igényelte, hogy ott legyek az olvasópróbákon, és adott esetben képviseljem a halott szerzőt, nehogy a feltételezett akaratával szembemenjen az előadás. Van, aki erre nem tart igényt.

– Mennyire alakítja magához a művet a fordítás által? Parti Nagy Lajos például saját műveiként tekint Molière-átirataira.

– Én annyira bátran nem szoktam hozzájuk nyúlni, mint Parti Nagy. Akkor vagyok merészebb, teszek hozzá a saját stílusomból, eszköztáramból, hogy még élőbbé váljon a darab, amikor eleve testhezállónak érzem. Eleinte főleg botránydarabokkal találtak meg, az Alföldi Róbert rendezte Mark Ravenhill-féle Shopping and fucking például elég távol áll tőlem. De mondjuk Tom Stoppard Travesziákja egyáltalán nem, egy stíluskavalkád az egész, iszonyatosan élveztem fordítani. Már az alapszituációja is vicces: egy szenilis öregúr emlékszik vissza, persze, rosszul, Lenin, Tzara és Joyce zürichi találkozására.

– Negyedszázada van a pályán, el tud különíteni korszakokat?

– Te jó ég! Sose gondoltam bele, hogy ennyire hosszú ideje… Nem szoktam nagyon visszatekinteni, de amióta megszülettek a gyerekeim, másfajta gyerekverseket írok, mint korábban, és egészen más helyzet szülőként vagy nem szülőként gyerekverset írni. Nagyon feltűnő, hogy a legjobb gyerekverseket azok írták, akiknek nem volt gyerekük, Weöres Sándortól Nemes Nagy Ágnesen át Tamkó Sirató Károlyig, vagy említhető még dr. Seuss, Lewis Carroll, Edward Lear – Weöres állítólag nem szerette őket, Seuss tartott tőlük. Az „én is egy nagy gyerek vagyok” vagy „az összekacsintós, vicces nagybácsi” szerep sokkal hálásabb, mint szülőként írni, akinek, ugye, példát kéne mutatni, nehogy rossz ötletet adjak a gyerekeknek. De most, hogy nagyobbak lettek, ismét sokkal több költői viccelődést megengedek magamnak. Felnőttverseket pedig nem írok eleget, hogy korszakolni lehetne.

– Milyen verseskötettel jelentkezik legközelebb?

– Ősszel jelenik meg a Csütörtök, a kisördög és az ördöngös molnár című verses mesém – diafilmen! Amit egy kötet is követni fog – Agócs Írisz illusztrációival –, már két mesével, és remélem, lesz még folytatása is. A magyar hiedelemvilág alakjait, ijesztő lényeit – mókárokat, mitkéket, markolábokat, bakurászokat – is bevontam a fiaimról mintázott kisördögök mellé a történetekbe. A másik, szintén őszi kötet (szeptemberben jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában) pedig egy mesefüzér lesz, skandináv minieposzokkal, A szomjas troll címmel. A feleségem elég kritikus tud lenni, amikor lelkesen elé járulok egy-egy elkészült versemmel, de a finn metálzenekarokat nagyon szereti. A dalaikban pedig sűrűn előfordulnak a kőbunkójukkal menetelő trollok – ezzel neki kedveskedem.