Láthatatlan látványosságok

Az észak-spanyolországi barlangban 1879-ben a latin-amerikai szappanoperákba illő nevű Marcelino Sanz de Sautuola márki és nyolcéves kislánya, Maria fedezték fel a több száz, elsősorban állatokról készült festményt. Míg apja a járatok kibontásán dolgozott, a gyerek elcsatangolt, s egy oldalsó teremben megpillantotta a történelmi jelentőségű leleteket. Ezután, mint később visszaemlékezett, azzal rohant az apjához, hogy látott egy bikát, hiszen a leghíresebb rajzot, a vörös-fekete bölényt először annak vélte. Sautuola – amatőr paleontológus lévén – azonnal felismerte a képek jelentőségét, és egy kisebb tanulmányban publikálta is felfedezésüket. A kor tudományos közvéleménye viszont – főként a rajzok művészi minősége és kitűnő állapota miatt – nem fogadta el őskori eredetűnek, sőt úgy vélték, hogy maga a márki készítette azokat, esetleg felbérelt egy kortárs festőt a csaláshoz. Sautuola egész hátralévő életében küzdött az igazáért, de hiába: 1888-ban kigúnyolt, megtört emberként távozott az élők sorából.

TÁMADNAK A MIKROBÁK. Hamarosan egyre-másra kerültek elő a térségben a hasonló alkotások, így végül alaposabb vizsgálatok után 1902-ben kimondták, hogy a művek több ezer évesek. Hogy pontosan mennyi idősek, azt szinte lehetetlen megállapítani. A korai régészeti feltárások 15–17 ezer évesnek saccolták, később ez radiometrikus kormeghatározással (azaz a természetben előforduló radioaktív izotópok felezési idején nyugvó módszerrel) 20 ezer év fölé kúszott. Utoljára 2012-ben került sor átfogó, urántórium-alapú vizsgálatra, amely már 35–40 ezer évre datálta a legkorábbi rajzok keletkezését. Ez azért fontos, mert így elképzelhető, hogy a képeket a Neander-völgyi ember készítette, aki a jelenlegi ismereteink szerint éppen ez idő tájt halt ki, vagyis szorította ki őt a homo sapiens. Akárhogy is, a közönség számára 1917- ben megnyitott barlang hamar világhírű lett, idővel évente csaknem 200 ezren keresték fel. A látogatók sokasága alaposan megváltoztatta a bemutatóhely hőmérsékletét, páratartalmát és szén-dioxid-szintjét, ami kedvezett a barlang falán – így a rajzokon is – megtelepedő mikroorganizmusoknak, például az algáknak. A biztonságos séták miatt bizonyos mesterséges fényforrásokat is el kellett helyezni, ami előnyös a fototróf baktériumoknak, melyek a fényből nyerik az energiát. A „mászkálás” miatt beinduló légáramlást pedig a spórával szaporodó élőlények, elsősorban a gombák köszönték szépen. Így a rajzok gyors pusztulásnak indultak, folyamatosan tisztítani kellett őket, majd 1977-ben, a folyamatok kritikussá válásakor a barlangot lezárták. Végül 2014-ben a Spanyol Kulturális Minisztérium úgy döntött, hogy az időközben az UNESCO világörökségi listájára is felvett helyszínt heti 5 fő számára teszi látogathatóvá. Számos tudós tiltakozott a lépés ellen, mondván, a lelet fennmaradása csak a teljes „stop” mellett garantálható, ám az azóta eltelt négy évben sikerült kordában tartani a festményeken megtelepedni igyekvő élőlényeket.

BELÉPŐ SORSOLÁSSAL. A túrák minden pénteken helyi idő szerint 10.40-kor indulnak, és pontosan 37 percig tartanak – számítások szerint ennyi idő alatt még nem okoz visszafordíthatatlan kárt az emberi jelenlét. A résztvevők vegyvédelmi ruhára emlékeztető öltözéket kapnak, s végig szorosan követniük kell az idegenvezetőt, nincs lehetőség egy-egy kép előtt elidőzni. Bejutni azoknak van esélyük, akik aznap reggel 9.30 és 10.30 között belépőt váltanak a szomszédos „másolatmúzeumba”: közülük véletlenszerűen választanak ki öt személyt a szervezők. Óriási tömeg gyűlik össze a sorsolásokra, a legnagyobb drámák pedig akkor játszódnak le, ha két együtt érkező turista közül az egyikük bebocsátást nyer, míg a másikuk nem. Persze szemlélhetjük abból a nézőpontból is, hogy itt legalább napi öt vendégnek kedvez a szerencse – szemben a paleolit kor művészetének másik legfontosabb lelőhelyével, a franciaországi lascaux-i barlanggal, amely 1963 óta lényegében „láthatatlan”: csupán egy kétfős, speciális egység járhatja be, hogy óvatosan eltávolítsa a falon megjelenő mikrobákat.

FÉLTVE ŐRZÖTT TITKOK. Nem ezek az őskori remekművek az egyetlenek, melyek csupán a legkiváltságosabbak számára tárulhatnak fel – elég csak a különböző privát klubokra, vallási szentélyekre vagy katonai létesítményekre gondolni. Az utóbbiak közül például az amerikai Nevada államban lévő, legendás 51-es körzetet is csak kívülről nézhetik az egyszerű földi halandók – bár ha igazak a „pletykák”, akkor „földönkívüli halandók” azért már láthatták belülről is.

Szintén a leginkább féltve őrzött helyek közé tartozik a Vatikáni Titkos Levéltár, ahova csak tudományos kutatómunka céljából juthatnak be a kiválasztottak, de ők is pusztán a töredékét vizsgálhatják meg a becslések szerint 85 kilométer hosszúságú polcrendszernek. Ha nyilvános lenne a gyűjtemény, özönölnének a turisták: ugyanis az iratok között olyan kuriózumok is fellelhetők, mint Galileo Galilei perének irata vagy VIII. Henrik angol király levele, amelyben kérte a pápát a házassága felbontására – amikor még ekként akarta megoldani a válópert, s nem lefejezéssel…