Vissza a tiltott zónába

Emlékszem arra a május 1-jére. Előző nap Berecz János, a Központi Bizottság titkára mosolyogva mondta a tv-kamerába: mindenki nyugodtan menjen felvonulni, majálisozni, nem kell félni.

Ország-világUjlaki Ágnes2018. 05. 10. csütörtök2018. 05. 10.
Vissza a tiltott zónába

Igaz, hogy pár nappal ezelőtt volt valami meghibásodás egy ukrajnai erőműben, de az messze van, minket nem érint. Ezt is csak azért mondta, mert már az összes nyugati tévécsatorna és persze a Szabad Európa Rádió is csak azzal foglalkozott: 1986. április 26-án éjjel felrobbant egy szovjet atomerőmű és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a légtérbe. A radioaktív felhő – Skandinávia felett visszafordulva – éppen május 1-jén ért hazánk fölé, amikor a gyönyörű, nyárias melegben a fél ország a szabadban időzött. Mert még akkor is az volt a fontosabb, hogy jaj, csak ne essék csorba a Szovjetunió presztízsén! Aztán még azt is mondták, hogy ne együnk salátát… Ki tudná megmondani, hogy a Magyarországon mindig is nagyszámú rákbetegség közül mennyi írható Csernobil számlájára?

Az atomkatasztrófa közvetlen, nagyon rövid időn belül meghalt áldozatainak száma 56, a sugárzás következtében további 4000 ember hunyt el. A tudományos modell szerint 2065-ig mintegy 40 ezer rákos megbetegedés köthető a katasztrófához. De minden bizonnyal az áldozatokhoz sorolhatjuk azt a sok ezer magzatot is, akiket a pánik következtében abortusznak vetettek alá Európa-szerte.

A Spektrum televízió mutatta be a TVN Visszatérés Csernobilba című dokumentumfilmjét, amely a 32. évfordulón felidézte a tragédiát. A Szovjetunió – hiába tartott már a gorbacsovi glasznoszty – a régi, merev módon reagált: amíg lehetett, titkolózott, és később is évtizedeknek kellett eltelnie, mire megtudhattuk a valós(?) adatokat. Mert akkoriban még sejtésünk sem lehetett a nukleáris katasztrófa valódi méreteiről. Például arról, hogy a környékről mintegy 116 ezer embert kellett evakuálni, a mentési és utómunkálatokban összesen 300 ezren vettek részt.

A TVN stábja visszatért a tiltott zónába, hogy megörökítse a reaktor fölé épített új szarkofág összeállítását, amely a tervek szerint alkalmas lesz arra, hogy a következő száz évben elnyelje a halálos sugárzást. A film exkluzív felvételeket közölt a veszélyzónáról, megszólaltatta a katasztrófa szemtanúit, valamint azokat a tudósokat és tervezőket, akik részt vettek az új szarkofág építésében. Hogy aztán száz év múlva mi lesz, senki sem tudja. Ugyanis a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es reaktora még évezredekig sugározni fog.

Járjuk a riporterrel a területet. Az egykor virágzó „atomvárosokat”. Pripjaty szellemvárosát, amely, akár egy modern Pompeji, romjaiban őrzi a valamikori élet nyomait. Azzal a különbséggel, hogy az itáliai város pusztulását a természet idézte elő, Pripjatyét pedig több mint 1900 évvel később – az ember…

Az erdő már jócskán birtokba veszi a várost. Szívszorító képek jönnek az elhagyott óvodáról, a játszótérről, a kultúrházról, a vidámpark rozsdás óriáskerekéről. Mint ahogyan Pompejit nagyon gyorsan elöntötte a hamu, itt is minden perc számított. Azonnal menekülni kellett, semmit sem vihettek magukkal a lakosok. Elhagyott mackók, fényképek a falon, bársonytakaró a kanapén: ennyi év után minden az enyészet martaléka, gyom és pókháló nőtte be az egykori otthonokat. Itt többé már nem lesz élet: a zárt övezet jó része mindörökké szennyezett marad.

A film bemutatja az új szarkofág gigászi építményét, amely alatt a Notre-Dame is elférne, és háromszor olyan súlyos, mint az Eiffeltorony – hasonlítgatnak a francia filmesek. Száz évre talán megoldja a biztonságot. Az államok egy része Csernobil hatására végleg lemondott az atomerőművek építéséről. Más országok meg nem.

Ezek is érdekelhetnek