Ha fordul a Nap

Kicsit kaotikusnak tűnhet, hogy a Föld északi féltekéjén nem mindenhol ugyanakkor kezdődik a nyár, ám az a helyzet, hogy mindegy is. Minden nép és nemzet ugyanis abban a kultúrában éli napjait és érzi jól magát, amelyet évszázadok óta megszokott. A magyarok például észre sem veszik, hogy amikor nálunk még tavaszi szelek fújnak, az írek és a kínaiak már nyári napfényben fürdenek. Ha erre tudományos magyarázatot kellene adni, a mondat minden bizonnyal így kezdődne: mindennek a Föld az oka. Pontosabban az, hogy bolygónk tengelye eldől a függőleges síktól. Vagyis kissé ferdén száguld Nap körüli pályáján. Csillagunk sugarai ennek köszönhetően június 21-én a Ráktértőn delelnek (ez egy képzeletbeli vonal, amely átszeli Tajvan, Banglades, Irán, Egyiptom, Mexikó területét), és a nyugati civilizáció tudósai egykoron úgy gondolták, hogy ez az égi esemény – amúgy az Ikrek és a Rák csillagjegyek fordulója – a legalkalmasabb időpont arra, hogy hivatalosan is elkezdődjön a nyár. A kínaiak viszont azt gondolták, hogy május 5-e, a Kígyó hónapjának kezdete legyen ez az időpont, az írek pedig minden évben olyannyira örülnek a gyorsan múló fagynak, hogy már május elején nyaralni mennek, így aztán nem csoda, hogy június 21-én már a naptárt lesik, hogy mindjárt itt az augusztus, amikor a szigetükön beköszönt az ősz.

A nyári napfordulók nem misztikus események, de az ember már csak olyan, hogy belegondol némi hiedelmet. Egyrészt azért, mert az északi féltekén ilyenkor a legrövidebb az éjszaka. Vagyis ez a fény ünnepe. És az ember, aki fél a sötétben, mert az magában hordozza a semmi ígéretét, az örök kárhozatot, a nemlétezés minden rettegését, tele ördögökkel és démonokkal, mi mást gyújthatna az év leghosszabb nappalának estéjén, mint tüzet, hogy ezzel is megnövelje a fénnyel teli órák számát. A tűz lehet máglya vagy fáklya, lángoló kerék (ahogyan képünkön, Oroszországban is teszik a fényvárók), vagy egyszerű gyertya, de lényege mindegyiknek ugyanaz. A  hit és a vágy abban, hogyha az ember ilyenkor kíván valamit, az teljesül. És ha így történik, rá lehet fogni, hogy lám, a fohászt meghallgatták az égiek, ha pedig mégsem, ugrunk majd tüzet jövőre Szent Iván éjjelén, de addig is próbáljunk jobb emberként élni, mint eddig tettük.

Apropó, Szent Iván éjszakája. De hiszen az nem is június 21-én, hanem június 24-én van. Akkor lehet, hogy a csillagászati nyár három nappal később startol? Vagy mégsem? Ennek megértéséhez ismét csak a Föld Nap körüli útjához kell visszatérnünk, de ezúttal legyen elegendő az is, hogy a naptárreform miatt van ez a néhány napos eltérés. Vagyis régen, amíg nem igazították a naptárt a Nap járásához, úgy, ahogyan a késéssel vánszorgó vagy siető óra mutatóit állítjuk vissza vagy előre, addig június 24-re esett az év leghosszabb nappala. S bár mint a legtöbb napfordulós ünnep eredetileg a természethez közel álló népek ünnepe volt, a kereszténység szemszögéből nézve a pogányoké, a katolikus egyház erre az ünneplésre is rátelepítette saját örömhirdetését: ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékezik. Ivánnak meg azért hívjuk ezt a napot, mert az Iván név a Jovánosból ered.

A fényvárás számos művészt megihletett, de leghíresebb feldolgozása talán William Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában érhető tetten. Ebben a darab végén Oberon tündérkirály mondja (Arany János fordításában): „Most e házban szélt veszünk, / Napköltéig itt leszünk. / A fő-ágyhoz legelébb! / Hintsen áldást rá e nép: / Hogy a sarj, mi ott terem, / Legyen boldog, végtelen.”

Vagyis, ha június 21-én vagy június 24-én este úgy gondolnák, tüzet gyújtanának, netán tüzet ugranának, ne fogják vissza magukat! Vidámodjunk. Elvégre mindannyian, akik e Földön élünk, ugyanannak a csillagnak a gyermekei vagyunk.