Íme, a királyok művészete

„Az idő sem becsüli meg azt, amit nélküle csinálnak” – ez a mottó nemcsak személyére szabott, hanem az ötvösművészetre is érvényes, nem véletlenül választotta Ötvös Nagy Ferenc. Pályafutásának legfontosabb állomásai: Jászkisér, Kecskemét és Debrecen. Eredeti foglalkozása gépésztechnikus, de szinte törvényszerű volt, hogy iparművészként teljesedjék ki a tehetsége.

– Gyerekkoromban imádtam járni az erdőket, mezőket, nem tudtam betelni a jászsági táj szépségeivel. Vázlatfüzeteim hamar megteltek. Emlékszem arra is, hogy egyszer nagyon megdorgáltak a szüleim, mert öreg házunk fehérre meszelt falát színes krétával telerajzoltam. A természethez való kötődésem megmaradt, a hajdani élményeim a felnőttként készített grafikáimban, festményeimben is visszaköszöntek. Életem jelentős fordulatot vett, amikor 1984 nyarán elvetődtem egy rajzpedagógus-táborba. Itt ismerkedtem meg a Szolnoki Művésztelep jeles tagjával, Bokros László festőművésszel, akit azóta is a mesteremnek tekintek. Mindenki rettegett tőle, mert kegyetlen őszinteséggel kritizálta az alkotásokat. Amikor én kerültem sorra, jó messzire elbujdokoltam. Csakhogy ő a szemembe akarta mondani a véleményét, így a többiek a keresésemre siettek. Biztos voltam benne, hogy megkapom a magamét. Ezzel szemben jónak tartotta a képeimet, azt mondta rájuk, olyan „zománcszerűek”. Vagyis hagyjam a csudába a festést, az általam használt színek sokkal jobban érvényesülhetnek zománcképeken.

Ötvös Nagy Ferenc korábban nem is tudott arról, hogy Jászkiséren működik egy zománcipari szövetkezet. Szerette volna „testközelből” megismerni a zománcozást, felmondta hát a MÁV-os technikusi állását, és feleannyi fizetésért beállt a gyártósorra. Hamar szembe kellett néznie a valósággal: ebben az üzemben kannákat, vödröket, bödönöket, edényeket zománcoznak, és annak a gyártási technológiának kevés köze van a művészethez. A fiatalember elszántsága azonban töretlen maradt. Elmélyült az ipari zománc rejtelmeiben, és kísérletezésbe kezdett. Saját műhelyt hozott létre, amit fokozatosan fejlesztett, mérnök barátjával még elektromos kemencét is épített.

– Amikor ráébredtem a zománc adta lehetőségekre, felmerült bennem a kérdés: hogyan lehetne bonyolultabb formákat zománcozni? A  választ nekem kellett megtalálnom. Az 1980-as évek elejétől minden égetésemről készítettem elemző feljegyzéseket, rögzítettem a technológiai folyamatokat. Igyekeztem tanulni a saját hibáimból. Megfizettem a tanulópénzt. Amit csak lehetett, kipróbáltam: a festőzománctól a rekeszzománcig, s annak legszebb válfajáig, a sodronyzománcig. Jártam a múzeumokat, gyűjteményeket itthon és külföldön. Azon is elkezdtem gondolkodni, hogy az ötvösök által használt nemes szilárd anyagokkal miként tudnám a gondolataimat kifejezni, miként szólhatok a múltbéli technikák rekonstruálásával a ma emberéhez.

Ötvös Nagy Ferenc egyik műve óriási botrányt keltett, akár a pályáját is kettétörhette volna. Egy kecskeméti kiállításon tárta közszemlére a Csernobil 1986 című zománcképét, amit a megnyitón azonnal kiszúrt a megyei pártbizottság elnöke. Kérdőre vonta, és a művet végül levették a falról. Ha az alkotó annak idején más címet ad a kompozíciónak, biztosan nem jönnek izgalomba az elvtársak.

Az igazság kedvéért tegyük hozzá: Kecskeméten az 1970-es, 1980-as években épp a megyei tanács elnökének és a pártbizottság első titkárának köszönhetőn zajlott virágzó kulturális élet. Ekkoriban hívták Ötvös Nagy Ferencet is a hírös városba. Két hét gondolkodási idő után bólintott rá a Kecskeméti Zománcművészeti Alkotóműhely felkérésére, amely az ötvösműhely létrehozására és vezetésére szólt. Fájó szívvel hagyta el szülőhelyét, Jászkisért, de mivel nagy kihívásnak érezte a feladatot, 1987-ben családjával együtt nekivágott pályája új fejezetének. Főállásban csinálhatta azt, amit korábban csak szabadidejében tehetett.

– A kecskeméti évek sok olyan lehetőséget adtak, melyekről előtte álmodozni sem mertem. A műhely vezetése mellett számos megbízást kaptam, jelentősebb kiállításaim is voltak. Egyik művem eljutott az angol királyi udvarba: Erzsébet királynő kecskeméti látogatásakor a város díszkulcsát kapta ajándékba, amit én készítettem. Aztán 1996-ban eltávolítottak a zománcművészeti alkotóműhelyből. Nem akarok erről hosszan beszélni, a legfőbb oka az volt, hogy szakmai és szakmai eredetű emberi ellentétek gátolták a közös munkát. A viták odáig vezettek, hogy egyik alkalommal elkeseredésemben összetörtem a három hónapos kemény munkával elkészített azsúr kelyhemet. Sok idő kellett, hogy feldolgozzam a történteket, jóval később pedig reprodukáltam a tárgyat is.

Kezemben tartom ezt a gyönyörű mesterművet. Ötvös Nagy Ferenc egyik legszebb munkája. Érthető, miért nevezik az ötvösséget a királyok művészetének, a művészetek királyának. Az egyedi darabok létrehozásához elmélyült technikai tudás, szárnyaló fantázia, rendkívüli precizitás és határtalan türelem szükséges. A kecskeméti mesternél nyomon követhető az a folyamat, ami a zománcképektől az egyházi kincsek megszületéséig vezetett. Kelyhei, serlegei, liturgikus tárgyai, köztük monstranciák (úrmutatók) egyre komolyabbak, fajsúlyosabbak, gondolatgazdagabbak, ősi technikáról, szellemiségről, kulturális identitásról árulkodnak. Ötvös Nagy elsőként mert ábrázolni rajtuk, a miniatűrökön főleg bibliai jelenetek láthatók.

Kecskemét után Debrecen fogadta be. A Kós Károly Művészeti Szakiskolában tizenhét évig (1993-tól 2010-ig) tanított, és megteremtette a Debreceni Ötvöszománc Szimpóziumot. Aztán visszatért Kecskemétre: 2014 óta a Ráday Múzeum főállású munkatársa, ahol megszervezte és vezeti az ötvös-restaurátor és oktatóműhelyt. Ötvenévesen szerzett diplomát a Debreceni Egyetem néprajz–muzeológia szakán. Még a nyolcvanas évek közepén háromszor jelentkezett a szegedi tanárképzőre, ahová – mint később kiderült – politikai okokból nem vették fel. Másik mestere, Péri József ötvösművész pártolásával 1987-ben lett a Művészeti Alap tagja.

– A mű létrejötte mind nekem, mint az élvezőjének alkalmat ad olyan indulati feszültségek feloldására, amelyek – éppen elfojtásuk révén – mérhetetlenül felduzzadtak, és feloldásuk lehetetlen volt. Ezek után megértik, hogy küldetésem milyen magasztos, és miért nyújtok művészetemmel megkönnyebbülést embertársaimnak. – Ezt a hitvallást még a szülővárosában az ezredfordulón megrendezett életmű-kiállításakor fogalmazta meg Ötvös Nagy Ferenc, és azóta is ennek szellemében alkot.