Emberré tesz a ló

Mielőtt a második felvonásra kigyulladnak a fények, valaki jelenti odakintről, hogy az egyik fontos lószereplő, Dakota nincs jól. Úgy nézik, kólikája van. Állatorvos nem látta, mert csütörtök este fél 10-kor Mórahalmon nem találnak állatorvost. A legközelebbi lódoktor, aki fölvette a telefont, Hódmezővásárhelyen lakik. Pintér Tibort, a Nemzeti Lovas Színház vezetőjét ez most csak kicsit zavarja. A Kincsem című darab főpróbáján a jelenetek beállításával van elfoglalva.

– Amit az imént fölraktunk, a legfontosabb része a musicalnek, de most a leggyengébb is volt. Ha már vannak a darabban lovak meg száguldás, azt meg kell mutatni! Elsősorban a lovak tempójával. Megértem, hogy Dakota nincs jó állapotban. Megértem, hogy spórolni akartok a lovatok erejével. De holnap a száguldás legyen száguldás! Néha előzzétek le Kincsemet is, hadd legyen izgalom! A tömeg most elaludt Kincsem győzelmein. Az őrjöngésnek nem volt semmi látszatja és hallatja.

Pintér sűrűn hangsúlyozza: többet számít, hogyan mondják a színészek, mint az, amit mondanak. Ebben a műfajban értékesebb a szenvedély, mint a szöveg pontossága.

Mórahalmon vagyunk, a Szegedhez közeli, hatezer lakosú kisvárosban, amely közismerten rendkívül sikeresen pályázik hazai és európai uniós támogatásokra. Messze földről tömegével jönnek ide a vendégek a Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe. Régi problémája volt a városnak, hogy kevés vendégéjszakát töltöttek náluk. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy a fürdőzés mellett egyre több helyi programot, szórakozási, időtöltési lehetőséget teremtettek. A fedett futó-dobó lovasközpont egyben szabadtéri színház is. Az eső nem esik be, de a friss levegő átjárja a hatalmas színpadot és nézőteret.

A fő attrakció a lovas színház, amelyet nagyon kedvel a közönség, a hivatalos színházi világ viszont fintorog vagy nem is vesz tudomást róla. Pintér Tibor, e színházi forma megteremtője szerint új műfaj született, és bár az idő dönti el, hogy fennmarad vagy eltűnik, nagyon szeretné, ha egy évszázad múlva a színháztörténeti lexikonokban szerepelne az ő és csapata neve.

Pintér sikeres, de megosztó és ellentmondásos személyiség, kereskedelmi tévék és bulvárlapok rendszeres szereplője. Azt mondja erről, azért celebkedik, mert az sok emberhez eljut, ő pedig szeretné, ha sok új néző tekinthetne be abba „a csodálatos csilláros csarnokba, amit úgy hívunk, hogy lovas színház”.

Megpróbáltunk előítéletek nélkül a kulisszák mögé nézni. A lovas színház tényleg magyar innovációnak látszik. Lovas show sokfelé működik a világon, ám másutt rendszerint kaszkadőrök ülnek a lovakon, nincs cselekmény és ének, csak a zene és a látvány. A lovas színház viszont elsősorban színház, ahol lovagolni, karaktert formálni és énekelni tudó színészek játszanak el egy-egy történetet.

A ló miatt mégis minden más: a cselekmény, a színészi játék, az ének. Hogy akkor mégis miért kell ló a színházba? Mert nagyon-nagyon látványos, és a közönség imádja.

A lovas színházban a legfontosabb képesség a bravúros lovaglás. Ennek alapja, hogy biztosan üljön az ember a lovon – ahhoz pedig nagyon sok gyakorlás szükséges. A Nemzeti Lovas Színház színészeit és lovait Dallos Gyula mesteredző, korábban számos nemzetközi versenyen díjazott, sikeres versenyző tanítja, tartja formában, készíti fel a produkciókra.

Színészt és lovat együtt képeznek. Legjobb, ha valaki a saját lován gyakorol, mert ember és ló képes egymás rezdüléseit is megérezni, pontosan értelmezni. Ha a színész feszült, ideges, az átragadhat a lóra is. A lovas gyakorlás hasonlít a cirkuszművészek életéhez, ők is órákat készülnek naponta, hogy az előadásra mindig a legjobb formájukat hozzák.

– Sportolószív és sportolótest kell a lovas színésznek, mellé színészi agy és művészlélek – tartja Pintér Tibor. Jókait idézi, aki szerint emberré tesz a ló, lóvá tesz az ember.

A 24 éves Mohácsi Márk, a társulat egyik sztárja kilencéves kora óta színészkedik. Gyermekszerepekkel kezdte, az Operettszínházban ismerkedett meg Pintérrel, aki biztatta: tanuljon meg lovagolni! Azóta hobbija és szerelme lett a lovaglás, mondja.

Két saját lova van. Tornádó fríz mén, a Zorro című filmben szereplő lóról nevezte el. Saját maga lovagolta be, megtanította ágaskodni és az oldaljárásokra. A másik lova hófehér andalúz mén, Cortez névre hallgat. Csikóként került hozzá, már tudja a spanyol lépést, többféle díjlovas feladatot.

A lovas színházban nem működnek sem a klasszikus darabok, sem a hagyományos színház sztárjai. A színművek azért, mert nem szerepelnek bennük lovak, a művészek pedig azért, mert nem tudnak jól lovagolni. Az ismert történeteket át kell dolgozni, a társulat tagjaira és azok lovaira adaptálni – ha lehet. Gyakran nem lehet, mert annyit kellene változtatni, amennyit a szerzői jog már nem enged. Ezért újabban maguk íratják a darabokat. Van két házi szerzőjük, Lőrincz Andrea és Mészáros László. De valamennyien alakíthatják a cselekményt.

– Összeülünk és ötletelünk. Az én lovam ezt is tudja, tök jó lenne beletenni – szemléltet Mohácsi Márk.

Nem lehet sok próza a darabokban, mert azt ilyen méretű színpadon pillanatok alatt megunják a nézők. A show-bizniszben hosszú ideje Hollywood a példa.

– Megpróbálunk szép emberekkel, szép lovakkal, szép kosztümökkel megjeleníteni egy sokdimenziós filmet a nézők szeme előtt – fogalmaz Pintér Tibor. – Ma ez már Kelet-Közép-Európában is élő igény, mert az amerikai filmek megteremtették a mintát. Megpróbálunk varázsolni a mórahalmi lovas központ tökéletes technikai felszerelésével, a kiváló zenékkel és azzal, hogy belovagoljuk az egész hatalmas színpadot.

A filmmel szemben a lovas színháznak élőben kell egyszeri, megismételhetetlen pillanatokat teremteni a nézők számára. Filmben össze lehet vágni húsz lóból egy népes csatajelenetet, a színházban nincs vágás, nincs ismétlés, mindig minden látszik. Az egyik legnehezebb dolog, hogyan kötik az egyik jelenetet a másikhoz, hogy az átmenetet világosan értse minden néző.

Pintér Tibor színházában láthatólag igen közvetlen módon keresik a hatást. A zeneirodalom legismertebb darabjainak részletei – a Kincsem témájához például meglepő módon a Carmina Burana és a Für Elise – szolgálnak kíséretül. Hogy kitöltsék a kétfelvonásnyi időt, a bugaci és a hortobágyi lovas bemutatók ostorpattogtató, lófektető jelenetei is bekerülnek a darabba.

Lángoló akadályt kell ugrania a színházvezető Rodrigez nevű lovának – de ha a lósztárnak rossz a kedve, akkor csak a két szélén gyújtják meg az akadályt. A legnehezebb lovaglós és énekes jeleneteknél a playback is segít. Mindez persze csak a próbán látszik világosan, az előadáson már működik a varázslat.

Papadimitriu Athina 42 éve kezdte a pályát prózai színésznőként. Később már operettekben is játszott, nyolc éve dolgozik a lovas színháznál. A Trója című darabba hívták először, mert ismert volt, hogy tud lovagolni, meg a görög téma miatt is rá gondoltak. Abban az előadásban még csak egy lovas jelenete volt, de nagyon megkedvelte ezt a műfajt.

– Már nem szeretem a hivatalos színházakat, ahol nagyon okos rendezők mindent előre kiszámítanak – magyarázza a görög származású színésznő. – Megkövetelik, hogy a huszadik előadáson is ugyanarra a helyre tegyem még a kisujjamat is. A színésznek mindennap más a lelkiállapota, ahogyan előadásonként más a közönség is. A ma divatos steril előadásokon nincs mód, hogy minden este ráérezzen egymásra a színész és a közönség, ezért nincs is olyan erőteljes katarzis.

A lovas színházat azért szereti, mert a lovak nem teljesen kiszámíthatók. Egy ló sohasem áll kétszer ugyanarra a helyre. Sokkal izgalmasabb, ha a színész nem a saját két lábán jön be a színpadra, hanem a ló négy lábán. Nehezebb lóról énekelni, mint amikor az ember beleáll, kitámasztja magát, és nekiereszti a hangját. Itt minden előadás más, minden este rá kell hangolódni a cselekményre, a dalokra, a frontátvonulásra, a közönségre. Papadimitriu Athina szerint itt még a színész egész testét átjárja az öröm, amikor a finálé után elsötétül a színpad, és felcsattan a taps.

Föl kell készülni váratlan helyzetekre, amikor muszáj improvizálni. Pintér Tibor a János vitéz című operettben fölborult lovával a kanyarban, amikor üldözték a törökök. A kardja kirepült a nézők lábához. A színész bukfencezett egyet, és odakiáltott az egyik nézőnek: bátyámuram, adja csak vissza Kukorica Jancsinak a kardját! Máskor a ló hátára kellett volna ugrania, de a ló nem állt meg – utána kellett futni. Van, amikor a ló megharagszik, nem engedelmeskedik, olyankor azt a jelenetet vagy gyalog kell végigcsinálni, vagy ha lehet, egyszerűen kihagyni.

A koreográfiákban sok az ellentétes irányú mozgás, amikor a lovasok nagyon közel száguldanak el egymással szemben. Résen kell lenni, mert a lónak az emberénél gyengébb a térlátása, az éles színpadi fények és árnyak között nem jól tájékozódik. A bukás mindig veszélyes, hiszen 6-8 mázsás állatról van szó. Látványos, de kockázatos művelet az ágaskodtatás; ha közben hanyatt esik a ló, maga alá temetheti a lovasát. Mindazonáltal a színház történetében eddig nem történt súlyos baleset.

A lovas színháznak nemcsak lósztárjai vannak, hanem színészcsillagai is. Mohácsi Márk és Papadimitriu Athina mellett Pápai Kíra, Bencze Sándor, Ambrus Izabella, Lőrincz Andrea számít ismert névnek. De a legtöbb főszerepet maga a főnök, Pintér Tibor játssza, aki nem ritkán lóhátról dirigálja a próbákat. Itt sem tagadja meg a bulvármédiában róla kialakult képet.

– Jó voltál, Csabikám! – kiáltja az ostorpattogtató lózsonglőrnek, aki vendégként szerepel a darabban. – Tiéd a lovas színház összes kancája. Az enyém az összes nője.

Máskor félig tréfásan azt kérdi a színészeitől: érzitek a rendezői zsenialitásomat? Aki nem érzi, nem kap gázsit, és nem kap vacsorát! Van, aki veszi a lapot, a sötétben megszólal egy hang: én duplán érzem!

Sokak számára túl direkt és magyarkodó részletekkel vannak teli az előadások, mások viszont éppen ezért kedvelik. Lovas nép a magyar, hangzik el lépten-nyomon. A főnök-főhős lova a kibontott nemzeti zászlón ugrik át...

– Sokan bántják Tibort – mondja Papadimitriu Athina. – Én erre azt mondom: ő önmaga erejéből teremtette meg ezt a színházat, amelynek az előadásaira tódul a közönség. Álljon elém az az ember, aki utána tudja csinálni!

Pintér Tibor azonban nem utasítana vissza némi adófizetői támogatást.

– Ez nem „szegény színház”, ahol egy asztallal és egy létrával megjelenítik az egész világot. Ehhez a műfajhoz nagy és drága infrastruktúra szükséges. Megvoltunk eddig is, de a művészet alappillére a megújulás, nálunk pedig nagyon költséges az utánpótlás nevelése. Ezekben a hetekben hozza meg remélhetőleg a kormány azt a döntést, hogy a költségvetés támogatja a Nemzeti Lovas Színházat...

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI