Sportnapló

Szepesi György Budapesten Friedländer György néven született, ám mert édesapja Szepesváralján látta meg a napvilágot (és Buchenwaldban, a koncentrációs táborban halt meg), a fia ennek emlékére felvette a Szepesi nevet. Így lett aztán a magyar futball legendája, az Aranycsapat tizenkettedik embere: Grosics – Buzánszki, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor – és Szepesi, mikrofonnal a pálya szélén. A legemlékezetesebb mérkőzés, amelyről számot adhatott, az 1953-as angol– magyar volt, a Wembley stadionban, ahol 6-3-ra győztünk. Puskás csodás gólját, amikor egy visszahúzós csel után volt eredményes, a „befűzött” angol védőre utalva így kommentálta: „All right, Mister Right…”

A nagyszerű riporter kitüntetéseinek se szeri, se száma, tisztségekbe is gyakran emelték, így 1978–1986 között az MLSZ elnöke volt. Budapest díszpolgárának választotta, tulajdonosa lett a Prima Primissima díjnak, a NOB Olimpiai Érdemrendjének. A sporttal élete végéig nem szakított. Amíg bírta – már a nyolcvanadik életévén is túl! –, a teniszütőt forgatta. Volt szerencsém egyszer ellene játszani (a párja, ha jól emlékszem, Vándor Kálmán volt), s mivel valamivel fiatalabbak voltunk, legyőztük őket az újságírók bajnokságán.

Az idők során valahonnan megörököltem egy néprádiót. Vászon elejű, kétgombos szerkentyűt, amin csak a Kossuthot meg a Petőfit lehetett fogni. E készülék – ha a padláson néha belebotlok – azonnal Szepesi Gyurit juttatja az eszembe. Ahogy az emlékeim hullámhosszán azt recsegi, hogy „Lőj, Dömötör, lőj, lőj, lőj!, lő, góóól!” – ezzel vertük meg a szovjeteket 1964- ben a tokiói olimpián…

S ez már mindig úgy lesz, hogy mi, akik élőben hallhattuk a közvetítéseit, nem tudunk elkapcsolni a kétgombos néprádióról sosem…