Élet az alsó világban

– A dílerek is kijöttek a temetésre – mondja Kolompár Pál felesége Kiskunmajsán. – A tizenegy éves kisfiú ott zokogott az apja koporsójánál. Hogy nem szakad meg a szívük ilyenkor? Mert ezt ők okozták. Ha nem lenne drog, nem tenné tönkre a családokat.

Merthogy errefelé is sok bajt és szomorúságot okoz, hogy nagyon sok fiatal – tíz év körüli gyerekek is – rászokik az olcsó, úgynevezett dizájner drogokra. Függővé válnak, és mindenre képesek lesznek az anyagért. Kolompár Pál arról mesél, hogy a múlt héten temetett fiatalembert is a drog taszította a halálba. 

– Túladagolta a szert? 

– Felakasztotta magát. Először a felesége kezdett el drogozni. Elhanyagolta a gyerekeket. Utána ez a férfi is rászokott. Három kis családjuk van, őket most elviszik nevelőszülőkhöz.

Kolompárék rendezett, jó körülmények között élnek, de a családjukban is van drogfüggő: legidősebb lányuk. Gimnáziumba járt, a pár évvel ezelőtti fotóin gyönyörű fiatal nő látható. Amikor náluk jártak a nyomozók, egyikük meglátta a ballagási képét, alig hitte, hogy a lány van a képen – aki még most is csak huszonnégy éves, de árnyéka önmagának.

Mindenük megvolt, de történt egy kis baj: a párja félrelépett. Előtte is volt, hogy havonta egyszer-kétszer, ha elmentek szórakozni, bekapott ilyen bogyót. Akkor úgy gondolta, drogba fojtja a bánatát. Két kisgyereke van. Amikor a kisebbel volt terhes, már annyira drogozott, hogy éjszaka elszökött hazulról a szer miatt. Akkor is be volt drogozva, amikor szült. Utána borzasztó volt vele itthon. Éjszaka beletette a pici baba szájába a tápszeres üveget, otthagyta, és kiugrott az ablakon. Sírt, sikított a pici, a férjem ugrott a kocsiba, indult keresni. De hiába ment a dílerekhez, a lányunk elbújt, nem találta.

A fiatalasszony ellopta szülei bankkártyáját, levette róla a pénzt, vitte a dílerekhez. Amikor a szülei éjszakára bezárták a házat, és az ablakokról leszerelték a kallantyúkat, a fürdőszobán keresztül szökött meg. A kisgyerekekkel nem törődött. Sokszor az elméje sem volt tiszta, a saját kisfiáról azt hitte, hogy a testvére.

– Amikor meglopott bennünket, azt mondtuk: itt a vége. Elvittük drogelvonóra, Nagyszénásra. Ott van ilyen intézmény. Akkor is be volt állva, nem akart maradni. Három hétig volt ott, a telefonba sírt, könyörgött, hogy hozzuk haza, mert hiányoznak neki a gyerekek. Beleegyeztünk, hazajött. Mintha kicserélték volna: két hétig olyan aranyos volt, mint régen. Főzött, takarított, vitte a nagyobbik fiát az óvodába. De aztán újra kezdte. Megláttam rajta, mondtam is neki: te már megint kutyulsz. Azt mondta, nem csinál ő semmit. Bekerültem Szegedre a klinikára egy műtétre, míg oda voltam, elköltözött itthonról. A nagyobbik gyereket magával vitte.

A gyámhatóság el akarta venni a gyerekeket tőle és a férjétől. De Pál és a felesége ügyesen lépett: elvállalták, hogy gyámjai és nevelőszülei lesznek az unokáiknak. Ehhez azonban a fiataloknak le kellett mondaniuk róluk.

– Ide hívtam őt is meg a volt párját is – folytatja Kolompár Pálné. – Mondtuk nekik, válasszatok: vagy a drog, vagy a gyerekek! Vagy kibékültök, helyrehozzátok az életeteket, és nevelitek tovább őket, vagy most azonnal lemondotok róluk. Mindkettő a drogot választotta. Bejöttek a gyámhivatalba, aláírtak. Lemondtak a gyerekekről. Azóta is élik az életüket, ketten kétfelé.

– Kérdeztem a volt vejemtől: miből élsz te egyáltalán? – teszi hozzá Pál. – Mert nem dolgozik már hónapok óta. Mikor még együtt éltek, kacsatömésből havi 500 ezer forintot is keresett tisztán. Most volna munka mindenkinek. De sokan már csak szerrel tudnak dolgozni. A környékbeli baromfitelepeken jól megfizetik a rakodást – egy éjszaka 8-9 ezer forintot lehet keresni. Előleget kérnek, bevásárolnak, munka előtt felszívják a port. Utána nem hazamennek, hanem a díler házához. Nem a családjukra keresnek, hanem az anyagra – ameddig képesek dolgozni.

Kolompárék lánya most újra terhes. Azt sem tudja, ki a baba apja. Az édesanyja is csak annyit tud, hogy az ötödik hónapban van. Ötven kiló, védőnőhöz nem jár, társadalombiztosítása nincs. Az sem érdekli, ha a szülést a kórház kiszámlázza. Már előre, írásban lemondott a gyerekről. Pedig Kolompárné megmondta neki, hogy a harmadikat nem vállalják. A lányuk két húgát is nevelniük kell, nem csak a lányuk két gyerekét. S  bár a szülő megkeményítheti a lelkét, a gyermeke, viselkedjék bárhogyan, akkor is az övé marad.

– A lányunk leköltözött a Dzsumbujba, azóta ott él – meséli Kolompár Pálné. 

– Nem akart hazajönni, mert félt, hogy veszekszünk vele. Mondták nekem, hogy kukából eszik az utcán. Újra megsajnáltam, és kértem: gyere haza! Nyitva van az ajtó, nyitva van a hűtő, ne a kukából egyél! Azóta, amikor kicsit kitisztul, megint hazajár. Hazahozza a szennyest, megfürdik itthon. 

– A húgai nincsenek veszélyben? 

– Nagyon szeretik őt. A nagyobbiknak vannak ikerbabái, bár még iskolába jár, tizedikes. Amikor hazajött a nővére Nagyszénásról, a nyakába borult és sírt, kérte, soha többé ilyet ne csináljon. Talán őket megóvja az, hogy látják, mivé tette a drog a nővérüket.

Kolompár Pál még egyszer megpróbálta kiszakítani a lányát a kábítószer fogságából. Dunaharasztin talált egy egyházi fenntartású elvonót, ahol csupa nők vannak. Elvitték a lányukat, az ottani főorvosnő azonban azt mondta: nagykorú, csak akkor maradjon ott, ha ő maga is akarja. Nem akart.

A következő állomás is tipikus és logikus volt. Bekattant állapotban elment tojást venni egy idős nénihez, és leszakította a nyakáról az aranyláncot. A büntető törvénykönyv az ilyesmit úgy hívja: rablás. Ezért eljárás folyik Dóri ellen, és mivel a helyzet elég egyértelmű, nagy valószínűséggel el is ítélik.

– Mondom neki, Dórika, ha börtönben leszel, nem jöhetsz el három hét után, mint Nagyszénásról, hogy hazamegyek anyukámhoz és a gyerekeimhez. A négyéves fia néha még este tízkor is fent van, és kérdezgeti: anya nem jön? Feküdj le, kisfiam, anya nem jön vissza! A lányom beteg, rabja a szernek, és nem képes már felfogni, milyen brutális fájdalmat okoz a gyerekének. Azt mondta, anya, én nem megyek börtönbe, inkább megölöm magam. Kérdeztem, ugyan mit érsz el vele, ha megölöd magad? A saját problémádat megoldod, de apádat és engem meg a két gyerekedet még jobban tönkreteszed.

Kiskunmajsán körülbelül hétszáz roma él, négyszázötvenen a Dzsumbujban, a Rózsa utcában és a környékén. Az egyik házban két asszony fogad, unokatestvérek. Mindkettőt Kolompár Valériának hívják.

– A fiam most tölti be a tizenötödik életévét, de már három éve drogozik – meséli egyikük. 

– Az iskolából is kimaradt. Én tüdőbeteg vagyok, átfáztam a télen. Nem tudtunk fűteni. Ha volt egy kis pénzem, a gyerek elvitte. Ellopta az Erzsébet-utalványt, még a nyugtatóimat is. Adtak érte drogot. Az én fiamat az iskolában szoktatták rá. 

– Az iskolában drogoznak? 

– Nem ott, hanem hazafelé. Háromszáz forintért adnak egy pakkot, a gyerekeknek is. Van, amelyik tízéves kora óta szívja. A szülei bedrogoznak, nem tudnak magukról, a gyerek is rászokik.

Az asszonyok elvezetnek egy üresen álló, kifosztott házba. A porban margarétamintás melltartó hever összetaposva. Szanaszét alufóliadarabok, kiürült öngyújtók. A ház gazdája maga is drogos, télen a kályháját is eladta a szerért. Most börtönben ül, a lecsupaszított szobákat más drogfogyasztók használják.

A két Kolompár Valéria, bár megfenyegették őket, szívesen adna információt a nyomozóknak. Hiába telefonálnak azonban éjszaka, azok nem jönnek. Majd holnap. Egyébként is azt mondják a hatósági emberek: tehetetlenek, mert ezek a drogok nincsenek a tiltólistán, nincs jogi alapja, hogy eljárjanak az ellen, akinél ilyet találnak.

Kiskunmajsán sem ismeretlen a vagyon elleni bűncselekmény – sok esetben drogfüggők lopnak vagy rabolnak, kis értékű vagyontárgyakat, azokat viszik azonnal a dílerekhez, akik orgazdaként is működnek. Adnak drogot a hűtőből kilopott húsért, cigarettáért, ruháért, használati tárgyakért. Keményvalutának számítanak a nyugtatók. Drogot hitelbe is adnak – uzsorakamatra. Van, aki az összes családi pótlékot, az ennivalóra szánt pénzt viszi a dílerekhez. Aki pedig már és még kívánatos, az szexszel is fizethet a cuccért. Ahol a szülők szerhasználók, a gyerekek nem ritkán éheznek vagy bántalmazzák őket. A gyámhatóság erre hivatkozva elviheti őket, és adja ki nevelőszülőknek. Ha egészen kis korban kerülnek más családba, még van esélyük arra, hogy jobb életük legyen. De a nagyobbak már megszöknek, nem engedelmeskednek a nevelőszülőknek.

Ezek a szerek olyan olcsók, hogy a legszegényebb emberek és a gyerekek is pusztító mennyiségben hozzájutnak. Nagyon gyorsan függővé tesznek bárkit, és aki a rabjuk lesz, az nem a megélhetésért dolgozik többé, hanem a következő adagért. Amikor már dolgozni sem tud, akkor elveszi másét. Amíg van mit, addig otthonról, családtagoktól. A külvilág sokáig ezért nem is érzékeli a bajt, vagy ha igen, nem törődik vele.

– Ez nem megélhetési bűnözés – szögezi le Kolompár Pál. – Nem arról van szó, hogy ellopnak egy tyúkot, mert a gyerekeknek nincs mit enni. Ezért nem lehet sem segéllyel, sem munkalehetőséggel megoldani a helyzetet. Szerintünk a törvényeket kellene megváltoztatni, hogy vissza lehessen szorítani a drogkereskedést. Attól, hogy ezek a szutykok nem szerepelnek a tiltólistán, még borzalmas kárt okoznak. A valóságban előre megfontolt szándékkal, haszonszerzésből végrehajtott lassú emberölés folyik. Kiskorúak ellen is. A dílerek pontosan tudják, milyen hatása van a szereknek – de nem érdekli őket. Kiskunmajsán van vagy húsz drogkereskedő. A rendőrök néha elvisznek kettőt-hármat, de az ügyészség pár hónap után kiengedi őket. A többi meg addig is zavartalanul árulja a szert.

Pál és a két Valéria is hallotta azt a cinikus reakciót, hogy csak hadd pusztítsák magukat és egymást a cigányok, legalább kevesebben lesznek. Ha eltekintünk a véleményben megnyilvánuló rasszizmustól, akkor is ott van benne a buta rövidlátó szemlélet. Az olcsó drog nem csak a romák között pusztít. Azok a családok, amelyek fellépnének a drogfogyasztás ellen, tavaly már tüntetést terveztek, aláírásokat kezdtek gyűjteni a jogszabályok változásáért. A kiskunmajsai önkormányzat nevében Faludi Tamás polgármester levélben kért segítséget Lezsák Sándortól, a térség országgyűlési képviselőjétől. Lezsák azt válaszolta, eljár az ügyben, de majd csak a választás után. Azóta néma csend.

– Ha nem lépnek érdemben a hatóságok, mi lehet a következmény? 

– Halál vagy börtön – feleli Kolompár Pálné. A férje pedig hozzáteszi, hogy beavatkozás nélkül a helyzet csak durvább lesz. Mint mondja: – A Dzsumbujból is kell az ajánló aláírás és a szavazat. De az ott lakók csak a választásig érdekesek. Velünk senki sem foglalkozik a törvényhozásból. Ülnek a parlamentben a jó fizetésért. Eszük ágában sincs kimenni, és megnézni, hogyan élnek az emberek az alsó világban.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI