Feladni nem szabad!

Újfehértón a Mályváskert, a Honvéd utca régóta fogalom. Itt nincsenek csodapaloták meg luxusterepjárók, nagy esőzések idején az utca egy részét elönti a víz – van azonban egy fél teniszpályányi lefedett, leaszfaltozott udvar, ahol az elmúlt két évtizedben száznál is több fiatal sajátította el a sport lényegét. Itt él a szülőktől megörökölt kis házban az ország egyik legkülönlegesebb sportembere, aki fiatal korában többszörös bokszbajnok címet is szerzett a Vasas színeiben, aztán pedig a futásra adta a fejét.

– Nagyon erős és jó szívű voltam már egészen fiatalon is, de sihederfejjel sajnos az indulataimon se tudtam mindig uralkodni – fogad a bajnok a lakásán, s egy fényképet mutat, ahol húszévesen és majd’ egymázsásan látható. De ez mind izom, egyetlen gramm zsír nélkül. Akkortájt több súlycsoportban is magyar bajnok volt, de aztán valami zűrbe keveredett, s otthon nagy feddést kapott az apjától.

Fiatalon, mondhatni gyermekfejjel került fel Pestre a szakiskolába, ahol korán felismerték a sporttehetségét. De ahogy a nóta is mondja, „mások vittek rossz utakra engem” – az idősebb cimborák előtt bizonyítani kellett a karakánságát, és meg is tette. De hamar benőtt a feje lágya, és a szülői feddés is idejében érkezett. Amikor pedig hazakerült Fehértóra, már végképp befejezte a „rossz fiúskodást”. Futni kezdett és fiatalokat nevelni. A szülői háztól pár teleknyire hozzájutott egy vizes, szitytyós, építésre alkalmatlan telekhez, amiből hosszú évek kitartó munkájával messze földön híres sportcentrumot sikerült kialakítani. Nem kell itt hideg-meleg vizes öltözőkre, rekortánpályákra, nézőtérre gondolni. A leaszfaltozott pályán körben sima drótkerítés, vékony lemezből tető, az öltöző huzatos sufni.

De a gyerekek imádják! 

Megesik, hogy húszan, harmincan is jönnek. Van, aki bokszol, másvalaki súlyt emel, van, aki focizik – Misi bácsi mindenkit ellát szakszerű tanácsokkal. Nevelt már országos bajnokokat, de mint mondja, neki nem az aranyérem a fontos, hanem az egyéniségek, a környékbeli gyermekek közösséggé formálása.

Közben persze ő maga is mozog. Csaknem negyven éve feltűnik minden fontosabb futóversenyen, négyszeres Guinness-rekorder, aki, ha mindent összeszámolunk, tizenkétszer futotta körbe a Földet. Nem mindennapi életéről világlapok cikkeztek, nemrégiben nagy sikerű dokumentumfilm is készült róla, ám a mostani tavaszon majdnem összeomlott az egész élete. A debreceni kórházban súlyos érproblémái miatt háromszor is műtötték, de térd alatt így is le kellett vágni a lábát.

– Ma már restellem, de az az igazság, hogy a harmadik műtét előtt feladtam a harcot – meséli. – Akkora fájdalmaim voltak, hogy véget akartam vetni az életemnek. Bevettem egy halom gyógyszert, és vártam a halált. Az orvosok azonban megmentettek, és a régi barátok is segítettek.

Rácz Félix profi ökölvívó-menedzser, akit még bokszolóként ismert meg, illetve Kocsis Árpád sportszervező öntött lelket belé, s meggyőzték, hogy így, fél lábbal is teljes életet lehet élni. Mihály ma már azt tervezi, hogy jövőre elindul a budapesti maratonon: a távot hátrafelé szeretné megtenni, a kerekes széket kézzel hajtva. Ehhez alaposan át kellett alakítani a kerekes széket. Ebben sem maradt magára, ezermester szomszédja sikeresen megoldotta a feladatot. Ma pedig már rendszeresen edz, nyári tábort szervez a gyerekeinek, s még arra is marad energiája, hogy a tanítványaival beteg gyermekeket látogassanak. Igyekeznek erőt önteni beléjük, táplálni a reményt, hogy meggyógyulnak. Csak soha ne adják fel.

FOTÓK: CSUTKAI CSABA