Szép a világ sokszínűsége

– Nagyon nehéz eset vagyok – nyilatkozta egy televíziós műsorban. Valóban? 

– Mindenki könnyű és mindenki nehéz eset. Nem egyszerű olyan embereknek (ez esetben az olvasóknak) beszélni magamról, akik nem ismernek. Máshogy ítélik meg azt, akit évtizedek óta kedvelnek, és megint máshogy, akiről még soha nem hallottak, vagy legfeljebb csak színpadon látták. 

– Sokszor érdekesebb lehet egy kevésbé ismert művész, mint a levakarhatatlan celebek. 

– Ez lehetséges. Attól függ persze, ki a befogadó. Dolgozom azon, hogy kevesebbet kommunikáljak kifelé az interneten, mert ez elviszi az energiám a zenétől és a magánélettől. Ugyanakkor vannak olyan, számomra fontos helyzetek, amelyekben kifejezetten úgy érzem, hogy meg kell szólalnom. Tisztában vagyok vele, hogy a média olykor veszélyekkel járhat, de ha félelem lenne bennem, senkinek nem nyilatkoznék, nem írnék soha semmit. Legtöbbször a zenével, a pályámmal, a szerepléseimmel kapcsolatos információkat osztok meg. Ha pedig közéleti témával kapcsolatban akad mondanivalóm, az általában sokakhoz eljut. Ilyen volt a vasárnapi boltbezárás elleni kiállásom. A tüntetésen azt mondtam az alulfizetett dolgozóknak, hogy legyenek bátrak, mert egyikük sem pótolható. Azok az idők elmúltak, amikor elbocsátással lehetett az alkalmazottakat fenyegetni. Sok minden változott, mára óriási lett a munkaerőhiány. Mindenhol ott a boltok ajtaján a kiírás, hogy eladót keresnek, és nagy szó, ha valaki megbízható embert talál. A szakképzett munkaerő elvándorlása az egész térségre jellemző. Ötmillióan hagyták el Kelet-Európát. A Nyugatnak nagy szüksége van a kelet-európaiakra: ápolókra, idősgondozókra, orvosokra. Nélkülük bizony baj lenne ott is. A Lajtán túl mindig is gazdagabbak voltak az országok. Meg tudják fizetni a munkaerőt.

– Önnek megfordult már a fejében, hogy menni kéne? 

– Csak egy kósza gondolat erejéig. Hét évvel ezelőtt meghívást kaptam Londonból, egy ottani zenekar énekesnője lehettem volna. Balkáni, illetve klezmerzenét játszanak, vannak magyar nyelvű dalaik is. Bár az együttes tagjait kedvelem, korábban dolgoztam is velük, de a feladatot nem tartottam elég vonzónak, így nemet mondtam. Más szempontokat is mérlegeltem: erősen kötődöm a családomhoz, a barátaimhoz, s az idehaza kialakított művészi közegben tudok a legjobban fejlődni és alkotni. 

– Vagyis? 

– A gyerekeknek magyar költők verseit énekelem. Magyar és kárpát-medencei cigány népzenét, mali, pigmeus és bolgár dallamokat is. Énekesként és emberként is igyekszem a „be local think global" gondolatát támogatni. Szép a világ sokszínűsége, és e sokszínűségben szép szín vagyunk mi is. Hiszek abban, hogy az a kulturális és természeti örökség, melyet magyarként megörököltünk mindannyian, kötelez arra, hogy erre az örökségre valódi értékként tekintsünk. Ez az örökség akkor marad fenn az utókor számára, ha van közösség, amelyik becsüli. Hálás vagyok azokért a pozitív visszajelzésekért, amelyeket a szakmától és a közönségtől kapok, megerősítenek abbéli hitemben, hogy itt van feladatom.

– Idén több jubileumot ülhet. Október 17-én lesz negyvenéves, negyedszázada kezdte a pályát, tizenöt esztendeje szerepel szólistaként. Minden ilyen kerek? 

– Hát, én lehetnék még kerekebb… Mindenesetre két gyerekkoncertet rendezünk a Budapest Bábszínházban, születésnapi koncerteket, mivel szeretnék a közönségemmel együtt ünnepelni. Különleges látványvilágot teremtünk, felhasználjuk a bábszínház Gingalló című előadásának bizonyos elemeit, díszleteit, jelmezeit – a többi meglepetés. Debrecenbe is hívtak szülinapi koncertet tartani, a Művészetek Palotájában pedig karácsonyi műsorom lesz.

– Milyen arányt képviselnek pályája jelenlegi szakaszában a felnőtteknek, illetve a gyerekeknek szóló produkciói? 

– Utóbbiak a hangsúlyosabbak. Gyerekműsorokban nyílik legtöbb lehetőség a játékra. Ahogyan a befogadók, úgy én is felszabadultabb vagyok ilyenkor. Tapasztalatom szerint a felnőttekhez nehezebb közel kerülni, ők sokkal zárkózottabbak. Ha nekik énekelek, nem feltétlenül akarok rájuk zsigeri módon hatni, olykor elég, ha a zene gyönyörködtet, kikapcsol, megnyugtat. Évek óta ezt csinálom, a Hallgatóval, a Karády-lemezzel, a gyerekdalokkal is. Nem gondolnám, hogy most több a boldogtalan ember, mint tíz éve. Habár sokan vannak, akik mindig a jelenben érzik az életüket a legválságosabbnak, s az évek teltével újra meg újra mélypontra kerülnek.

– Sebestyén Márta hangját gyógyterápiára használják egy angliai kórházban. Önnel nem fordult még elő ilyesmi? 

– Ez fantasztikus, nem is hallottam róla. Rengeteg levelet, üzenetet, visszajelzést kapok. Eleinte nemigen tudtam mit kezdeni azzal, hogy képes vagyok másokra hatással lenni, de az idők során rájöttem, hogy valójában a zene varázsolja el az embereket, nekem „csak” közvetítő szerepem van. Ha zenésztársaimmal sikerül jól átadnom a zene üzenetét, az a címzettet is megérinti. Saját érdemünk csak az, ha az üzenetközvetítés sikeres. 

– Maradjunk annyiban: a hang csodákra képes. Az ön generációja, élükön Palya Beával, Herczku Ágnessel, Bognár Szilvivel és természetesen Szalóki Ágival, mostanra kiteljesedett…

– …és már itt az utánpótlás! Csak néhány nevet említek: Csizmadia Anna, Paár Julcsi, Kacsó Hanga Borbála, Juhász Réka, András Orsolya. Az egész Kárpát-medencéből fantasztikus tehetségek kerülnek elő a zeneakadémiai népzene tanszéknek, illetve a televíziós Páva vetélkedőknek köszönhetően. 

– Sajnálja, hogy ilyen lehetőségeik önöknek nem voltak? 

– Nekünk más úton kellett elindulnunk. Sebestyén Márta, Szvorák Kati, Lovász Irén és a többiek mintáit követtük. Rám Márti volt a legnagyobb hatással. A mi gyerekkorunkban is történtek nagy dolgok: népzenei iskolák nyíltak, én Bodza Kláránál tanultam. Csoóri Sándor, Ökrös Csaba, a Vujicsics, a Téka, a Méta – számos zenész és együttes vett részt az alapozómunkában. Visszatérve eredeti kérdésére: generációm képviselőivel mindannyian más-más színt képviselünk a palettán. Nemrég egymás után léptünk fel, Szilvi, Ági, Bea és én. Egyértelműen megmutatkozott, menynyire közös gyökérből táplálkozunk. 

– Semmi rivalizálás? 

– Részemről biztosan nincs. 

– Valóra válnak a vágyai?

– Nincs sok belőlük, de ha mégis szeretnék valamit elérni, az általában megvalósul. Sokszor meglepetésszerűen érnek felkérések, és sok különleges élmény részese lehetek. Fantasztikus volt nemrég egy látássérült zongoristával énekelnem, koromsötétben. 

– Már az elején is így volt: a Besh o droM együttes énekeseként óriási sikereket könyvelhetett el. Nélkülük másként alakul a pályája? 

– Sokat köszönhetek a fiúknak. Régen szétváltak útjaink, de egy ideje kifejezetten jó kapcsolatban vagyok velük. Húsz-huszonegy éves voltam, heves, öntörvényű és lázadó. Pozícióharcokat vívtunk, egyedüli lány a zenekarban. Nagy és hangos bulikat csináltunk. Nem hallgatom el: sajnos drogoztam is. Már a 2000-es évek Magyarországán nem volt nehéz könnyű drogokhoz jutni. Visszatekintve arra az időszakra, kellettek ezek a tapasztalatok. Nem feltétlenül a bölcsességhez, inkább csak azért, hogy az lehessek, aki vagyok. Hogy meg tudjak érteni nézőpontokat, élethelyzeteket. Sokféle emberrel beszélgettem, rengeteget láttam a világból. Merek olyan ember szemébe is nézni, akiébe mások nem. Erős bennem az empátia. 

– Nézzünk inkább a jövőbe! 

– A zene mindig ünnep, egy karácsonyi műsor pedig kiváltképp az. Régi álmom volt, hogy a Művészetek Palotájában énekelhessek a karácsonyi időszakban, ez nemsokára valóra válik. Hogy utána mi jön, azt meg a sorsra bízom.

LAKOS GÁBOR FELVÉTELE