Főső úr repül

TALÁN NEM ÁRULOK EL súlyos titkot: vélhetően a budaörsi repülőtéren található az egy négyzetkilométerre jutó legtöbb kedves őrült. A Goldtimernek (Aranyidőnek) nevezett alapítvány vonzza oda őket, együtt élhetnek a repülés őskorát, az aranykort megjelenítő gépmadarakkal. Megszállott emberek, azoknak a mérnököknek, grófoknak, lakatosoknak és asztalosoknak utódai, akik vagyonukat, hivatásukat, s nemegyszer életüket áldozták fel a repülésért.

Ország-világSzücs Gábor2018. 10. 23. kedd2018. 10. 23.

Kép: Főső Péter Boeing szimulátort épített magának társasházi lakásában repülés technika hobbi szórakozás tudomány 2018 10 10 Fotó: Kállai Márton

Főső úr repül
Főső Péter Boeing szimulátort épített magának társasházi lakásában repülés technika hobbi szórakozás tudomány 2018 10 10 Fotó: Kállai Márton

Jó pár éve megismerhettük Révy Lászlót, a madáremberek kései utódját, aki akkoriban éppen azon mesterkedett, hogy a levegőbe emelje a híresneves Kvasz András repülőgéproncsokból, zongorahúrokból, használt lepedőkből és asztalterítőkből 1909- ben épített gépét. De sajnos, mint mondta: „Ez a tetves nem repül. Nekifutunk, szökdécselni szökdécsel, de hiába minden, a földön marad…” Lássuk be, nem kis probléma ez egy repülővel. Igaz, Kvasznak sem mindig sikerült felszállnia, de 1909. március 15-én ezt írta: „Gurulgattam, gurulgattam, kicsit forcíroztam a gázt, mire egy baromi vakondtúrás felb@szott a levegőbe, oszt a proletár repült…” (Eredeti szakmája kovácsmester volt.)

Ezúttal egy másik habókosról szóljon a mesém. Főső Péternek hívják, s hivatalos dolga talán nincs is Budaörsön, de azért nem múlik el hét, hónap, hogy ne segítene, ne serénykedne a régi masinák körül. Különösen a világ egyetlen, még ma is röpképes kétmotoros utasszállítója, az éppen 70 éves Li–2-es környékén szeret sertepertélni. De mindez semmi ahhoz képest, hogy mit csinál, amikor hazamegy!

A budai vár falához tapasztott épület kicsiny, alig 40 négyzetméteres lakásába belépve az első kérdés inkább megállapítás: 

– Nő itt nem lakik.

Nemcsak a tökéletes rend miatt – bocsánat, kedves lányok, asszonyok… –, hanem leginkább azért lehetünk ebben biztosak, mert egy tüsténkedő háziasszony be se férne ide. Ugyanis az egyetlen szoba felét egy félbevágott, de így is hatalmas pilótafülke foglalja el.

– A helyzetfelmérése tökéletes – mondja Főső úr. – Négy éve, hogy szakítottunk az utolsó barátnőmmel (hálás köszönet, Júlia), így már nem volt akadálya, hogy belevágjak egy igazi és végleges kapcsolatba, ebbe a szimulátorba.

Mielőtt beülne a kapitány székébe – megjegyzendő, az egy újgenerációs Boeing–737-es szimulátor, amely a világ egyik legnépszerűbb, két sugárhajtóműves, típusváltozataitól függően száz, akár kétszáz utast szállító repülőgép pilótafülkéjének másolata – talán néhány szó arról, mi is az a szimulátor. A világon sok millió ember szeretne pilóta lenni – de ez nem mindenkinek sikerül. Ezért aztán feltalálták a számítógépes repülést, és létrehoztak egy, az igazihoz a megtévesztésig hasonló virtuális világot, ahol a képernyőn valódinak látszó gépek gurulnak valódi repülőtereken, ahol szabályos légi irányítás van, ahol az angol nyelvű pilótaszakzsargont, a fóniát beszélik, ahol pontos útvonalakon, menetrendszerűen kell és lehet repülni, valós időjárási körülmények között. És mindez történik egy tökéletesen élethű, minden porcikájában valós pilótafülkében. Az még nem nagy befektetés, hogy az asztali számítógéped mellé veszel egy botkormányt vagy egy gázadagoló kart, de az a kütyü, amelyik például Főső uramnál látható, alaphangon egy extrákkal dugig rakott felső-középkategóriás autó árának felel meg. (Ugye így már jobban érthető a nőtlen állapot?)

Esténként, csak Magyarországon, állítólag 4-5 ezer ember ül a képernyője elé, hogy a virtuális légtérben repülő virtuális gépek egyikének legyen virtuális kapitánya. Ez egy szekta, amelynek tagjai kettős életet élnek: nappal normálisnak tűnő, hétköznapi emberek, ám este a konyhában vagy a garázsban felveszik a pilótasapkát – az igazi őrültek az egyenruhát –, beindítják a hajtóműveket, hogy aztán néhány óra múlva, képzeletben landoljanak a Seychelle-szigeteken.

A történet ezen pontján be kell valljam, egyszer magam is kipróbáltam ezt a fajta szimulátoros repülést. Ugyancsak egy Boeing–737-essel indultam a virtuális New York felé, miközben az oktatóm többször is felhívta a figyelmemet, hogy nem vadászgépet, hanem egy békés utasszállítót vezetek. Amikor a Hudson folyó felett 45 fokba döntöttem a gépet, akkor is csak annyit mondott csendesen: azt hiszem, a 168 utas fele most ájultan fekszik az utastérben.

Mire én:

– Miért nem voltak bekötve? 

– Sajnos be voltak… Ilyesfajta hibákat Főső uram persze nem követ el, már csak azért sem, mert valamikor igazi repülőt is vezetett.

– Úgy húsz éve Hajdú „Fedő” Károly Budaörsön megalapította a CENTRO-PLANE Központi Repülő Iskolát, és közben létrehozta a Goldtimer Alapítványt – sok, itt végzett fiatal repül ma a világ különféle légitársaságainál –, ahol egy év alatt meg lehetett szerezni a jogosítványt, esetemben egy egymotoros Cessna 172 kisgépre. Ez már akkor sem volt olcsó szórakozás, a licenc több mint egymillióba került. Tíz év után abbahagytam a repülést, és pont akkor vitt el egy pilóta barátom az amszterdami szimulátorközpontba. Ő  vizsgázni ment; ott olyan profi szimulátorok vannak, hogy a bennük töltött idő beszámít a repült órákba, mi több, vizsgázni is ott kell. Én is repülhettem egy iskolakört, s ez eldöntötte a sorsomat.

– Ami rendben is volna, csak legyen szíves elmagyarázni, az amszterdami vizit elégséges ahhoz, hogy megépítse ezt a masinát? 

– Talán némelyest segített, hogy 44 évig a televíziónál dolgoztam, legutóbb mint műszaki vezető. Kábelek, műszerek ott is voltak rogyásig, így hát azonnal nem ijedtem meg. Csak úgy másfél évvel később, addig tartott a tervezés, aztán kezdődött az építés.

– És akkor az ember bemegy a közértbe, és azt mondja: kérek egy robotpilótát meg egy gázkart… 

– Nem egészen… Hanem az ember felüti az internetet, és nekiáll Ausztráliától Lengyelországig, Kanadától Amerikáig levelezni a szóba jöhető cégekkel. Mert ennek a hobbinak komoly ipara van. Amerikában egyszerű a helyzet, az ottani őrült kimegy egy repülőgép-temetőbe, és az ott parkoló egyik Boeing–737-esnek egyszerűen levágatja az orrát, felrakja egy teherautóra, és hazaviszi. Ilyesmi errefelé nincs, tehát az első csavartól az utolsó lámpácskáig megépítjük az egészet. 

– Értem. Miheztartás végett, mi az első lépés?

– Szereztem egy Boeing gépkönyvet. Abban minden benne van, nem utolsósorban például a pilótafülke beosztása milliméterre, és hogy az ablak vagy a kormányoszlop hány fokos szögben dőljön erre vagy arra. És akkor az ember ezt elolvasgatja úgy százszor, vele alszik, vele kél, és előbb-utóbb furcsa tárgyak költöznek a lakásba. És egyszer csak csönget a postás, hogy lenne szíves segíteni felhozni az ülést, mert baromi nehéz… És aztán egyszer csak beindul az APU nevezetű segédhajtómű kerozinszivatytyúja, és kigyullad vagy száz lámpácska a műszerfalon – és repülök!

Miközben mesél, szorgalmasan kapcsolgatja a kapcsolnivalókat, ő most egy személyben a kapitány és az első tiszt. Az ablakot helyettesítő képernyőn pedig látom, ahogy kitolják gépünket a Ferihegyi repülőtér egyik beszállókapujától, aztán gurulunk, majd ráfordulva a felszállópályára, gázt ad, és amikor elérjük a nagyjából 300 kilométeres sebességet (a műszer „csomóban” számol, ami esetünkben 160-at mutat), Főső úr könnyedén maga felé húzza a szarvkormányt, és felemeli a gépet. Nyugat fele fordulunk, alattunk látszik a Duna, s mivel én a Rómain lakom, látni vélem a házunkat is.

– Merrefelé szokott repülni? 

– A szimulátort vezérlő komputerek a világ összes repülőterét és útvonalát ismerik. Persze ezeket lehet folyamatosan frissíteni, bővíteni. Egyébként Prágába repülök a leggyakrabban, igaz, hogy a Krušovicét nem az U Kalichában, vagyis Švejk törzshelyén, a Kehelyben iszom meg, hanem idehaza, a Hunfalvy utcában… 

Azt hiszem, kihagyhatatlan a kérdés:

– Ha utasként ülne egy Boeing– 737-esen, és ahogy a hülye filmekben látjuk, egyszer csak a stewardess halottfehér arccal bejelentené: mindkét pilóta meghalt, akkor… 

– Akkor mindenki nyugodjon meg, simán lehoznám a gépet… Időközben visszaérünk Ferihegyre, Főső úr a leszállás előtt kikapcsolja a robotpilótát, s nagy büszkén, kézzel irányítva érünk földet. Úgy látom, egy kicsit megizzadt, talán ezt igazolva mondja ki a végszót: 

– Azért nem lehet letegezni a repülést…

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek