Saját gyerek örökbe

„Te természetes szőke vagy?” – tette fel a kérdést Móninak egy osztálytárs anyukája az iskolai folyosón, miközben mindketten az elsős gyerekeikre vártak. Móni döbbenten nézhetett, mert az anyuka, akivel korábban amúgy egyetlen szót sem váltottak a köszönésen kívül, azonnal folytatta is: „Csak mert a Nóri olyan sötét, kicsit sem hasonlít rád. A múltkor azon gondolkodtam, hogy lehet egy ennyire fehér bőrű, szőke nőnek ilyen fekete gyereke. Fogadtunk is a Gabival, tudod, a Tilda anyjával. Én azt mondtam, hogy a férjed valami félvér fickó lehet, de a Gabi szerint egyszerűen csak roma.” Móni, bár megdöbbentette ez a kendőzetlen őszinteség, igazán nem lepődött meg a kérdésen. Amikor örökbe fogadták Nórit, a saját édesanyja is azt kérdezte tőle: nem bánja-e, hogy a gyerek kicsit sem hasonlít rá. Akkor azt felelte, csöppnyi iróniával: majd ha azért nem tudja eléggé szeretni a gyereket, mert nem lesz olyan cicis-faros alkat, mint ő, hanem marad picike, csupa izom indiánlány, akkor maximum átfesti és kitömi a kislányt. Most, az iskolában azonban csak ennyit mondott: „Miért hasonlítana? Örökbe fogadtuk.” Azután, jelezvén, hogy nyitott a további beszélgetésre, a kérdező anyuka szemébe nézett, ám ő elkapta a tekintetét, és az osztálypénzről kezdett valamit hadoválni, aztán meg arról, mennyire rémes, hogy a fia, a Beni minden héten elhagy valamit a tornacuccából. Móni megszokta ezt a reakciót, számtalanszor tapasztalta, hogy az emberek általában zavarba jönnek a dologtól, és úgy tesznek, mintha az örökbefogadás épp olyan kínos téma lenne, mint a szexuális életük vagy a véletlenül kiderült családi titkaik.

Hogy mennyire nincsenek pozitív kommunikációs paneljeink, az örökbe fogadó pároknak milyen sok előítélettel kell megküzdeniük, azt az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása is alátámasztja. Ötszáz örökbe fogadó szülőt kérdeztek meg, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatosan – s az eredmények eléggé sokkolóak. Minden második szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzést az örökbefogadás miatt, és ami még ennél is elszomorítóbb: a legkevésbé toleránsnak – a szomszédokat leszámítva – épp a közeli hozzátartozók, rokonok, barátok, illetve a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok bizonyultak. A kutatás szerint minden hatodik örökbe fogadó családnak szakadt már meg valamilyen kapcsolata az örökbefogadás miatt – Móni is arról mesélt, hogy amióta Nóri az életükbe csöppent, teljesen átrendeződött a baráti körük –, és a legtöbbjük számára ismerős a Móninak szegezett kérdés, azaz 50 százalékuk kapott megjegyzést a gyermek vélt származására vonatkozóan. Ebben a tekintetben – és a gyerekek korát illetően – a kutatás szerint az örökbefogadó szülők annak ellenére nem igazán nyitottak (minden harmadik pár vállalná), hogy sokuk számára a gyakran 5-6 évig húzódó várakozási idő a legmegterhelőbb. Ennél csupán a fogyatékkal élők járnak rosszabbul: rájuk csupán 3,5 százalék mondana igent. Pedig, ahogyan Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója állítja, lényegesen lerövidíti a várakozási időt, ha az örökbefogadó nyitott a roma vagy óvodás korú gyerek örökbefogadására.

FOTÓ: SOS GYERMEKFALVAK