Sportnapló

Túlzás lenne azt állítani, hogy a szereplésünk igazi sikertörténet volna, hiszen a csoportmeccseken olyan országok ellen vesztettünk pontot a döntetlenekkel, mint Argentína vagy Egyiptom, melyekről köztudott, hogy nem számítanak a sportág nagyhatalmai közé. A szurkolók is megütközve fogadták a botladozást. Tény, hogy megsérült a nagyszerű formát futó Balogh Zsolt, Ancsin Gábor, Jamali Iman és Bodó Richard, ám sajnos ez a kockázat, úgymond, benne van a pakliban…

A csoportmeccseket és a velük járó csalódásokat elfelejthettük, mert sikerült a továbbjutás. A középdöntőben a második megméretésnél Tunéziát kellett kötelezően legyőzni, hogy a másik hatos csoport negyedik helyezettjével majd megvívhassunk az olimpiai kvalifikáció lehetőségéért. Először – „ahogy illik” – az olimpiai bajnok dánoktól kikaptunk 25-22-re. Aztán elérkezett a nagy nap: Tunézia – mely észak-afrikai országot a Szahara homokja is borítja, s a történelmét Karthágó patinája gazdagítja – kézilabdában sem intézhető el kézlegyintéssel, ám 26-21 arányú győzelmet arattunk egy semmiképpen sem könnyű mérkőzésen. Két nap pihenő, és – lapzártánk után – hátra volt még Norvégia, de mivel a dánok legyőzték Egyiptomot, mi a norvégok ellen még vereség esetén is játszhatunk a döntő helyosztóért. Cél a hetedik hely, s valahol a távolban Tokió, ahol öt karika hívogat…

FOTÓ: ILLYÉS TIBOR, MTI