Szolgagyász

Ülök Lakiteleken, a népfőiskolán, a filmszemlén, s egyszer csak a zötyögős bekötőutat látom, majd feltűnik a Firtosváralja (Firtusu) tábla. A  film címe: Ballada egy szolgafiú emlékére, a rendező a budapesti Moharos Attila. A Korkép kategóriába sorolt alkotás – olvasom az ismertetőben – azoknak állít emléket, akik születésüktől fogva örökösen a kiszolgáltatottság parancsával és gyötrelmeivel kénytelenek élni.

Az előzmény: Moharos Attila – aki a közeli Atyhán vett házat – 1999 és 2004 között Székelyföldi szolgasorsok címmel filmtrilógiát forgatott a szülőktől elhagyott, még kamasz korú Fülöp testvérek küzdelmeiről. Leventének és bátyjának, Csabának a XXI. század kezdetén a gyermekcselédek szolgasorsa jutott. Szüleik alkoholisták voltak, hét testvérüket árvaházba adták, míg a fiúk úgy lettek „szabadok”, hogy az apjuk dolgozni szegődtette el őket egy gazdához. Csaba és Levente így nőtt fel, a közös sors összekötötte őket. Arról álmodtak, egyszer együtt vesznek házat, földet, hogy ne legyenek olyan szegények, mint az apjuk volt. Mi lett az álmokból – erről szól a film. Az alkohol bizony más útra terelte a két fiút. A pénz, amit megkerestek józanul a faluban, nagyrészt elment italra, maradt a keserűség, a veszekedések – néha egymással is –, a kiábrándulás. Kereszt a temetőben: Fülöp Csaba élt 31 évet. Felakasztotta magát a gazdája szénapajtájában, „csak nézett rám...”, mondja öccse, és eltakarja az arcát.

Hazafelé tántorog Levente a faluszéli kicsi ház felé, elesik és föltápászkodik, ül a szobában egyedül. Nincs más, csak a gyász meg a lelkifurdalás. De másnap újra kelni és menni kell, megfejni a birkákat az esztenán a gazdával, kihajtani őket. És Levente jó szót kap a gazdától, és örömhírt az árvaházban nevelkedett húgától: fiút szült, Csabi a neve... Moharos Attila dokumentumfilmjében nincsenek ránk erőltetett nagy igazságok, csak kérdések – ettől olyan szívbe markoló. Méltán nyerte el az idei Lakiteleki Filmszemle fődíját.