A korona utazásai

Igen, az első útja még 1205-ben történt. A korona ekkor mindössze körülbelül két hétig volt távol. Az akkoriban hagyományos őrzési helyéről, Székesfehérvárról vitte magával az előző évben elhunyt Imre király özvegye, Konstancia királyné fiával, a néhány éves III. László királlyal egyetemben. Jó oka lehetett a távozásra az özvegynek, ugyanis nem érezte magát biztonságban. Fiának gyámja és a hatalmat ténylegesen már akkor gyakorló későbbi II. András – akinek Imrével a viszonya nem volt éppen testvérinek mondható – ugyanis szeretett volna mielőbb trónra kerülni. Konstancia tehát jobbnak látta, hogy a koronával együtt VI. Lipót osztrák hercegnél keres menedéket. András valószínűleg egyáltalán nem bánta a királyné távozását, azt azonban már ugyancsak zokon vette, hogy a Szent Koronát is magával vitte. Az összecsapást Lipóttal vélhetően a gyermekkirály halála tette okafogyottá. A korona ezt követően a holttesttel együtt visszakerült Magyarországra. III. Lászlót Székesfehérváron eltemették, II. Andrást pedig ugyanott megkoronázták.

A Szent Korona második külföldi útja a fájdalmas emlékezetű tatárjáráshoz kötődik. Közismert, hogy a muhi csata után a király a tatárok elől menekült. Végül az Adriai-tenger partján fekvő egyik szigeten keresett menedéket, amelynek az ostromába az ellenség bele is kezdett, majd hirtelen abbahagyta, s kivonult az országból. Hogy mi történt eközben a koronával? IV. Béla még a muhi csata előtt gondoskodott a családja és a mindenkori magyar király legitimációját jelentő jelképek biztonságáról. Felesége, Mária királyné a koronát Székesfehérvárról magához vette, és vélhetően Sopronban várta ki az összecsapás kimenetelét. A király a vereség és a menekülés után májusban csatlakozott a családjához. A Somogy megyei Segesden keresztül Zágrábba érkeztek, ahol később ismét elváltak az útjaik, majd a Velence fennhatósága alá tartozó Dalmácia egyik szigetén ismét találkoztak. A tatárok elvonulása után IV. Béla visszaindult Magyarországra, később pedig a királyné is, de a korona végül csak szeptember elején érkezett az országba, decemberben pedig Székesfehérvárra.

Harmadik külföldi útja az Árpád-ház kihalása utáni zavaros időszak következménye. Trónra először a 12 éves cseh Vencel került, ám hatalmát nem tudta megerősíteni, ezért jobbnak látta apja segítségével, a koronával együtt a számára biztonságos Prágába távozni. A fejlemények miatt a Vencelt trónra segítő Kőszegi Iván oligarchára igen megorroltak az ország előkelőségei. Különösen a korona elhurcolását fájlalták. A pácból csak azzal az erős ígéretével tudta kivágni magát a kiskirály, hogy egy éven belül a korona ismét magyar földön lesz. Ezért levélben dicsérte fel az amúgy minden hájjal megkent Ottó bajor herceget, írván, hogy szívesen látná az ország élén. Rátermettségét pedig mivel tudná jobban bizonyítani, minthogy elfoglalja a trónt, na, persze, fején a koronával… A lépre csalt Ottónak tehát fel volt adva a lecke, amit szépen abszolvált is: a csehek ellen viselt hadjáratban azonmód átállt az ellenség oldalára, beédesgette magát Vencel apjához, aki végül rávette a fiát a magyar királyi tisztről való lemondásra és a korona átadására, amivel hatalom híján már amúgy se sokra menne. Az átadásra a morvaországi Brünnben került sor, az ifjabbik Vencel menyegzőjén. Ottó számos kalandot követően Bécsen keresztül érkezett meg a koronával egyetemben Magyarországra. S bár király lett, végül azonban csak meg kellett válnia a királyságtól a koronával egyetemben, hogy az számos bonyodalmat követően néhány év múltán végül véglegesen Károly Róbert fejére kerüljön.

A koronának a magyar történelemre az egyik legnagyobb hatása alighanem a XV. században volt, amikor is Albert király özvegye ellopatta azt Visegrádról, és V. László néven megkoronáztatta vele újszülött fiát, majd Ausztriában biztonságba helyezte. A magyar rendek tekintélyes csoportja azonban a lengyel I. Ulászlót ültette trónra. A viszály borítékolható volt, tartós megnyugvást csak a következő évtized végén Mátyás trónra kerülése hozott. Az esemény értékeléseként pedig idézzük a kötet szerkesztőjét, Pálffy Gézát: „Hátborzongató… belegondolni abba, hogy ha 1440-ben Erzsébet királyné nem lopatja el, majd nem viszi Ausztriába a koronát, Mátyás valószínűleg sohasem lép trónra, hiszen ez esetben Magyarország történelme teljesen más fordulatot vett volna. Hosszabb polgárháború híján édesapjának, Hunyadi János szörényi bánnak aligha lett volna módjában néhány esztendő alatt a politikai elit élére törni, kisebbik fia számára pedig nem nyílhatott volna meg a trónig vezető út.”

És akkor következzenek a Habsburg-évszázadok: a török idők alatt a Magyar Királyság megmaradt részét Bécsből igazgatták, s az uralkodó család úgy vélte kezdetben, hogy a Szent Koronának is Bécsben a helye. Elsőként 1551-en adta át Ferdinánd követeinek Szapolyai János özvegye, Izabella királyné. A korona Bécsből csupán 1608-ban tért vissza Magyarországra – igaz, közben két koronázás alkalmával (először 1563-ban Miksa, majd 1572-ben Rudolf trónra lépésekor) egy-egy hétre Pozsonyba szállították. Rudolf 1583-ban székhelyet váltott, Bécs helyett Prágába költözött, s viszi magával a koronát is, amely Bécsen keresztül 1608-ban érkezett végül huzamosabb időre magyar földre. Akkor, amikor Rudolf Prágában kénytelen volt átadni öccsének, Mátyásnak, aki még abban az évben elfoglalta a magyar trónt. A koronát ettől kezdve a pozsonyi várban őrizték.

Az 1663–64-es török háború idejére esett a korona következő külföldi útja. A török előretörése, Pozsony alatti portyázása miatt veszélyben érezték a koronaőrök, ezért sürgették a Bécsbe menekítését. I. Lipót ezzel egyetértett, és a koronát átmenetileg, a vasvári béke következő évi megkötéséig a császárvárosban őrizték. A veszély elmúltával aztán visszaszállították Pozsonyba.

Ugyancsak a török veszély indokolta a korona következő külföldre menekítését. 1683-ban Bécs ellen vonult az oszmán had, ezért nemhogy Pozsonyban, de a császárvárosban sem volt biztonságban a korona, így Linzen át a császári udvarral egészen a német Passauig hajóztatták. A török elkergetésével aztán a császár is visszamerészkedett Bécsbe, hozta magával a koronát, ám az végül csak fia, I. József 1687-es megkoronázásával került Pozsonyba.

A Szent Koronát a Rákóczi-szabadságharc idején is Bécsbe vitték, nem sokkal annak kitörése után, már 1703 decemberében. A szabadságharc leverését követően 1712- ben szállították vissza Pozsonyba, ahol III. Károly fejére került.

A korona következő bécsi évei 1784-ben kezdődtek és 1790-ig tartottak. Ezekben az esztendőkben a kalapos király, II. József uralkodott, aki úgy gondolta, hogy ha már úgysem tetette a fejére a koronát, akkor annak múzeumi darabként a bécsi kincstárban a helye. Nemcsak a magyarnak, hanem birodalma többi koronájának is. Döntése finoman fogalmazva sem tette népszerűvé a magyarok előtt, a vármegyék tiltakoztak, ám II. Józsefet ez hidegen hagyta. A rendek erősödő ellenállása miatt végül nem sokkal halála előtt a Szent Koronára vonatkozó rendeletét is visszavonta, illetve Budára szállítására adott utasítást. Bécs és Buda között mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták a koronát, útja valóságos diadalmenet volt. Miközben a tömeg a visszatérést ünnepelte, érkezett meg a hír Budára: a király előző nap elhunyt...

A koronát Ferenc József 1853-ban Bécsben megtekintette, majd Budára szállíttatta. Ekkor mindössze másfél napig volt Magyarország határain kívül – na, de milyen előzményeket követően! A Budán őrzött koronát 1848–49 fordulóján Kossuth Lajos megbízásából Debrecenbe szállították, majd 1849 júniusában vissza Pestre, onnan egy hónap múltán Szemere Bertalan miniszterelnök utasítására Szegedre. Ezt követően a hadi helyzetnek megfelelően ide-oda hurcolászták, míg végül Orsovára menekítették, ahol elásták, ám nem érezték elég jónak a rejtekhelyet, ezért kiásták, s augusztus 20-án vagy 23-án a település határában egy füzesben Szemere Bertalan és társai újra elásták. A hely jónak bizonyult, mivel nem kis munkájába került az osztrák titkosszolgálatnak, míg a Kossuth Lajos környezetébe beépült áruló segítségével végül 1853 szeptemberében sikerült a nyomára bukkanni.

Az eddigi utolsó külföldi útja a Szent Koronának a legismertebb: a II. világháború viszontagságai közepette 1945 márciusában Ausztrián keresztül Németországba szállították, ahol különböző helyeken őrizték néhány évig, míg végül az Amerikai Egyesült Államokból 1978 januárjában visszakerült Magyarországra, előbb a Nemzeti Múzeumba, majd évtizedek múltán a Parlament kupolacsarnokába.

A számos táblaképpel ellátott reprezentatív kötetet a Szent Korona és általában a történelmünk iránt érdeklődőknek érdemes olvasgatniuk. Nem fogják megbánni!

FORRÁS: MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖZPONTI ADATTÁR, FOTÓ: CULTIRIS/OSZK