Ízek, évek, kamaszok

Szilvás gombóc és más éttermi tészták, ez tananyag a tizedikes szakácstanulóknál. Gyúrják és nyújtják a tésztát, ahogy kell, csupa energikus fiú állja körül a tankonyha tűzhelyét.

– Sokan a divatos főzős tévéműsorok alapján képzelik el a séfek és szakácsok életét, de a valóság más – mondja a szakoktató, Kecskés László. Kilencedik osztályban huszonnégy tanulóval kezdtek, most tízen vannak. Akadt, aki új szakmára nyergelt át, mások kimaradtak, ahogy elérték a tankötelezettség határát. Volt olyan lány, aki azért ragadt otthon, mert segítenie kell ellátni a kisebb testvéreit. Az oktatók igyekeznek példát mutatni, de nehéz felülírniuk azt az életmódot, amelyet a család diktál.

Aki nem bukik ki, és alapszinten beszél idegen nyelvet, az előtt számos lehetőség megnyílik. Az Erasmus program révén hat országgal állnak kapcsolatban a diákok, így a hátrányos helyzetűek is külföldi tanulmányúton vehetnek részt. Az egyik diák, a 19 éves Galyán Zoltán például egy Erasmus program jóvoltából nemrég Finnországba is eljutott. Sok halat kóstolhatott, de lenyűgözik az egyszerű tésztaételek is. Azért választotta ezt a szakmát, mert itt kreatív lehet, és másokat szolgálhat. A többiek bólogatnak.

– Nekem is megadatik, hogy szakácsnak tanuljak, és ez óriási dolog. A nagyszüleim neveltek fel, és a lelkemre kötötték, szerezzek olyan szakmát, hogy eltarthassam magam akkor is, ha már ők nem lesznek. Ezért is iparkodom – mosolyog egy csányi roma fiú, aki sikerrel szerepelt a tanulmányi versenyen is. Kicsit izgul, mert hamarosan szakmai gyakorlatra utazik repülővel, Itália földjén ismerkedhet az olasz konyhával. Minden erejével igyekszik leküzdeni hátrányos helyzetét – ám nem minden diák választja ezt az utat.

A kereskedelmi, vendéglátó-ipari, idegenforgalmi szakirányú intézményt, ahol szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzés folyik, és gimnáziumi osztály is működik, hét éve vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány. Náluk is az jelent problémát, ami máshol is a hároméves szakképzésben: nagy a lemorzsolódás. Magyarország vállalta, hogy 2020-ra 10 százalék alá szorítja az iskolaelhagyók arányát, azaz azokét, akiknek 18–24 éves korukra nincs középiskolai végzettségük. Ennek dacára egyre többen, a tankötelezettség 16 éves korhatára után kilépnek az iskolapadból, és a képzetlenek tömegét duzzasztják. Azt a diákot, aki elmúlt 16 éves, csak kínkeservesen lehet legalább a tanév végéig az iskolában marasztalni, ha ő nem akarja. De a tanároknak más nehézségekkel is szembe kell nézniük. – A diákok felkészületlenek, olvasási, írási, számolási nehézségekkel érkeznek az általános iskolákból, azaz az alapkompetenciáik hiányoznak. Aki nem érti, hogy mit olvas, az hogyan tudna tanulni?! A másik gond, hogy sokan olyan családi környezetből jönnek, amely nem motivál a tanulásra – sorolja a középiskola igazgatója, Daskalopoulos-Kuzbelt Hilda. A lemorzsolódás főleg a hároméves szakképzésnél jelentős, ezen belül is főleg az eladók hagyják ott az iskolát. A cukrászok a legkitartóbbak. De ez sem véletlen: a kereskedelem munkaerőhiánnyal küzd, a nagy áruházláncok néhány hónapos gyorstalpalón kiképzik a jelentkezőket, és gyorsan fizetést kínálnak. A fiatalok inkább beállnak árufeltöltőnek, és nem szánnak éveket arra, hogy „kínlódva” elsajátítsák a szakmát. Sok gyereket a családi háttér sem ösztönzi, hiszen senki nem kérdi meg, tanult-e, elkészült-e a leckével. Ha az apa egész nap az ágyban hever, félő, a fia is ezt a mintát veszi át. Az igazgatónő azt mondja, a pedagógusaik mindent megtesznek, hogy motiválják a diákokat, és elejét vegyék az igazolatlan hiányzásoknak. – A diákjaink zöme vidékről jár be, mégis családot látogatunk, leülünk a szülőkkel és a gyerekekkel beszélgetni. Sokszor ezeknél a „szembesítéseknél” derül fény arra, hogy a diák az iskola mellé jár. A fenntartónk gyermek-ifjúságvédőt biztosított, az ő szakmai segítségére is számíthatunk.

Az iskolában mentorprogram működik, az oktatók felkarolják a hátrányos helyzetű diákokat, mégis sok a bukás és az iskolaelhagyás. Probléma az is, hogy a szakképzés szerkezete olyan, ha aki 14 évesen pályát választott, de közben meggondolja magát, már nem korrigálhat, legfeljebb újrakezdheti az egészet. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy például tavaly a kilencedik évfolyam harmada lemorzsolódott.

– A szakképzés rendszere egészében jól felépített, hiszen a szakközépiskolában a fiatalok három év alatt szakmát szerezhetnek, a szakgimnáziumban pedig a szakma mellé érettségi bizonyítványt is kapnak – mondja Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezetője. – Tény viszont, hogy a néhány éve átalakított szakképzési rendszer előnyeivel sokan nincsenek tisztában. A mi iskoláink sokféle piac képes képzést kínálnak, de nagy feladatunk a lemorzsolódás csökkentése. Ez utóbbi általános probléma a szakképzésben, amelynek okai korántsem csak az oktatási rendszerben gyökereznek. Nem segített ebben a tankötelezettség 16 évre csökkentése sem. A Málta-iskolában személyesen odafigyelünk minden diákra, igyekszünk megtartani őket, a tanáraikat pedig képzésekkel segítjük. Tisztában vagyunk azzal, hogy az oktatás módszertana megújulásra szorul, mivel a mai diákokat már nem lehet megfogni a régi pedagógiai módszerekkel.

Aki eddig eljut, nagy eséllyel megszerzi a szakmunkás-bizonyítványt. Ezt bizton remélik a 11. osztályos cukrásztanulók, akik már a szakmai vizsgára készülnek. Az uzsonna-és teasütemények a téma: töltik a sajtos rolót, tálra rendezik az islert. A szakoktató azt kérdezgeti, miért nem elég fényes és márványos a pozsonyi kifli teteje. Jó, ha lelkiismeretesen készülnek a tételekre, a cukrászvizsga ugyanis nehéz: hét órán át tart, annyi időt kell végigtalpalni a forró sütő mellett, és közben fejben tartani a recepteket, ez becsületére válna egy felnőttnek is. Kérdés, mit kezdenek a fiatalok a végzettséggel.

A lányok egy része húzódozik, néhányukat mégis sikerül szóra bírni. Egy szőke detki leányzó négyes tanuló, de bevallja, csak jobb híján jelentkezett ide, mert kutyakozmetikus szeretne lenni. Egy pásztói diák azt meséli, az ő édesapja bányász, s mivel annak idején nem tanulhatott tovább, a lányát nógatja, hogy legyen szorgalmas. Egy ecsédi leányzó már hatodikos kora óta arról álmodott, hogy cukrász lesz, ezért otthon is lelkesen gyakorol, formálja a trüffelgolyókat, sütögeti a tortákat, a család meg kóstolgathat.

– Itt előbb nevelni kell, és csak utána oktathatunk – mondja Balogh Erika szakácscukrász szakoktató. – Most, másfél tanév után jutottam el oda, hogy elfogadnak, bíznak bennem, és már én is kérhetek tőlük. A tanítványaim többsége állítja, hogy ezt a szakmát ő választotta, és szeretné is, de a hozzáállásuk mást tükröz. Végül kevesen helyezkednek el cukrászként. A jobbak maradnak érettségizni is, de sokan az iskola mellett eljárnak dolgozni. Végül épp a munka miatt nem marad idejük a tanulásra, és kimaradnak.

Balogh Erika egyben osztályfőnök is. Maga is ebben az iskolában végzett, igaz, a szülei annak idején a fejükhöz kaptak, amikor a jó tanuló lányuk közölte, hogy szakács szakmunkástanulónak jelentkezik. Döntését nem bánta meg, ma már oktatja a szakmát. Ahogyan több kollégája, ő is azért választotta a tanítást, mert így több időt szánhat a családjának, mintha a vendéglátásban számolatlanul vállalná a műszakokat. Mindig akad egy-két diák, akiért érdemes ezt csinálni – ez tartja a hitet a szakoktatókban, akik igyekeznek minél több diákot megnyerni ezeknek a nagyobb megbecsülést érdemlő szakmáknak.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI