Ha az élet citromot dob, készíts limonádét!

– Úgy nőttem fel, hogy láttam: apám mindig agyal, tervez, rajzol – olyasmit csinál, amit más nem tud, mert nem ért hozzá. Műszaki problémákat próbált megoldani az adott lehetőségek között. Ez egész életemre meghatározta a szemléletemet – emlékezett vissza dr. Renner Tamás. Édesapja 1991-ben alapította a családi betéti társaságot. Régi szocialista erőgépek, teherautók önindítóit, generátorait reparálták. Közvetlenül a rendszerváltozás után még ezek voltak jelen a magyar gazdaságban. – Amikor már be lehetett hozni nyugatról gépeket, eleinte agyonhasznált szerkezetek kerültek hozzánk, mert csak arra jutott pénzük az embereknek. Nem volt hozzájuk alkatrész, vagy ha igen, túl drága lett volna az is. Jöttek a frissen földhöz jutott gazdálkodók, nem tudná-e megjavítani, vagy raktáron álló olcsó szocialista alkatrész megberhelésével pótolni az elromlott darabokat.

A kilencvenes években Jánoshalmán működött egy gumiipari vállalkozás, amely egyszer csak tönkrement. Tulajdonosa nem akarta folytatni, a dolgozók azonban ettől reméltek megélhetést. Megkeresték az idősebb Rennert, aki látott üzleti lehetőséget a gumiiparban, és belekezdett a műszaki gumiáruk gyártásába. A legnagyobb piaci keresletet kezdetben itt is a lestrapált nyugati gépek jelentették. Később megismerkedett egy osztrák kereskedővel, aki Nyugat-Európában is forgalmazni kezdte termékeiket. Ma már tömérdek ilyen alkatrészt készítenek kötött pályás járművekhez, autógyártóknak, hadiipari megrendelőknek. Az eltelt bő negyedszázadban a fejlődés töretlen, jelenleg több mint 300 embert foglalkoztatnak az agrárkörnyéknek, belső perifériának számító Jánoshalmán.

A településen a múlt rendszer végén nagy téeszek működtek, aztán a rendszerváltás után fokozatosan felbomlottak. Az egyes ágazatok kft.-kké alakultak, egyre kevesebb embert tudtak foglalkoztatni. A Renner Bt. viszont folyamatosan nőtt, ahogyan szivárogtak át hozzá a másutt fölöslegessé vált emberek. Sokáig inkább túlkínálat volt munkaerőből. A hiány csak az utóbbi években jelentkezett, most is inkább jól képzett dolgozóból nem találnak eleget.

Rákérdeztem: hogyhogy náluk megmarad a munkaerő? Hiszen megközelítőleg sem tudnak annyit fizetni, mint Nyugat-Európában? Dr. Renner Tamás azt felelte, mindennek, így a munkaerőnek is megvan az adott helyen kialakult forgalmi értéke. Annyit meg kell adni, amennyit más is megad. Sőt nem árt 10-20 százalékkal az átlag fölött tartani a béreket. A nagy kihívás az, hogyan motiválják a munkásokat. A hazai fizetésekből is el lehet tartani kinek-kinek a családját. Ami ezen felül van, abban nem feltétlenül a pénz a lényeg. Sokkal inkább az, hogy az emberek 20-30 évre is belássák maguk előtt az életüket.

Lehet ilyen céget létrehozni. Folyamatosan fejlődni kell, és fejlődési lehetőséget biztosítani a dolgozóknak is. Ha rendszeresen van cél előttük, amelynek eléréséhez tanulnak, sikerélményeket kapcsolnak, akkor nem fásulnak el, nem válik unalmassá az életük. Jó, mondtam a tulajdonosnak, a munkások egy kisebb részét lehet ezzel motiválni, de mi van a betanított munkások sokaságával? Elérhető és hasznos előrejutási lehetőségeket kell nekik is nyújtani, jött a válasz.

Egy udvaros fűnyíróból nem lesz üzletkötő, de kiváló sofőr lehet. Nemrég egy jól teljesítő takarítónő került át a gumiáru-csomagolóba. Ez az ő szempontjából legalább 50 százalékos fizetésemelést jelent, de nem csak azt. Amikor legutóbb beszélgettek, mondta a tulajdonosnak: fontolgatja, hogy elmegy gimnáziumba esti tagozatra, mert ahol most dolgozik, ott mindenki másnak van érettségije.

Egy vállalkozás fejlesztése folyamatos tanulásból áll. A tulajdonosok, vezetők meg a munkások számára is. Az, hogy a Renner Bt. versenyképessé vált a gumiipari műszaki áruk beszállítóinak versenyében, mindenkinek föladta a leckét. Az, hogy adott mennyiségben, adott időre, megfelelő minőségi osztályban, egységesen gyártsák a termékeket, nemcsak a cégvezetőnek, hanem a betanított munkásnak is kihívást jelent. Nem lehet a nagyobb minőségi igényre rosszabb terméket adni, mert azonnal visszadobják. De a rosszabb helyett sem érdemes jobbat adni, mert rámegy a haszon.

Kell cél, a megvalósulásra váró álom mindenkinek. Valójában ez az igény hozta létre a Renner-traktort. Dr. Renner Tamásnak az volt az álma, hogy a cégnél megalkotnak egy saját fejlesztésű erőgépet. Olyat, ami a csúcsa lehet ennek a vállalkozásnak.

– Azért éppen traktort, mert mi ebben élünk. Ehhez értünk, ehhez vannak adottságaink. Ha az élet citromot dob, készíts limonádét! – fogalmazott a vállalkozó.

– De mi szükség volt éppen erre? – kérdeztem. Ha elmegy az ember egy mezőgazdasági kiállításra, jobbnál jobb traktorok állnak, ameddig a szem ellát. Ha belegondolunk: már minden ki van találva. Vagy ami még nincs, azt majd kitalálják azok, akik szokták: akiknek sok a pénzük, van ebben rutinjuk.

– Azt tanultam édesapámtól, nagyapámtól, hogy ha van az embernek egy álma, akkor azt meg kell valósítani. Olyan lelkesedéssel, olyan minőségben, mintha a világ tetejére akarnék eljutni.

Pár hete itt vannak, elkészültek a gépek. Van idő javítani, tökéletesíteni őket. Dr. Renner Tamás hozzáteszi: öt év múlva tartja reálisnak, hogy évente ötvenet gyártsanak belőle. Maga is várja, hogy használják, nyúzzák őket, ha hibájuk van, kijöjjön. Ha pedig jók, azt igazolva lássák. De máris mennyi mindent hoztak! Például új kapcsolatrendszert, amelynek köszönhetően a gyár termékeiből nagyon sokat el lehet adni.

Nagyon jó érzés az is, hogy a gyakorlati szakoktatásban milyen sokat jelentenek az új traktorok. Amikor 2013-ban döntöttek a kifejlesztésükről, még nem létezett a duális képzés, amelynek keretében ma már mezőgazdasági gépésztanulók ismerkednek náluk a szakmával. A gyerekek imádnak traktorozni. A Rennernél nem mondják nekik, hogy jaj, ne indítsd be a gépet, mert drága a gázolaj. És olyan sincs, ami a nagyvállalkozóknál gyakori, hogy ne engedjük rá a kezdőket a 80 milliós gépre, mert kárt tehetnek benne.

– Mindennap kinézek a tanüzembe, és boldoggá tesz, hogy jókedvűek a gyerekek, miközben az én traktoraim zümmögnek alattuk – mondta dr. Renner Tamás.

Az újonnan kifejlesztett traktoron könnyű tanulni. Nincs teletömve bonyolult elektronikával, mint a csillogó-villogó nyugati gépcsodák, de sokkal megbízhatóbb, mint a gyakran kétes minőségű távol-keletiek. Nem olyan már, mint a harminc évvel ezelőtti traktorok, de a műszaki alapja mégis hasonló. Sokkal többet kell három év alatt megtanulniuk a mai gyerekeknek, mint régen, hiszen egy emberöltő alatt rengeteget változott a világ. Közben pedig jóval kevesebb a gyerek, és a gyönge képességűek is bejutnak erre a képzésre.

Az oktatás a gyári szakembereknek is kihívás. Készülnek az órákra, interneteznek, frissítik a tudásukat – nem lenne jó leszerepelni a tanulók előtt. Ez fiatalon tartja az idősebbeket is. Az azért van, hogy a gépük ennyire alkalmas a tanításra, mert mégiscsak tudatosan fejlesztették: egyszerű működésű, egyszerű kezelésű, könnyen karbantartható traktort képzeltek el. Szembe akartak menni a szuper elektronikus, de szuper drága nyugati trenddel. Kisebb gazdaságot vezetők, oktatóintézetek, önkormányzati közmunkások, fejlődő országok nem túl iskolázott munkásainak sajátosságaihoz formálták a gépet.

Dr. Renner Tamás hisz abban, hogy helyreállhat a folyamatosság. Emberöltőnyi idő telt el, míg a Dutra traktor gyártásának megszűnése után nem létezett magyar fejlesztésű traktor. Nehéz volt a folytatás, mert néhány régi szakemberen kívül nem volt kitől kérdezni. Mégis sikerült. Stabilabb, versenyképesebb az ilyen cég, mint amelyik készen vagy éppen romlásnak indulva hull hozzá nem értő, csak a pénzre tekintő tulajdonosok ölébe. Abban is bízik, hogy a cégüknek a maga adottságain belül hosszú távú jövője van.

Annak ellenére látja így, hogy ma sokan temetik a kétkezi munkát, és azt hiszik, már a nem túl távoli jövőben semmire nem lesz szükség, ami nem számítógépesíthető. Lám, mondja, a legkorszerűbb kombájnon is kell gumit cserélni, amit nem fognak az ember helyett elvégezni a robotok. A fejlődést nem lehet figyelmen kívül hagyni: ha a mérnök számítógéppel tervez, akkor a munkásnak tudnia kell számítógépes tervet olvasni. De egy ácsnak vagy bádogosnak a jövőben is fel kell mennie a tetőre.

A Renner Bt. vezetője szerint az ipari betanított munkának is van jövője. Akkor is lesz, ha véget ér a mostani konjunktúra. A német nagyvállalatok eurómilliárdokat tudnak fordítani a robotizációra – amit úgy meg lehet oldani, azt megoldják. A nagy szériákat pedig legyártatják a Távol-Keleten – de a megbízható magyar munkaerőnek itt, Európa közepén akkor is marad munkája, mert sok az 1000–5000 körüli széria, amit sem olyan messzire kiszervezni, sem robotizálni nem érdemes.

Jó lesz az nekünk? – kérdeztem végül. Akkor mégiscsak összeszerelő ország leszünk vagy maradunk? Úgy pedig sosem tudunk fölzárkózni Nyugat-Európához. Dr. Renner Tamás azt felelte: nem az összeszerelés a probléma, hiszen a traktoruk is a részegységgyártásból nőtt ki, hanem az, hogy a magyar GDP túl nagy részét nem magyar tulajdonú cégek termelik meg. Egy német gyár nem Magyarországon költi el a profitját.

– A politikának integráns része lehetne, hogy a szervesen fejlődő, jól vezetett magyar vállalkozásokat erősítse – tette hozzá.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI