Jéggé fagyva

Ma úgy mondanánk: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia álompár voltak. A forradalmi lelkületű költő és múzsája közös élete három év alatt lepergett: Júlia 18 évesen ment férjhez, 19 évesen vált anyává, 20 évesen megözvegyült. Egy egész élet – három esztendőbe sűrítve. „Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, és ha a végzet közbe nem szól, még ma is azok volnánk” – írta a feleségek felesége. Ami később következett, az viszont maga volt a boldogtalanság.

Szendrey Júlia bízott abban, hogy a Segesvárnál eltűnt férje nem halt meg. Amikor 1849 novemberétől decemberig a helyszínt bejárva kérdezősködött utána, többen azt mondták neki, nem volt Bem mellett, tehát egyedül menekülhetett és talán elfogta egy muszka tiszt. Elveszett, de mégis élhet. Júlia abban hitt, hogy Bemmel és társaival együtt Törökországba emigrált. Úti passzust akart szerezni, hogy utánamenjen. Miután Haynau tábornok elutasította a kérelmét, Liechtenstein Ferenc herceghez fordult, hogy segítsen neki, de ő megzsarolta: ha nem lesz a szeretője és nem költözik vele Bécsbe, akár még Pestről is kitoloncolhatják, mivel nem volt bejelentett állandó lakhelye.

Júlia kétségbeesésében Horvát Árpád történészprofesszor véleményét kérte, akit előzőleg már ismert. A tudós egyetemi tanár azt tanácsolta, csak úgy tudja megvédeni a szorongatott helyzetbe került asszony becsületét, ha összeházasodnak. Másnap, 1850. július 21-én a lipótvárosi plébános előtt ki is mondták az igent.

Ezzel az útlevélügy lekerült a napirendről, viszont Júliát kikezdte a sajtó. Azt vetették a szemére, hogy a gyászév letelte előtt eldobta az özvegyi fátylat, a pap pedig hajadonként tüntette fel az anyakönyvi iratokban, letagadva ezzel az előző házasság tényét. Ez a „vád” az utóbbi időkig élt a köztudatban. Néhány éve Buza Péter újságíró, Budapest-történész azonban felkutatta Szendrey Júlia leszármazottait, köztük a Dortmundban élő Daisy Römer ükunokát. A hölgy egy szót sem tud magyarul, elődeinek jelentőségéről sem volt fogalma, viszont számos családi relikviát, dokumentumot őriz, köztük a perdöntő házasságlevelet. Ebből kiderül, hogy a plébános Szendrey Júliát „özvegy 20 éves”- nek jegyezte be.

A verseket író, Andersen-meséket dán nyelvről magyarra fordító Júlia második házassága boldogtalanságban telt. Az alacsony, púpos férfi messze állt a férfiideáltól, mégis, a professzor még akkor is éjszakázott, kurtizánok után kajtatott, amikor egymás után születtek a gyerekeik. Júlia a férje „durva érzelmeinek alárendelt vak eszközének” tartotta magát, korábbi megmentőjét „kéjenc állat” jelzővel illette, aki külföldről hozatott pornográf képeskönyveket adott a kezébe. Amikor Júlia számára elviselhetetlenné váltak a megaláztatások, az 1860-as évek elején külön akart költözni. Férje azzal fenyegette, ha elmegy, a gyerekeket nem viheti magával, Petőfi fiát, Zoltánt pedig megfojtja.

A gyerekeknek is tragikus sors jutott. Két közös fiuk közül Attila tüdőbetegségben halt meg, Árpád pedig öngyilkos lett – alig múltak húszesztendősek. Viola lányuk születése után pár hétig élt. Utolsó gyermekük, Ilona viszont hosszú életű lett, 89 éves korában, 1948. szeptember 21-én temették el Salzburgban. Halálhelyéből is sejthető, hogy igen kalandos sorsa volt, a második világháború ideje alatt menekült el a családja Ausztriába. Sírja már nincs meg, mivel felszámolták a salzburgi temetőt.

Júlia 1855-ben fordult először orvoshoz panaszaival, s a szülésdoktor kíméletes házastársi életvitelt javasolt a párnak, ezt azonban Horvát nem akarta tudomásul venni, mondván, „a feleség csak arra való, hogy férje vágyait kielégítse”. „Miért kell jéggé fagynom / Élet hidegétől?” – kérdezte egyik versében a költőnő. Végül csak halála előtt nem sokkal tudott megszabadulni házastársától, Ilona lányával együtt 1867 nyarán talált menedéket az apja által vásárolt Zerge utcai lakásban.

Júlia 1868. szeptember 6-án halt meg méhrákban. Még nem volt negyvenéves. Holttestét az 1900-as évek elején a Petőfi család közös sírjába helyezték. Nevét így írták rá: Petőfiné Szendrey Júlia. Születési dátumát azonban rosszul vésték az emlékműre, 1828 helyett 1830 szerepel rajta. Az utóbbi években több könyv jelent meg róla idehaza, verseinek gyűjteményét is kiadták. Bronzba öntött alakja a kiskőrösi múzeum udvarán áll, nemrég a koppenhágai magyar nagykövetségen is kapott szobrot.

FOTÓ: BALÁZS ATTILA, MTI, SZÉPMÍVES KÖNYVEK KIADÓ