Földre szállt álmok

Ismerős várt Szolnokon, a RepTár nevezetű repülős múzeumban, mégpedig egy „tetves” repülő. Jó nyolc éve találkoztunk először, még a budaörsi reptéren, ahol is egy megszállott madárember, Révy László próbálta újraálmodni Kvasz András jó 110 éve készített masináját, a Kvasz–1-et. (A békéscsabai Kvasz András – eredendően kovácsmester – a magyar aviatika neves úttörője.) Ami azt illeti, első gépével nem volt nagy szerencséje, merthogy az az istennek sem akart felszállni. Ám 1910. március 15-én, amikor már ki tudja, hanyadszor próbálkozott a felemelkedéssel, egyszer csak: „Gurulgattam, gurulgattam, kicsit forcíroztam a gázt, mire egy baromi vakondtúrás felb@szott a levegőbe, oszt a proletár repült…”

Még hogy a történelem nem ismétli önmagát… Dehogynem! Ugyanis Révy barátunk hasonlóan járt az általa épített Kvasz–1-másolattal: az sem repült. Erre mondta kissé bosszúsan:

– Ez a tetves repülő nem repül. Nekifutunk, szökdécselni szökdécsel, de hiába minden, a földön marad…

Lássuk be, nem kis probléma ez egy repülőtől. Révy úr sok mindennel próbálkozott – a végén még fogyókúrába is kezdett –, de aztán feladta a gravitációval folytatott küzdelmet. Így aztán a csodaszép masina a szolnoki RepTárba került, ahol is a hangár tetejéről lógva állít emléket a magyar repüléstörténet hőskorának, no meg azoknak a megszállott mérnököknek, grófoknak, lakatosoknak és asztalosoknak, akik vagyonukat, hivatásukat, s nemegyszer életüket áldozták fel őrült vágyukért, a repülésért.

A „tetves” mellett további ismerősök is vártak: MiG–15-ösök és MiG–21-esek, amilyenekkel katonakoromban találkoztam Pápán. Arra például jól emlékszem, hogy télen, a századirodában lévő kályhát kerozinnal fűtöttük. A kerozint pedig a földhányások takarásában álló egyik vadászgép szárnya alatti csapból lehetett kölcsönvenni… De azt hiszem, ennyi repülős tudás azért kevés lesz a RepTár bemutatásához; át is adom a szót Marsi Gabriella marketingigazgatónak. Ő nemcsak azért alkalmas interjúalany, mert itt mindent és mindenkit ismer, továbbá igyekszik elmerülni a különféle – van a sárkányos (ami esetünkben a „karosszériást” jelenti), a hajtóműves, a fegyveres, a rádiós, az EMO-s (elektromos-műszerész-oxigénes) és a katapultos – szakszolgálatok titkaiban, hanem azért is, mert éppen nagy erőkkel küzd a vitorlázórepülős jogsi megszerzéséért.

– Két és fél esztendeje költöztünk Szolnok 171 éves indóházába. Ez volt a város régi vasútállomása – a váci után a Budapest–Szolnok vaspálya volt a második az országban –, s bár mint műemléket fel is újították, hosszú ideig állt funkció nélkül, hajléktalanok tanyájaként. Szolnok évtizedek óta ad szállást a katonai repülőknek, az utóbbi évtizedekben helikoptereknek, és a bázis mellett volt egy repülős múzeum is, ez költözött ide, hogy új életet vigyen az elhagyott pályaudvarba. Sőt a zsámbéki haditechnikai múzeum anyagának egy része is már nálunk látható. A berendezkedés a hatvanezer négyzetméter külső területre és a négyezer-ötszáz négyzetméteres fedett csarnokokba hárommilliárd forintba került, amelynek eredményeként az ország egyik legnépszerűbb kiállítása jött létre, s amit már eddig is több mint kétszázezren csodáltak meg.

Most is, míg Gabriellával járjuk a repülőtérnyi területet, mindenütt gyerekzsivaj: osztálykirándulások kedvelt célpontja a RepTár. A kisebb-nagyobb tárgyak, alkatrészek, modellek átölelik a repülés történetét a korai aviatikától a második világháborún át egészen napjainkig. Első ízben látható például Horthy István főhadnagy gépének roncsdarabja – Oroszországból került haza. (Az angolbarát kormányzóhelyettes tragédiájáról már sokat írtak, sokféle összeesküvés-elmélet is terjedt, például a németek szervezte szabotázsról. A főhadnagy korábban csak sportrepülőt vezetett – bár egy ízben kisgépével Budaörsről egészen az indiai Bombayig repült! –, de talán ez kevésnek bizonyult egy Héja típusú vadászgép irányítására. Amit egyébként utólag láttak el páncélzattal: a 147 kilogrammos túlsúly viszont megváltoztatta a gép repülési karakterisztikáját. A főhadnagy utolsó feladata 1942 augusztusában egy magyar felderítőgép kísérése volt. Vadászgépe azonban túl nagy sebességgel érkezett a számára kijelölt körzetbe, ezért, a sebességet csökkentendő, Horthy éles bal fordulóba kezdett, amelytől a gépe kipördült és dugóhúzóba esett. Sikerült ugyan kijönnie a dugóhúzóból, a kis magasság miatt azonban Alekszejevka repülőtere mellett a földbe csapódott.) A roncsból csak kisebb darabok maradtak a helyszínen, azokat egy 2012- ben indított szolnoki expedíció tárta fel, s így a RepTárnak is jutott egy húszcentis csődarab.

És akkor a gépek, amelyekből több mint félszáz látható. Az idősebb Rubik Ernő tervezte Lepke, Június és Góbé vitorlázógép mellett, negyedikként nemrégiben egy repüléstörténeti szempontból is jelentős fagép került a RepTár hangárjába, a 15 méteres fesztávú Pirat, amely mellett ott lóg a motoros Kvasz–1- másolat. S innen már csak egy lépés minden gyerek álmához, a lökösökhöz, vagy ahogy mi hívtuk úgy hatvan évvel ezelőtt: a stukákhoz. A betonon sorakozik szinte valamennyi MiG: a 15-ös, a 17-es, a 19-es (a magyar légierő első hangsebesség fölötti vadászgépe), aztán a 21-esnek mind a nyolc változata, a változtatható szárnyú 23-as, és talán a legszebb 29-es, amelyből 28 darabbal rendelkeztünk, és amelyek éppen mostanában kerültek eladósorba. És végül egy monstrum: a Szu (Szuhoj)–22M3-as vadászbombázó. Csak a MiG–29-esek és a Szuhojok képesek a Cobra manőverre, amelyet Viktor Pugacsov szovjet tesztpilóta nevezett el, aki az 1989-es a párizsi légi show-n egy Szu–27-essel mutatta be a figurát. Képzeljék el, hogy egy vadászgép üldöz egy másikat, s amikor már-már utoléri, akkor a menekülő hirtelen függőlegesen a farkára állva gyakorlatilag megáll a levegőben, így egy pillanat alatt immár ő kerül az eddigi üldözője mögé. Mondanom sem kell, akkor Párizsban, és azóta is, mindenkinek leesik az álla, ha ilyet lát…

Gyanítom, egy egész Szabad Föld sem volna elég a RepTár bemutatásához – hiszen a hat MiG–29-es szimulátorról, a VR- (virtuális valóságot kínáló) szemüveggel látható 4D moziról még nem is beszéltem, menjenek el, nézzék meg!

Búcsúzóul egy kedélyes pilótavicc:

A világ egyik legnagyobb, C130 Hercules teherszállító repülőgépét kíséri két vadászgép. A hosszú, unalmas úton a vadászpilóták mindenféle műrepülő figurákkal szórakoztatják egymást. Egyikük átszól a C130- as pilótájának: Na, pupák, próbáld utánunk csinálni! A nagy gép pilótája: Majd én is mutatok olyat, amit meg ti nem tudtok megcsinálni! A két vadászgép hátrébb húzódik, várják a mutatványt, de nem történik semmi. Negyedóra múlva a vadászgép türelmetlenül kérdi: Mi lesz már, mit csináltál? Mire a C130-as kapitány: Lássuk csak. Felálltam, kisétáltam a konyhába, ittam egy kávét, pingpongoztunk a helyettesemmel, és utána megvolt a légikisasszony is…

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI