Az angolnák titka

Jó pap, az lennék én már megint, a holtig való tanulás őszinte híveként. Ez itt nem egy bikkfavers első két sora, csupán az van, hogy az angolnáról és a Sargasso-tengerről, valamint kettejük meghitt viszonyáról eddig vajmi keveset tudtam, ám ez most megváltozott.

Előbbiről nagyjából annyi ismerettel rendelkeztem, hogy füstölve pompás, pörköltnek kiváló, „Kádár alatt” dobozos kiszerelésben is hozzáférhető volt, csakúgy, mint a másik nagy ütés, az albán kagylókonzerv (28 forint).

Emlékeimben élénken élt még a két nagy balatoni pusztulás, amikor tonnaszám borították a kénköves bűzt árasztó tetemek a vizet, és még ma is hallom a nők

halálsikolyait, melyek akkor törtek fel a torkukból, amikor egy élő példánnyal találkoztak, de ezt nagyvonalúan a bűnbeesés körüli hercehurcából eredeztettem.

És azt is tudni véltem még, hogy ez a különös állat a Balatonon kívül előfordul még a Loch Ness-i tóban is, így aztán felállítottam azt a teóriát, miszerint egy ködös napon egy helyi halász beszedett valami erőset, és szörnynek nézte a jószágot, majd erre a vízióra rákapott a turistaipar.

Utóbbiról meg annyi tudással vérteztem fel magam, hogy adva van egy tenger, aminek nincsen partja, tehát üdülésre alkalmatlan, viszont rendre eltűnik valami a környékén, esetenként komplett hajók is, de ezt meg szkeptikusan a legénység által elfogyasztott rum számlájára írtam. Ám a kapcsolatról egy remek könyvnek köszönhetően most fellebbent a fátyol, és egyben eltűnt a hályog a szememről, vagy mi.

A tisztánlátást konkrétan Patrik Svensson Tenger a tengerben (Athenaeum, 2019) című esszéregénye segítette elő, ami egyszerre rekviem egy eltűnőben lévő csodáért, tűnődés az örök visszatérés mítoszán és titkain, az élő anyag csodálatos körforgásán és egy, az orrunk előtt elmúló, elvesző világról.

És hogy közben két gumicsizmás lábbal a földön is álljunk és járjunk, megidézi egy svéd aszfaltmunkás emlékét, aki szenvedélyes horgász volt, valamint az író édesapja.

A mű van olyan izgalmas, mint egy skandináv krimi. Az angolna ugyanis, bár brit és kanadai tudósok és kutatók rendre beszámolnak legújabb felfedezéseikről, változatlanul a természettudományok egyik legnagyobb rejtélye, Szent Grálja, avagy Fermat-sejtése volt évszázadokon át, a matekarcok kánaánja, mely szerint lehetetlen egy egész szám másodiknál nagyobb hatványát két ugyanannyiad fokú hatvány összegére bontani, bármit is jelentsen ez.

Jelesül, hogy az angolna úgy tíz-tizenöt év tökölődés után mi a fészkes fenéért úszkál a világ minden tájáról a Sargasso-tengerbe ívni, hogy aztán a honvágytól űzve visszatérjen lakóhelyére és mi köze ennek az egésznek Sigmund Freudhoz.