Hegy(i)menet – Vadászbaleset

Géza letette a poharát és Bélára nézett. Láttam a nőt, amikor összecsuklott, mondta. Szerinted mi történt? Szerintem az, válaszolta Béla, amire most még senki sem gondol, és beleértem ebbe a halmazba a zsarukat is. Nem azért, mintha hülyék lennének, de elég ritka az ilyesmi.

Én a nő házától akkor vagy másfél kilométernyire voltam. Sanyinál. Sanyi, tudod, vadász. Na, nem volt már szomjas, ott szerencsétlenkedett a puskájával, tudod, az a mindene. Aztán kidurrantott egy golyót a levegőbe. Meg is ijedt rendesen.

Aha, mondta erre Géza, és ismét jelentőségteljesen felpillantott az italából, amit higgadtan rázogatott, hogy visszanyerjen némi habot a sörből, mert többnyire órákig elszötyörgött egy sör és egy napilap mellett, ami melegebb nyári napokon nem tett jót a sörének, ám most ez a veszély nem fenyegetett, mert már három napja szakadt az eső, és június ide vagy oda, hideg volt, mint a fene.

Szóval, azt állítod, hogy Sanyi megközelítőleg ezerötszáz méterről hátba lőtt egy teregető nőt. Mintegy mellékesen és véletlenül.

Véletlenek nincsenek. Mindennek oka van ebben a véletlen univerzumban, mondta erre Béla, mert közben csendesen ezoterikusra itta magát. Ezen a ponton rövid időre megszakítjuk az események láncolatát, és Géza gondolataiba mélyedünk.

Géza ugyanis mindeközben az élet értelméről mélázott, és arra a következtetésre jutott, hogy az élet értelme maga az élet. De amennyiben ez így van, azért a halálnak is kellene, hogy valami értelme legyen.

De mi értelme van annak, hogy valaki azért hal meg, mert kiment a kertbe a ruhaszárítóhoz, miközben valaki egészen messze fegyvert tisztít? Aztán fizetett. Elköszönt Bélától és a srácoktól, és hazafelé vette az irányt. Kissé előredőlt, nekifeszült a szembeszélnek, ami konokul hordta az arcába a szemerkélő esőt.

A kórház jutott eszébe, ahol a minap járt. Valamint a türelem és a derű. Látogatóban volt ott, a baleseti ambulancián, egyik kollégájánál, akit helikopter vitt be egy baleset után, meglehetősen vacak állapotban.

Egy ilyen mentőhelikopter azért lenyűgöző dolog, gondolta akkor, miközben az egyre kövéredő vércseppeket nézegette a járólapon, valamint a sárdarabkákat az ajtó előtt, amiket az a hatalmas gép bedarált a folyosóra a küszöb alatt, és még jó ideig ott éktelenkedtek a konténerekből összerakott közlekedőben. Géza ugyanis komolyan összekülönbözött a biztonságiakkal, de másnapra rendeződtek a dolgok.

Olyannyira, hogy hosszan elbeszélgettek családról, egészségről, betegségről, ilyenekről. Olyanok voltak, mint holmi szabadnapos eskető papok.