Gazdakör-szövetség a határon túl is

A nyárádmenti Backamadarason született Náznán Jenő a kommunizmus idején állami mezőgazdasági vállalatot vezetett. 1989 de­cembere után igazgatói állásából távozott, mert megfogalmazása szerint nem akart részt venni a rablóprivatizációban. Ekkor kérte fel szülőfaluja, hogy számolja fel a termelőszövetkezetet. Az 1990-es években sok mezőgazdasági nagyüzem vált közprédává, Backa­ma­da­rason azonban Náznán „helyi kárpótlási törvényt” dolgozott ki.

A ritka kezdeményezés lehetővé tette, hogy a tsz vagyonának értékesítése után a szövetkezeti tagok pénzbeli kárpótlást kapjanak az ingóságaikra, amivel a kommunista hatalom a közös gazdaságba kényszerítette őket.

A rendszerváltást követő években az erdélyi magyar agrárszakemberek sem voltak könnyű helyzetben. A nagyüzemi termelés szétesésével a gazdálkodás a nadrágszíjparcellás zsákutcában kötött ki. „Maros megyében közösen kezdtünk el gondolkodni azon, mitévők legyünk. Ekkor találkoztunk a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnökével, Jakab Istvánnal. Az agrárszakember – aki máig betölti tisztségét a magyarországi gazda-érdekvédelemben – arra biztatott, lássunk hozzá a gazdakörök szervezéséhez. A magyar gazda-önszerveződés az ő tanácsaival indult útnak Erdélyben” – emlékezik a kezdetekre a backamadarasi agrárszakember.

A frissen alakuló gazdakörökkel egy időben a gazdaszervezetben elkezdődött a szaktanácsadás: a mezőgazdaság minden ágazatában meghonosították az ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamokat, s később a felnőttképzésben részt vevő gazdáknak a román szakminisztérium által elismert diplomát adtak.

Az 1990-es években biztatóan elindult erdélyi magyar gazdakörszervezés mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hibás törvénykezés és a síkvidékekre fókuszáló román agrárpolitika miatt nem lehetett hatással az erdélyi birtokviszonyok alakulására. A romániai mezőgazdaságot ma erős polarizáció jellemzi. Egy szűk agrárvállalkozói réteg nagy kiterjedésű földterületekhez jutott hozzá, amelyen nyugat-európai színvonalú mezőgazdaságot honosított meg. Erdély domb- és hegyvidékein azonban a kis- és közepes nagyságú gazdaságok térhódítására van szükség.

Ennek sikertelensége azzal magyarázható, hogy a gazdák nem tudnak pályázni, vagy az önrészhez nincs gazdasági erejük. „Uniós forrásokból a kisgazdák földalapú támogatáshoz és az állattartásért járó aprópénzhez jutnak hozzá, ami csak arra elegendő, hogy a termelő szinten tartsa gazdaságát, a kapott támogatásból azonban nem tud befektetni, sem korszerűsíteni” – összegzi az erdélyi gazdálkodást megakasztó problémákat a mezőgazdasági szakember.

Náznán Jenő tapasztalatai szerint a sok faluban újraéleszthető gazdaköri hálózatot elsősorban a mezőgazdasági termények közös értékesítésének kell alárendelni. Erdély domb- és hegyvidékein a szervezett terményértékesítés hiánya jelenti a gazdák nagy problémáját. Áruikkal kistermelőként nem tudnak bejutni a vásárlói szokásokat gyökeresen megváltoztató üzletláncok polcaira.

A szé­kelyföldi szakember meglátása szerint ebből a helyzetből a gazdakörök, illetve a frissen alakuló gazdaszövetkezetek jelenthetnek kiutat. „Több biztató példával találkoztam, ezért tartom fontosnak, hogy az erdélyi gazda is szervezett keretek között keressen felvásárló partnereket terményeinek értékesítésére” – fogalmaz Náznán Jenő.