A trianoni országcsonkítás egyik kevéssé ismert, ám annál szomorúbb fejezete a vagonlakók története. Az ellenséges csapatok által megszállt területekről csaknem félmillió ember kényszerült menekülésre, igazi otthonra azonban akár tíz évig sem találtak.
„A szerb megszállás óta mind én, mind társaim állandó zaklatásnak vagyunk kitéve. Szolgálat közben szerb katonák minden ok nélkül az állomás területéről kizavarnak, leszúrással, botozással fenyegetnek. A szerb katonaság mellett a szerb lakosság is állandóan fenyeget bennünket, sőt híre járt, hogy mihelyt azon a vidéken a hadműveletek megkezdődnek, minket, magyarokat is le fognak gyilkolni.
Legutóbb a szerb katonaság letartóztatta Farkas Antal kocsivizsgáló lakatost, kit másnap kiszabadítottunk ugyan, azonban már a következő éjjelen a szerb lakosság vegyesen a szerb katonasággal ráverték az ablakot, és családjával együtt a legnagyobb rémületbe ejtették. Hasonló esetek nap nap után ismétlődnek. A magyarok és németek ablakait éjjel bezúzzák. Vannak olyan utcák, ahol magyarok és németek laknak, egyetlen ép ablakot sem lehet látni. Mivel ilyen körülmények között személyemet Nagykikindán biztonságban nem éreztem, kénytelen voltam onnan a mai napon eltávozni, és felsőbbségemtől további beosztásomat illetőleg utasítást kérni.”
A nagykikindai Offra András története sajnos nem egyedi eset volt. Például a felvidéki Szenicéről a cseh katonák a brünni börtönbe hurcolták a település magyar elöljáróit több hónapos fogságba, majd családjaikat kilakoltatták ezalatt.
Az erőszakkal elűzötteken kívül az értelmiségieknek és a hivatalnokoknak kellett menekülniük, akiket a trianoni békediktátum aláírása után hűségesküre köteleztek az utódállamok. Aki nem esküdött fel vagy nem volt hajlandó például szlovákul tanítani, vagy nem beszélte az utódállam nyelvét, azt azonnal kirúgták állásából. A legújabb kutatások mintegy 400-450 ezer főre teszik azok számát, akik az első világháború utáni években az elcsatolt területekről a csonka hazába települtek.
Magyarország – érthető módon – egész egyszerűen nem volt felkészülve erre az emberáradatra, és jó tíz évbe telt, mire mindenki számára lakást tudtak biztosítani. Rengeteg menekült család évekig a nagyvárosok külső vágányaira tolt vasúti marhavagonokban élt.
Rengeteg menekült család évekig a nagyvárosok külső vágányaira tolt vasúti marhavagonokban élt. Forrás: Szabad Föld Archívum
Ráadásul a fogadtatás sem olyan volt sok helyen, mint amilyenre az ember számít honfitársaitól. A megmaradt hazában élőket ugyanúgy kimerítette a háború, szintúgy sokan nélkülöztek ezekben az időkben. Ebből fakadóan a hirtelen megjelent tömeg miatt veszélyeztetve látták élelmezésüket, lakásszerzési esélyeiket, és féltették állásukat.
Karácsony ünnepének közeledte azonban mégis sokakat jótékonysági akciók szervezésére sarkalt.
Az Operában ekkor mutatták be a Bujdosó magyar című darabot, amivel a Menekülteket Védő Szövetség szándéka az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz az itt élőket és az ide kényszerülteket.
A kemény tél miatt gróf Széchenyi László, az Országos Gyermekvédő Liga alelnöke a vagonlakó kiskorúak megóvása érdekében elérte, hogy a Parlament főrendiházi szárnyában néhány fűtött helyiséget átadjanak a Ligának. Végül hetvenkilenc 3 és 12 év közötti gyermeket helyeztek el az Országházban. A téli hónapokat itt töltő gyerekek különböző társadalmi csoportokból érkeztek.
Szegénysorsúak, kishivatalnokok és magas rangú állami tisztviselők gyermekei is helyet kaptak itt. A különböző anyagi helyzet azonban nem került felszínre, a lányok ugyanis egységes rózsaszín, a fiúk pedig kék ruhát kaptak. Az öröm is azonos volt, a sötét vagonok és pályaudvarok helyett az ablakból a hóval borított budai hegyekben gyönyörködhettek.
A gyermekek túlnyomó többsége azonban nem a Parlamentben karácsonyozott, hanem a „vagonvárosokban”. Ünneplésre azonban nemigen volt mód. Nemhogy ajándékra, de karácsonyfára sem tellett az ott élő családoknak. A Magyarság című lap újságírójának ezt mondta egy hatéves kislány: „Karácsonyfa nincs, mert minden méregdrága. Egy gally, ekkora ni, 80 korona. Miből telik?”
A vagonlakó gyerekek sok esetben koravének lettek. Nem hittek már a Jézuskában, és nem játékot szerettek volna kapni, hanem végre egy cipőt, ami nem lyukas.
Az emberek mégis igyekeztek segíteni a menekülteken. Szegeden a Magyar Országos Véderő Egylet hölgy tagjai osztottak süteményt, a gazdák gyümölcsöket vittek nekik, de akadt, aki pénzt adományozott a rászorulóknak. Szintén Szegeden a MÁV melegedőhelyiségeket rendezett be a vagonlakók számára, ezek fűtéséről a Délvidéki Liga gondoskodott, fát és tűzifára való pénzt gyűjtöttek az emberektől.
Magda és még sokak álma
Trianon sokkolta Magyarország lakosságát. Pártszimpátiától és világnézettől függetlenül egyetlen kiút volt mindenki számára: a revízió. Nem csoda ebben a hangulatban, hogy az igazságtalanul elcsatolt területek visszaszerzésének gondolata beleszövődött a karácsonyi ünnepkörbe is. Egy Karola Néni néven ismert szerző már a legfiatalabb korosztályokat is igyekezett megszólítani. A Mikulás-esti álom című történetében a tizenkét esztendős Magda arra kérleli a Jóistent, hogy ebben az évben Miklós püspök ne ajándékot hozzon, hanem a régi Magyarország újjászületésében segítsen. A kislányt fohászkodás közben elnyomja az álom, és ekkor megjelenik négy krampusz: a „csehek küldötte”, az „Oláh komám hű szolgája”, a „Rossz szomszédnak, rác szomszédnak küldötte” és a „Hűtlen testvér, osztrák testvér”. Ezek az asztalon fekvő Nagy-Magyarország-térképből kiemelik az elcsatolt területek darabjait, gonosz táncot járnak és közben gúnyolódnak a magyarságon. De ekkor színre lép Miklós püspök, angyalai elfogják a gonosz krampuszokat, az elszakított területek darabjait visszaillesztik a térképbe, és még ajándékot is hagynak Magdának. A kislány, amikor felébred, boldogan ad hálát az égieknek.
Trianon sokkolta Magyarország lakosságát...
A Dombóvári Hírlap 1921. január 2-i száma egy, a telitőtelepi elemi iskolában rendezett jótékonysági ünnepségről számolt be. „Kiss Ferenc művezető kezdeményezése eredményezte ezen ünnepélyt, melyen a vagonlakók gyermekeinek meleg ruhával és apróbb karácsonyi ajándékokkal kedveskedtek. Az iskolai ünnepélyt Mohácsyné Peér Irén tanítónő rendezte, akinek a karácsonyfa díszítése, az ajándékok elrendezése, szétosztása körüli fáradozásának köszönhető, hogy a gyermekek öröme teljes volt.
Az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, ezután Kiss Ferenc méltatta az ünnepély célját. Vázolta sorsüldözött véreink sorsát s egy szebb, boldogabb »Magyar Karácsony« eljövetelének hitében, kitartásra buzdította a szülőket. Luria Klárika szavalata, egy karácsonyi ének előadása és Mohácsynénak a gyermekekhez intézett meleg beszéde után kiosztották az ajándékokat. A telitőtelepi családok cukorkával, süteménnyel és gyümölccsel kedveskedtek, ezenkívül ruhaneműt ajándékoztak.”
A földönfutóvá lett családoknak talán soha nem volt azelőtt ilyen nehéz karácsonyuk. Ahogyan azonban Jézus elhozta a reményt születésével az embereknek, úgy a vagonlakók felé segítő szándékkal fordulók kifejezték nekik, hogy van kiben bízniuk.
