A röntgensugár atyja és Ivan Ivanovics

A már szakállas, de azért remek vicc a szovjet időkből származik, amikor egyre-másra sikerült bebizonyítani, hogy gyakorlatilag minden találmány, ami az emberiség számára fontos, csakis szovjet tudós nevéhez fűződhet. (Ahogy azt is mindenki tudta, hogy milyen a szovjet törpe. Hogy milyen? Hát óriás…)

De azért mi inkább mégiscsak maradjunk annyiban, hogy a röntgensugárzást Wilhelm Conrad Röntgen Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, tiszteletbeli orvosdoktor fedezte fel, bár ami azt illeti, szinte egész életében küzdenie kellett az elismerésért. Jó, persze nem Ivan Ivanoviccsal…

Wilhelm Conrad 1845-ben született a Düsseldorf melletti Lennepben (ma Remscheid). Posztógyáros édesapja pár évvel később áttelepítette gyárát Hollandiába. Notórius bukdácsolók figyeljenek: Conrad az ipari iskola után nem érettségizett, mert tiszteletlenség miatt kizárták az iskolából. (Diáktársa az egyik tanár karikatúráját rajzolta fel a táblára, amin ő jót nevetett, az alkotót pedig nem árulta el.)

Megengedték neki, hogy az érettségit magánúton letegye, de úgy sem sikerült, mert görögből és latinból is megbukott. 1865-ben Zürichben beiratkozott a helyi műszaki főiskolára – ez volt az egyetlen olyan főiskola német nyelvterületen, ahová érettségi nélkül is felvették (megjegyzendő: itt végzett Albert Einstein is).

Egyre inkább a fizika világa érdekelte, 25 évesen már a tudomány doktora. Most itt következnie kell egy sor városnak, egyetemnek, fizikai intézetnek: Würzburg, Strasbourg, Ho­henheim, majd újra Strasbourg, aztán Giessen, Würzburg, München – ekkor már 1900-ban járunk, amikor is tanszékvezető, professzor és rektor, hogy majd 1901-ben elnyerje a fizikai Nobel-díjat. A kapott díjjal járó 50 ezer svéd koronát a würzburgi egyetemnek adományozta.

Továbbá Röntgen etikai okokból nem nyújtott be szabadalmi igényt a felfedezéséről, mert azon az állásponton volt, hogy annak díjmentesen, mindenki számára elérhetőnek kell lennie.

Magáról a röntgensugár mibenlétéről alig hinném, hogy érdemes lenne fizikaórát tartani, szerintem nincs olyan olvasó, aki nem állt már röntgenkészülék előtt, ami jó száz évvel előzte meg későbbi, s nyilván korszerűbb társait: az ultrahangot, a CT-t, az MR-t, az MRCT-t, s még ki tudja, mit. Igaz, mindegyik másra jó, így a röntgenezés a mai napig bevett gyakorlat a gyógyászatban és az iparban sokfelé.

Azért néhány érdekességet szívesen megemlítek. Magának a felfedezésnek a körülményeiről mindössze annyit tudunk, hogy 1895. november 8-án este az akkor 50 éves Röntgen a würzburgi egyetem fizikai intézetében gázkisülési csövekkel kísérletezett. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az egyik Hittorf-Crookes-cső közelében az asztalon fekvő fluoreszkáló ernyő világít.

A kisülési csövet kikapcsolva a fluoreszkálás megszűnt, bekapcsoláskor ismét megjelent, tehát a kisülési csőben, a katódsugarak mellett még valamilyen másfajta, nagy áthatolóképességű sugárzás is keletkezett. Körülbelül ennyi történt november 8-án este, s utána Röntgen hetekre eltűnt a világ elől. Beköltözött a labo­ratóriumba, bent evett és aludt, még a legkö­zelebbi munkatársai sem sejtették, mivel foglalkozik.

Nyolcheti megfeszített munka után ­vizsgálatainak eredményeit Előzetes közlések egy új sugárzásról címen rövid cikkben foglalta össze, és azt 1895. december 28-án átadta közlésre a würzburgi fizikus-orvos egyesület elnökének.

Az első orvosi röntgenfelvétel Wilhelm Röntgen felesége, Anna Bertha Ludwig kezéről készült és bejárta a világsajtót, hogy aztán néhány év alatt valamennyi jelentősebb kórház felszerelje magát egy-egy kezdetleges röntgenkészülékkel. Maga Röntgen 1896. január 23-án számolt be felfedezéséről. Ezen az előadáson felvételt készített Rudolf von Kölliker neves anatómus kezéről.

Az előadás után a lelkes Kölliker javasolta, hogy az X-sugarat nevezzék el Röntgenről, de az angol nyelvterületen, kiejtési nehézségek miatt megmaradtak a Röntgen által elkeresztelt X-sugárzás (X-ray) elnevezésnél. Arra is ő jött rá, hogy a sugarak ártalmai ellen ólomlemezzel kell védekezni. Ezek után több előadást tartott a sugarakról, különböző kitüntetéseket kapott, például Bajorországét is, amely nemesi rangra jogosította volna, s amit nem vállalt, így nem lett „von Röntgen”.

Az első világháború után rendkívül szűkös anyagi körülmények közé kényszerült, hiányosan táplált szervezete nem tudott ellenállni az emésztőrendszerét megtámadó betegségnek, 1923. február 10-én halt meg bélrákban. Elképzelhető, hogy a betegség kialakulásában közrejátszottak a kísérletei. Végrendeletét végrehajtva minden levél-, illetve kéziratjellegű irományát elégették. Az ő nevét viseli a besugárzási dózis alapegysége, a röntgen, a 111. rendszámú elemet pedig róla nevezték el röntgéniumnak (Rg).

Röntgen mindig magányosan, szinte titkolózva dolgozott, gyakorlatilag senki sem tudta, mit csinál éppen. Mivel a röntgensugárzást más kutatók is észlelték (bár ennek nem tulajdonítottak jelentőséget), a tudományos közéletben különféle, Röntgen elsőségét kétségbe vonó mendemondák kaptak szárnyra.

Mivel a döntő felfedezésnek nem voltak szemtanúi, magáról a kísérletről pedig Röntgen titkolódzva, olykor magával is ellentmondásba keveredve számolt be, élete végéig védekeznie kellett az elsőségét megkérdőjelező gyanúsítások ellen. Ehhez képest Ivan Ivanovicsnak a feleségéhez írott levele megdönthetetlen bizonyíték…