Muzsika és tudomány együttese

Optikushoz általában szemüveget csináltatni megy az ember. A szakmai elvárásokon túl nincsenek különösebb vágyai, talán egy kis segítőkészséget és kedvességet remél. Ha ezeken túl némi pluszt is kap, azt jó mélyen elraktározza, hogy ínséges időkben elővehesse.

Simó Klára szalonja éppen ilyen. Már a cégér is jelzi, hogy nem hétköznapi optikával van dolgunk: a violinkulcs és a szemüveg kombinációja számos kérdést vethet fel a járókelőkben. – Ezek jelentik az egyensúlyt az életemben, a zene és az optika. A cégtáblát egy Szatmárnémetiben élő művészházaspár tervezte, egy helyi kovács pedig létrehozta.

De nemcsak ez, hanem itt szinte minden Erdélyben készült – mondja Klára, majd örömmel vezet körbe hangulatos szalonjában. Az egyik falon a vajdahunyadi kastély szalmaszálakból font képe, a másikon, szintén szalmából alkotva, Mozart néz méltóságteljesen. A gravírozott faasztalka Erdődről, a százéves székgyárból származik, ajándékba kapta Klára, a legapróbb részlet is tökéletes. A páciensek egyedi csészéből kortyolhatják a zamatos kávét, amíg a vizsgálat tart.

Az emeleten nemcsak rengeteg festmény és a vizsgáló kapott helyet, hanem egy pianínó is. Igazi polgári miliő fogad, a tulajdonos ilyenben nevelkedett Szatmárnémetiben.

– Még meg sem születtünk, de édesanyám már eldöntötte, hogy mindhárom gyermeke ötéves korában megtanul zongorázni. Zenei líceumban végeztem, főszakos zongoristaként. Abszolút hallással születtem, könnyen tanultam. Nem szerettem a kötelező leckéket, de bármit szívesen eljátszottam a zongorán. Megtanultam az összes Karády-dalt, operetteket, magyar nótákat. Mélyen hívő katolikus családban nevelkedtem, már nyolcadikosként én orgonáltam a templomban a misék alatt.

Édesanyám Szatmárnémetiben a Szatmári Irgalmas Nővérek zárdájába járt iskolába, szigorú, következetes asszony volt, édesapám sokkal könnyedebb, imádta az életet. Gépkocsivezetőként dolgozott, noha a szülei földbirtokosok voltak, de a Ceausescu-rendszerben mindenüket elvették – mesél Klára a gyerekkori évekről. Majd 18 évesen beválogatták a dévai esztrádszínházba. Amikor azzal ment haza, hogy színésznő lesz, az édesanyja kijelentette, szó sem lehet róla, tanuljon szakmát.

– Nagyon jó a kézügyességem, ezért azt javasolta, legyek ékszerész vagy optikus. Bölcsen hozzátette: ha nem lehet aranyhoz jutni Romániában, nem tudom fenntartani magam, viszont szemüvegre mindig szükség lesz. Szatmárnémetitől 600 kilométerre, Craiován volt az egyetlen optikusiskola, ahová ötévente minden megyéből egyetlen tanulót vettek fel. Ott megtanultam a kitartást, és pénzt is kerestem már. Kellő távolságra voltam a szülői háztól ahhoz, hogy elmenjek egy tánciskolába zongoristának, ahol latin táncokat oktattak.

Még modellkedtem is, miközben a vajdahunyadi római katolikus templomban megszerveztem a kórust, mert addig még nem volt. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén zenei líceumban, brácsa szakon végzett, és turizmussal foglalkozott. Egy év után összeházasodtunk, Dévára költöztünk, ahol ő a helyi turisztikai vállalatnál dolgozott, én pedig a Patika Vállalat optikai üzletében helyezkedtem el. Szász származású főnököm mellett tanultam meg a precíz munka fontosságát.

Itt érte őket a ’89-es forradalom, eljött az idő, hogy Magyarországra települjenek. Klára férje a székelyföldi Korond melletti Atyháról származik, régi vágya volt, hogy egyszer Magyarországon élhessen. Nem volt egyszerű a beilleszkedés, hiába tartották magukat magyarnak, sokan románoknak nevezték őket. A Menekültügyi Hivatalhoz fordultak, hogy munkát kapjanak.

Miután kiderült, hogy mindketten több nyugati nyelvet beszélnek, komoly végzettséggel rendelkeznek, azt mondta a hivatalnok: „Ha maguk nem kapnak állást, akkor senki sem. De arra ne számítsanak, hogy saját lakáshoz jutnak.” Férje a Royal Szállóhoz, Klára pedig az Ofotért legelőkelőbb üzletébe, a Váci utca melletti Haris közbe került. Budapesten akkoriban az volt a nagybetűs „szalon”: kristálytükör, szökőkút, padlófűtés, légkondicionáló, s mindez 1992-ben.

– Keményen dolgoztam, úgy éreztem, mindent meg kell csinálnom, olyasmit is, ami nem tartozott a feladatkörömbe, a raktár rendberakásától kezdve a mosdó takarítá­sáig. Amikor felvetődött, hogy ki marad bent munkaidő után is segíteni, én biztosan jelentkeztem. Három év múlva, még huszonévesen üzletvezető lettem. Öt esztendő után elkerültem egy másik optikai üzletbe, a Vígszínházzal szemben, azt 15 évig vezettem.

Klára régi álma volt, hogy saját szalonja legyen, ahol időt szánhat a vendégekre, a tökéletes szemüvegek mellett kávéval és erdélyi csokoládéval kényeztetheti őket. Tíz éve vágott bele a vállalkozói létbe, aminek minden buktatóját megtapasztalta, de kitartásának köszönhetően a multifokális lencsék specialistája lett. Kuncsaftjai többsége 45 év feletti.

Az optikai piacon elérhető legfejlettebb integrált mérési rendszer, a Visioffice X segítségével 4D-szemmérést is végez, ennek alapján készülnek az egyedi, exkluzív 4D-szemüveglencsék. Az üzletben a korszerű innovációs technológia és a művészet karonfogva jár: a zongorát nem csak ő, időnként a vendégei is örömmel szólaltatják meg, sok köztük a művész.

Régóta motoszkált benne a gondolat, hogy az itt élő erdélyi magyaroknak kell egy közösség, ahová igazán tartoznak, őrzik az értékeiket, a kultúrájukat. Így jött létre nyolc évvel ezelőtt a Transilvanum Alapítvány, Klára elnökségével és Böjte Csaba védnökségével. A tagok főleg művészek és üzletemberek. Majd jött az ötlet, hogy kellene egy olyan rendezvénysorozat is, ahol az erdélyi művészeket is bemutathatják – ebből fejlődött ki az Erdélyi Művészek Hete. Létrehozták a mecénási rendszert, mellyel a fiatal erdélyi művészeket támogatják.

Évente kiválasztanak közülük egyet, akit hangszerrel vagy külföldi kurzussal támogatnak. Nagyon sok üzleti és magánéleti kapcsolat jön létre a közösségen belül, már megszületett az első „transilvanum baba” is. – A hit és a moralitás fontos összetartó ereje a közösségünknek, egyikből sem engedünk – mondja Klára, majd azt is elárulja, hogy pár nap múlva nagy esemény lesz az életében.

A nővére zongoratanárnő, a húga pedig balettmester, ők Erdélyben élnek, de a nagyobbik testvére álma, hogy mindhárman még egyszer egy színpadon álljanak. Nos, hamarosan Erdélyben, a Szatmár megyei Nagykárolyi-kastélyban lépnek föl, Klára is eljátszik egy Chopin-darabot. Rendszeresen és nagyon szívesen látogat a szülőföldjére, szeretné nemzetközivé tenni a Transilvanumot, hiszen a világban sokfelé élnek erdélyiek. A legközelebbi célja, hogy Erdélyben is működtesse ezt a kezdeményezést.