Katinka közelről – beszélgetés a film rendezőjével

– Honnan jött a Katinka-film ötlete?

– Jól látszik az a tendencia, hogy külföldön egyre népszerűbbek a sportfilmek, készült például a nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok jamaicai rövidtávfutó Usain Boltról I Am Bolt címmel, ez a személyes kedvencem.

A producer Lajos Tamásban fogant meg az ötlet, és másfél-két éven keresztül győzködte Katinkát, hogy az ő eddigi életútja már most igazán megér egy filmet. Végül beadta a derekát. A finanszírozási rész is szerencsésen megoldódott azzal, hogy a Nemzeti Filmintézet is látott fantáziát benne.

– Készültek már korábban is idehaza dokumentumfilmek élsportolókról, többek között az öttusázó Balczó Andrásról, az ökölvívó Papp Laciról vagy az úszó Egerszegi Krisztináról. Miben tud más lenni az ön filmje?

– Ők akkorra már mind befejezték aktív versenyzői pályafutásukat. Ezúttal viszont úgy rajzoltuk meg egy sportoló filmes portréját, hogy javában készült az ötödik olimpiájára. Két idősíkon játszódik a film. A múltba visszatekintő részben elmeséljük, hogyan lett a négyéves bajai kislányból nemzetközileg ismert, elismert világsztár. A jelenbeli szál pedig Katinka felkészülése a tokiói olimpiára: 2020 januárja, a dél-afrikai edzőtábor óta követjük mindenhová, edzésektől az otthonán át a versenyekig; csaknem húsz országban jártunk.

A Covid-járvány és a játékok elhalasztása miatt azonban nem fél-, hanem másfél éves forgatás lett belőle. A két szál valahol a film háromnegyedénél ér majd össze, onnantól jön az olimpia, s annak zárásával a film is véget ér majd. Augusztus végétől az utómunkálatok várnak ránk, a bemutató pedig várhatóan decemberben vagy jövő év elején lesz a hazai és a nemzetközi mozikban.

– Itt nincs klasszikus forgatókönyv és megírt párbeszédek, hiszen a főszereplő élete folyamatosan adta a témát. Mégis, hol voltak a tól-ig határok?

– Törekedtünk, hogy minél kisebb stábbal készüljön a film, hogy minél kevésbé zavarjuk a valós történést, hogy ne csorbuljon az intimitása – ez azt jelenti, hogy legtöbbször csak hárman vagyunk ott vele, a közelében. Először igyekeztünk távolabb maradni tőle, majd fokozatosan egyre közelíteni hozzá.

Idővel megismerkedtünk a szüleivel, a testvéreivel, a szerelmével, rokonokkal, ismerősökkel, korábbi edzőkkel, sporttársakkal, részt vehettünk családi rendezvényeken és a születésnapi buliján, jelen voltunk a kutyavásárlásnál és a szállodai szobáiban. Büszkén mondhatom, hogy Katinka és a környezete a bizalmába fogadott minket, baráti hangulatban forgattunk.

– Rendezői szemmel nézve a világjárványt: ez egy váratlan, ugyanakkor különleges motívum, egyedi szál a filmben. Mit jelentett ez az önök életében?

– Derült égből villámcsapásként érte a sportvilágot és minket is a pandémia. Katinka ezerrel készült az olimpiára, amikor a koronavírus kezdett eluralkodni Európában. Emlékszem, februárban éppen egy nápolyi edzőtáborban jártunk, és ott hallottunk először a határlezárásokról, repülőgépjárat-törlésekről. Szerencsésen hazaértünk, de heteken belül minden versenyt lemondtak, nem lehetett utazni sehová, az uszodák bezártak, és aztán az olimpiát is elhalasztották egy évvel.

Szó szerint megállt a sportélet, és ezzel a mi filmes terveink is összedőlni látszottak. Élt a fejemben egy lineáris sikersztori egy lányról, aki egy 30 ezres kisváros egyetlen uszodájának 25 méteres, nem szabványos medencéjéből küzdötte fel magát a világcsúcsra, de a pandémia felülírt mindent: a versenyek törlésével Katinka alól kihúzták a talajt.

– Ön közelről láthatta: hogy fogadta?

– Természetesen megviselte. Ő kifejezetten azt az edzésmódszert követte évek óta, hogy versenyről versenyre járt, és ott mindent beleadva úszott; évente 250-260 napot külföldön töltött. Azt mondja, egy-egy verseny többheti edzéssel is felér. Az olimpia elhalasztásával hirtelen megszűnt a cél, a motiváció – ezért egy ideig megengedte magának, hogy olyasmikkel foglalkozzon, amikkel korábban, az élsportolói időbeosztása miatt nem tudott: intenzívebb magánéletet élhetett, többet szórakozhatott.

– Emlékszem, amikor tavaly ősszel, mintegy fél év kihagyás után visszatért és az első versenyen nem hozta a tőle megszokott sikereket, bántó megjegyzéseket kapott…

– Katinka egy rendkívül maximalista személyiség, aki imád versenyezni és nyerni. Évek óta nemigen győzte le senki, úgyhogy nem esett jól neki. Ez a fájdalom és vívódás is benne lesz a filmben, ahogyan az is, miként sikerült kilábalnia és a mélyről felállva most esélyesként kiutaznia Japánba.

– Az olimpia megnyitójának napján Magyarországon beszélgetünk. Hogyhogy nincs kint Katinkával?

– Fájó pontunk, hogy nem tudtunk kimenni forgatni, de hát el kellett fogadnunk: lehetetlen most bejutni Japánba, a legfontosabb szempont a biztonság. Egy kinti stábot bíztunk meg a feladattal, amelynek van akkreditációja az olimpiára. Már nemcsak egy dokumentumfilm készült, hanem egyben kordokumentum is, ami megörökíti, hogyan zajlik egy világhírű sportoló élete ezekben a járványtól terhes időkben.

Nem tudom összeszámolni, hányszor teszteltek – legalább ötvenszer! –, mert minden utazásnál, minden egyes belépésnél az uszodába kellett csináltatnunk, nem beszélve a fertőtlenítésekről, védőruházatról! Előfordult, hogy karantén miatt nem jutottunk be a Duna Arénába, és az ablakon keresztül, kintről vettük őt, ahogy bent edzett.

– Az emberek hajlamosak csak a végeredményt látni: mennyi pénzdíjas verseny, mennyi bevétel! Önök testközelből látták ennek a sikernek az árát. Drágán adják?

– Nagyon drágán! Elképesztő időt és energiát tesz bele, sosem láttam korábban ilyen lemondást és áldozathozatalt. Képes volt elhagyni az otthonát és beköltözni a Margitszigetre egy hotelbe, hogy minimalizálja a fertőzésveszélyt és csak a célra koncentráljon.

Szó szerint vannak napok, hetek, amikor Katinka csak eszik, iszik, alszik, edz, úszik, úszik és úszik. Napi hat-nyolc órát tölt a medencében. Számomra ez az egyik legérdekesebb szembesülés: a víz mennyire más közeg! Más a gravitáció, más ott az érzékelés – és Katinka ebben a más anyagban éli a napjai jó részét. Ő rendkívüli módon élvezi ezt a közeget, nem érzi magányosnak magát.

– Meséljen, kérem, milyen volt a forgatás ebben a különleges közegben?

– Bizonyos, reklámfilmes igényességgel felvett jeleneteket nem lehetett a ministábunkkal megoldani; például a medencés edzésének forgatásán 70-80 ember sürgött egyszerre. A víz alatt 25 halogénlámpát helyeztünk el, 50 méter hosszú sínt fektettünk le a medence mellett, azon mozgott egy fahrt-, vagyis kameramozgató kocsi, hatméteres daruval, ami belógott a víz fölé.

A medence felett drótokat feszítettünk ki a spidercamnek, ezzel olyan közel tudtunk menni hozzá, hogy tempózás közben Katinka többször bele is ütközött. A víz alatti felvételeknél az volt a terv, hogy majd búvárok úsznak Katinka mellett, így alulról és oldalról is fel tudjuk venni a mozgását. De a próbanapon kiderült, hogy a búvárok még a dublőrrel is nehezen tudják tartani az iramot a víz alatt. A megoldás az lett, hogy a medence melletti fahrtkocsira speciális szerkezettel egy tengeri kajakot szereltünk, ezen volt egy víz alatti ülőke, rajta kamerával a búvár operatőr.

A kocsit kajakostól-búvárostól heten tolták izzadva a parton a sínen, hogy a kamera lépést tudjon tartani Katinkával a vízben. De még így is előfordult nemegyszer, hogy lemaradtak a világ leggyorsabb úszónőjétől.

– Melyik a leg-leg élménye a forgatásról?

– Hadd osszam meg a legmeghatóbbat: láthattam a bensőséges viszonyt Katinka és a nagypapája között. Laci bácsi tanította meg úszni, vele edzett 12 éves koráig, vele nyert először országos bajnokságot. Papa nyolcvanon túl is jó egészségnek örvend, gyakran biciklivel jár, mindennap úszik. Kérésünkre tartott egy edzést az unokájának, úgy, mint régen. Véleménye volt Katinka stílusáról, formájáról, s a legmélyebb szeretet hangján adta tanácsait.

– Katinka egyszer úgy fogalmazott: a versenyzés pszichológiai hadviselés is. Tetten érte ezt nála?

– A film kapcsán számos sportszakemberrel beszélgettünk, és ők két dolgot emeltek ki a sikerének titkaként: egyrészt nagyon magas a fájdalomküszöbe, másrészt mentálisan iszonyú erős, rendkívüli küzdő. A pszichológiai hadviselés része például, hogy versenyekkor úgy kell belépni már a hotel éttermébe is, úgy kell nézni, hogy az ellenfelei elhiggyék róla: ezt a nőt nem lehet megverni. Ha épp nem így érzi, akkor is el kell játszani a magabiztosság szerepét.

– Katinkáról többszörös világ- és olimpiai bajnok sportolóként, sikeres üzletasszonyként is kialakult egy ikonikus kép. Hogyan formálódott a másfél évnyi forgatás közben az ön Katinka-képe?

– Korábban nem ismertem őt személyesen, de felkészülés közben nagyon sok mindent elolvastam róla, a saját könyveit is, ezek alapján egy tipikus közszereplőnek hittem. Most pedig megismertem egy visszahúzódó, zárkózott lányt, aki nagyon szereti és élvezi az ő saját kis mikrovilágát, és „csak” kötelességből szerepel.

Ha valakit a bizalmába fogad, akkor az egy nagyon barátságos, humoros embert ismerhet meg benne. A maximalizmusa egyszerűen hihetetlen. Amikor beugrik a medencébe, minden a cél. Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt végigcsinálja. Így legyen ez Tokióban is!