Tüskés szépségek vonzásában

A Nagyváradtól 23 kilométerre fek­vő partiumi Kügypusztán Tóth László és felesége, Ilona évtizedek óta kaktusztermesztéssel foglalkozik. Régebben Nagyváradon laktak, de a lakásuk szűkösnek bizonyult az évről évre nö­­vekvő gyűjtemény számára, ezért telkes házat vásároltak a Nagyváradot Nagykárollyal és Szatmárnémetivel összekötő főút mentén.

A könnyű megközelíthetőség fontos szempont, hiszen Tóthékat sok erdélyi és külföldi kaktuszgyűjtő ismeri, akik rendszeresen megfordulnak üvegházukban: vásárolni, csereberélni, szaporítóanyagot beszerezni jönnek.

Az amerikai kontinensről származó, szúrós, tüskés növények többezernyi fajtájából legalább ezer megtalálható a Tóth-portán, habár vendéglátóm pontos számadatot nem tud mondani a fajtaválasztékról. Sokuknak külön szeszélyük, titkaik vannak, amelyek megfejtése még egy olyan szaki számára is kihívás, mint Tóth László.

„A magyarul anyósszéknek becézett Echinocactus gruzonii titkát én sem ismerem: 38 éve gondozom, de még soha nem virágzott. Átültettem, tanulmányoztam, utánaolvastam, de mindhiába” – magyarázza a házigazda, miközben sorra mutogatja növényeit. Szerencsére kevés a szeszélyes kaktusz: sokan fordulnak hozzá szaktanácsért, és legtöbb esetben el tudja igazítani az érdeklődőt.

A 45 évvel ezelőtt elkezdődő „nagybani” termesztés gyökerei gyerekkorába nyúlnak vissza, amikor a váradi társasház egyik idős lakójától születésnapjára cserepes kaktuszt kapott ajándékba. Még szerzett mellé néhány fajtát, aztán a kolozsvári szaklíceumi, majd a katonaság éveit követően hazakerülve, az ipari munka mellett újra felfedezte régi szenvedélyét.

Szakirodalmat olvasott és külföldi levelezőpartnereket szerzett, hogy csereberélni lehessen szaporítóanyagot. Ami a Ceaușescu-rendszerben nem volt könnyű feladat, hiszen a levélborítékból eltűntek a magvak, amikor az akkori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei felbontották és átolvasták a leveleket.

Az igazi váltást 1989 decembere hozta el. A kommunizmus bukásával megnyíltak a határok, és felkereshették a levelezőtársakat Magyarországon és Nyugat-Európában. Az elsők között a németországi Erfurtban székelő, Európa-hírű kaktuszkereskedés, a Kakteen-Haage vezetőjét látogatták meg.

Mire azonban eljutottak az 1899-ben született európai hírű botanikus, Walter Haage kaktusztelepére, az idős szakember meghalt, de a hozzátartozók szeretettel fogadták a házaspárt. Tóth László szerint az erfurti kertészetben tett látogatásuk óriási impulzust adott a további munkához. Sok más európai kaktusztermesztővel is felvették a kapcsolatot, és rájöttek, hogy a tüskés, szúrós növények termesztésében mekkora lehetőség rejlik.

A Tóth házaspár tagja lett a Belgiumi Kaktusztermesztők Egyesületének, de Magyarországon és Németországban is fontos szakmai kapcsolatokat építettek ki. Tóth László nevéhez fűződik a Romániai Kaktusztermesztők Egyesületének megalakítása: a szakmai-civil szervezettel egyféle ernyőt kínál a zömében erdélyi kaktusztermesztők számára.

Mostanában a kaktuszok és pozsgás növények gyógyító hatását keresik a vásárlók, sokan kilincselnek a kügypusztai portán. Egyre többen hisznek az alternatív gyógyá­szati növényként használt Aloe barbadensis (közismertebb nevén az aloe vera) gyógyító erejében. Tóth szerint egyesek csodahatást tulajdonítanak a pozsgás növénynek, főleg, akiken a hagyományos orvostudomány már nem tud segíteni.

A szakember azonban elővigyázatos, és nem árul hiú ábrándokat, ezért csak olyan növényt ajánl, amelynek ismeri a gyógyhatásait. „Vannak veszélyes kaktuszfajták is: a nedvük vakságot idézhet elő vagy más súlyos egészségkárosodást okoz. Hallucinogén növényi nedvet tartalmazó kaktuszokat szintén nem forgalmazunk, ezt törvény tiltja” – magyarázza vendéglátóm a kaktuszforgalmazás rizikóit.

Igazi érdeklődés a vásárokon övezi a kaktusztermesztő Tóth család felhozatalát. Többen Nyugat-Európából is megkeresik, hiszen Erdélyben jóval olcsóbban jutnak hozzá kedvenc növényeikhez.