Mentsük, ami még menthető!

Az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc halálának napján, október 4-én tartjuk. Az állatok védőszentje már a XIII. század elején hirdette, hogy szeretnünk, tisztelnünk kell mindent, ami kö­­rülvesz bennünket, legyen az élő vagy élettelen. A világnap az ember és állat békés együttélésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Sajnos az illegális vadászat és állatkereskedelem, a természetes élőhelyek felszámolása, a szennyezés, valamint az éghajlatváltozás a bolygónkon élő csaknem nyolcmillió fajból egymilliót mára a kihalás szélére sodort. Bár a hegyi gorillák kipusztulását az évtizedek óta tartó vadőri programnak köszönhetően sikerült megállítani, megannyi állat nincs abban a szerencsés hely­zetben, hogy természetes környe­zetében akár 2030-ig fennmaradjon – hacsak gyökeres változások nem történnek a megmentésük érdekében.

Mégsem halnak ki?

A Borneó és Szumátra térségében élő szumátrai orrszarvút kis termete, rövid szarvai és vörösesbarna bundája különbözteti meg másik négy fajtársától. Rejtőzködő, egyedül élő állat, csak a párosodás és az utódnevelés alkalmával töri meg magányát. Bár hajdan egész Délkelet-Ázsiát benépesítette, az orvvadászok miatt a kihalás szélére sodródott. Két évtized alatt 70 százalékkal csökkent a populáció, ma csupán 80 egyed maradt. Malajziában négy évvel ezelőtt kihaltnak nyilvánították, így egyedül Indonézia kezében van a sorsuk.

Miként John Payne angol biológus magyarázza, az orrszarvúk esztelen vadászata és természetes élőhelyeinek elvesztése mellett az állatvédőknek még egy problémával kell szembesülniük: az egyedek annyira szétszóródva élnek, hogy egyszerűen képtelenek megtalálni egymást az esőerdőben, ráadásul a nőstény méhében egy bizonyos kor után daganatok keletkeznek, megnehezítve a vemhességet.

John Payne és csapata úgy gondolja, a vadon élő orrszarvúkból párat be kell fogni és elkezdeni az állatok szaporítását, majd visszavezetésüket a természetbe: ha az egészséges egyedek petesejtjeit az erre alkalmas hímmel mesterségesen megtermékenyítenék, talán elkezdődne a reprodukció.

Leopárdmentő koalíció. Bár a legtöbben úgy tudják, hogy a ­leopárd az afrikai szavannák kecses ragadozója, egyik, súlyosan veszélyeztetett alfaja, az amuri leopárd – alkalmazkodva a hideg, erdős éghajlathoz – az orosz Tengermelléki határterület délkeleti részén és az észak-kínai Csilin tartományban őshonos.

A világ legritkább leopárdjából ma mindössze 60 egyed maradt a vadonban.

Számuk nemcsak az orvvadászat és zsákmányállataik kilövése, hanem élőhelyeik elvesztése – mezőgazdasági és városfejlesztés – miatt is csökkent. Az amuri leopárd ugyanis rendkívül megfontoltan választja ki területét, amely általában egy folyószakaszt is magába foglal, s legtöbbször az adott terület természetes topográ­fiai határáig terjed. Nemtől, kortól és a család méretétől függően territóriumuk eredetileg 5 ezertől 30 ezer hektárig is terjedhetett, ám ekkora méretű érintetlen természetes élőhelyet ma már alig találni.

A kínai és orosz természetvédők a faj megmentésének érdekében koalíciót hoztak létre, hogy garantálják az amuri leopárd és a veszélyeztetett szibériai tigris jövőjét Oroszország távol-keleti régiójában és Északkelet-Kínában. Ennek érdekében kameracsapdákat és nyom­követőket alkalmaznak, melyek azt mutatják, hogy bár a leopárdpopuláció kicsi, szerencsére stabilnak mondható. Így megfelelő védelmi intézkedésekkel talán még mindig van rá esély, hogy a számuk növekedjen, s ezt a ritka állatot később ne csak a könyvekből ismerhessük meg.

Öt évük van hátra? A keleti síkvidéki gorilla a világ legnagyobb főemlőse. A felnőtt hím súlya meghaladhatja a 225 kilogrammot, magassága a 183 centimétert. Vadon már csak a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén lévő erdőkben él. Bár a szakemberek a térségben az 1950-es évek óta figyelik a populáció alakulását, minden erőfeszítésük ellenére úgy tűnik, a faj öt éven belül teljesen eltűnhet.

A természetvédelmi szervezetek az utóbbi időben főként azt vizsgálták, miként hatott a gorillák életére a Kongóban 1996 óta tartó polgárháború. A forrongások előtt ugyanis a keleti síkvidéki gorillák száma elérte a 16 900-at, ám ez mostanra 3800-ra zsugorodott.

A szakemberek régóta kongatják a vészharangot, erőteljesebb vadvédelmi erőfeszítéseket sürgetnek, követelik a bányászat beszüntetését a védett területeken. Ugyanakkor felhívják a figyelmet: a fegyveres csoportokat érdekeltté kell tenni abban, hogy megőrizzék a térség vadvilágát. Csak így lehet megmenteni ezeket a csodálatos főemlősöket.