Majd elvisz a krampusz!

Gyermekrabló démon. A XVI. században már írásos feljegyzéseket is találunk maszkos ördögökről, akik Szent Miklós ünnepének közeledtével bújnak elő a rejtekhelyeikről. Bár a krampusz alakját mi, magyarok leginkább a Mikulás kísérőjeként tartjuk számon, osztrák területen azonban különálló gonosz, gyermekrabló démon, aki azért járja segítőivel a házakat, hogy a rosszakat megbüntesse, szenet és virgácsot vigyen nekik.

A krampuszokat mindig az éppen elképzelhető legfélelmetesebb módon – kampós orral, hatalmas té­­pőfogakkal, hegyes nyelvvel – ábrázolták, így a megjelenési formájuk koronként változott. Szarvaikat azonban csak a kereszténység elterjedésével nyerték el. Kecske- vagy báránybőrből készült szőrmeruházatuk, sötétre festett, ijesztő arcuk mellett a testükre kötözött és a jövetelükre figyelmeztető harang, a hátukon cipelt és a rossz gyerekek elszállítására szolgáló zsák, valamint a maguknál tartott hosszú virgács vált fő ismertetőjegyükké.

A franciáknál másik legenda terjedt szájról szájra, eszerint a krampusz alakjának egyáltalán nem mitológiai az eredete. A XVII. században szárnyra kapott történet egy könyörtelen hentesről szól, aki három gyermeket gyilkolt meg, feldarabolta őket, a maradványaikat pedig sókádba rejtette.

A jóságos Szent Miklós azonban megjelent, feltámasztotta a kicsiket, visszaadta őket a szüleiknek, a kíméletlen gyilkost pedig arra kárhoztatta, hogy az örökkévalóságban kísérje őt útján a gyermekek jutalmazásakor.

Pikáns szerepben. Az 1890-es évektől kezdődően Németországban és az Osztrák–Magyar Monarchia területén már humoros oldaláról mutatták be a krampuszkultuszt. Ahogyan az újságok és magazinok egyre inkább elterjedtek, megjelentek a színes, úgynevezett krampuszképeslapok.

A „Gruss vom Kram­pus!”, vagyis „Üdvözlet a krampusztól!” feliratú lapokon kezdetben még a klasszikus, gyerekeket büntető alakot ábrázolták, így terjed el a zsákjába tömködő, virgácsával ütlegelő, jobb esetben füleket húzogató ördög figurája. A képeslapoknak később pikáns változatai is piacra kerültek, amelyek a felnőtteket szórakoztatták.

A Krampuskarte ezen változatán a krampusz nőket csábít el, sokszor a kezüket is megkéri, ugyanakkor akadtak olyan ábrázolások is, melyeken egy női krampusz teszi ugyanezt a férfiakkal.

Tudta?

- A krampusz eredete a germán és viking mondavilágig nyúlik vissza, eszerint magának Hélnek, az Alvilág istennőjének gyermeke. - Neve a régi német Krampen, vagyis karom szóból ered, alakjában a pogány hiedelemvilág szellemei öltenek testet, akik a téli napforduló közeledtével jelentek meg. - A keresztény vallás térhódítását követően a krampuszt eleinte egyenesen az ördög világi megtestesítőjének tartották. Alakja elsősorban a jó és a rossz egyensúlyának fenntartása érdekében született, hogy a jólelkű Szent Miklós még inkább kegyesnek hasson a gonosz mellett. Később aztán a krampusz figurája átalakult, finomodott, s kissé háttérbe is szorult az egyre népszerűbb Mikulás mellett. Leginkább a folklór újfajta ördögalakjaként híresült el a kolostori iskolákban bemutatott mikulásjátékoknak köszönhetően.

Kísérteties parádé. A krampuszok a XXI. században sem tűntek el, sőt Észak-Olaszországban, Svájcban, Ausztriában és Bajorország alpesi vidékein futást és éjszakai felvonulást is rendeznek az ősi pogány szokás ápolásaként. Az ijesztő maskarába öltözött krampuszok – vagy ahogyan a helyiek nevezik: „Perchtek” – célja, hogy elrettentsék az ártó szándékú és gonosz szellemeket.

Ausztria hivatalosan is legkisebb városában, Rattenbergben hosszú múltra visszatekintő kultusza van a krampuszok éjjeli felvonulásának. E kísérteties parádénak december 5-én, este lehetünk a tanúi a festői településen. Fiatalok és idősek krampusznak öltöznek, fából készült álarcot öltenek, bekormozzák a testüket, majd láncot csörgetve, tartályokat verve járják az utcákat. Nyomukban boszorkányok és tűznyelők gyülekeznek a hangos, vad, tüzes felvonuláson, melynek a végén máglyákat is raknak, ezzel űzve el a rájuk leselkedő téli gonosz szellemeket.

A felvonulás legfontosabb kelléke a krampuszmaszk, melynek vonásai félig emberi, félig démoni jegyeket mutatnak. A hivatásos fafaragók évente mintegy száz álarcot készítenek megrendelésre. A mes­teremberek ilyenkor megbeszélik az ötleteiket, elképzeléseiket a vevővel, és leveszik a pontos fejméretet a maszk elkészítéséhez.

A faragó aztán felvázolja az arcot a papírra, és onnan kezdi el másolni a mintát a fába. Mikor a vésővel a vonások elkészülnek, a maszkot kifesti, majd rákerül a szarv és a hosszú haj is. A művelet legvége a hátoldal kimélyítése, hogy a viselő arca az álarchoz illeszkedjen.

Bár a krampuszfutás tipikus férfi program, amelyen a kamaszkortól a felnőttekig apák és fiúk vesznek részt, ám ha a hölgyeknek is kedvük szottyan ijesztgetni a járókelőket, a suba és a rémisztő maszk jótékony takarásában nyugodtan megtehetik, senki nem leplezi le őket.

Amikor a díszes felvonulásnak vége, kezdődhet a szabadtéri evés-ivás, amelyen a helybéliek mellett a turistákat is szívesen látják.