Időskori anyagi biztonságot nyújtó szerződések

A múltban természetes volt az a családmodell, mely több generáció folyamatos együttélésén alapult, ahol mindenkinek megvolt a hagyományokon alapuló feladata, az idősek erejükhöz és egészségi állapotukhoz mérten aktívan részt vettek a család mindennapjaiban, legyen az a gyerekek nevelése vagy a háztartási munka. Amikor pedig a kor előrehaladtával vagy erejük csökkenésével gondozásra, ápolásra szorultak, mindenki számára természetes módon ott állt mellettük a család. Ez az együttélés érzelmi- és anyagi biztonságot, kiszámíthatóságot biztosított az idősebb családtagok számára. Mára ez alapvetően megváltozott, az idősek gyakran támasz nélkül magukra maradnak.

Felmerül a kérdés, hogy aki ma hasonló élethelyzetben találja magát, hogyan biztosíthatja magának a gondtalan éveket.

Polgári törvénykönyvünk mindezek kapcsán többféle megoldást kínál, melyek közül a felek leggyakrabban Tartási szerződés megkötése mellett döntenek. Ekkor a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására illetve gondozására, a tartásra jogosult fél pedig ellenérték teljesítésére köteles.

A tartásra kötelezett vállalása főszabályként kiterjed a tartásra jogosult lakhatásának biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásárára, gondozására, betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő eltemettetésére.

Tekintettel azonban arra, hogy a Polgári törvénykönyv igen nagy szabadságot biztosít a feleknek a szerződési feltételek maghatározása terén, az egyéni igényeknek megfelelően alakíthatóak a tartásra jogosult számára járó részszolgáltatások. A gyakorlatban ez rendszerint azt jelenti, hogy a tartásra kötelezett szerződésben vállalja a tartási szolgáltatások folyamatos, a tartásra jogosult élete végéig szóló teljesítését és ezért ingatlan tulajdonjogát szerzi meg. Persze felmerül a kérdés, hogy az ingatlan tulajdonjogát átruházó idősebb fél kap-e valamilyen biztosítékot arra vonatkozóan, hogy a tartási szolgáltatásokat valóban meg is kapja és nem „úszik el” a vagyona. A jogszabály erre megnyugtató választ ad, hiszen lehetőséget nyújt az átruházott ingatlan kapcsán tartási jog bejegyzésére az ingatlan-nyilvántartásba, de a holtig tartó haszonélvezeti jog fenntartásának valamint elidegenítési- és terhelési tilalom alapításának sincs akadálya. A leggyakrabban azon eset fordul elő, amikor az idősebb fél holtig tartó tartása fejében átruházza a lakóingatlanát, azonban a szerződésben kikötik, hogy azt továbbra is jogosult teljes terjedelmében lakni, használni vagy hasznosítani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy saját döntése alapján a lakóingatlan használatát ne oszthatná meg a tartásra kötelezettel és így az anyagi kiszámíthatóság mellett személyes, emberi kapcsolatai terén is biztonságban érezze magát. A tartási szerződés lehetőséget ad arra, hogy az időskor jól megérdemelt biztonságban, anyagi jólétben teljen, azonban a szerződés elkészítése különösen nagy odafigyelést és körültekintést igényel. A tartási szolgáltatások tartalmának egészen részletekbe menő meghatározásán kívül a jogviszony személyhez kötött jellege miatt az egyes részszolgáltatásokat nyújtó személyek meghatározása és esetleges helyettesítési rendjük is alapos szabályozást igényel. A két szerződő oldal közül a tartásra jogosult – már csak kora miatt is – általában sérülékenyebb és kisebb jogérvényesítési potenciállal rendelkezik, ezért a szerződés feltételrendszerének kialakításakor az ő jogainak védelme különösen nagy jelentőséggel bír.

A Tartási szerződésre vonatkozó szabályok többségét alkalmazni szükséges abban az esetben is, ha a felek Életjáradéki szerződés létrehozásában állapodnak meg. Az előzőektől eltérően azonban itt a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Vagyis ezen esetben a kötelezett nem tartási szolgáltatást, hanem havonta előre teljesítendő pénzösszeget ( illetve esetenként más helyettesíthető dolgot ) köteles a jogosult részére rendelkezésre bocsátani, a jogosult ezen esetben is rendszerint ingatlan tulajdonjogát ruházza át.

A szerződéssel biztosított időskori öngondoskodás harmadik jelentős formája az Öröklési szerződés. Ennek megkötésekor az örökhagyó a szerződő partnerét egész vagyona vagy annak egy meghatározott része, illetve egyes meghatározott vagyontárgyai vonatkozásában örökösévé nevezi, aki pedig mindezért köteles az örökhagyót ( vagy az általa megnevezett harmadik személyt) tartási szolgáltatásban részesíteni, részére életjáradékot fizetni, illetve gondozásban részesíteni.

Az egyéni élethelyzet dönti el, hogy a fentiekben vázoltak közül melyik jelenthet mindkét szerződő oldal számára elfogadható megoldást.

Dr. Szabó József

Szabó és Lenkefi Ügyvédi Iroda

[email protected]

tel: 06-30-445-0030