„A rendesebb versenyzők fejszéket hajigálnak....”

– Szeretném mindjárt az elején leszögezni: nem megyek se be, se le, se sehová, ahol zárva lesz az ajtó – mondtam miheztartás végett már előzetes megbeszélésünkkor Koltai Balázsnak, a PÁNiQ-birodalom fiatal atyjának.

– Miért van a csupa nagybetű között az i kicsivel írva?

– Arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy a szabaduláshoz leginkább IQ-ra, azaz intelligenciára lesz szükség.

– A riportra készülődve az sem hozott különösebb megnyugvást, hogy januárban bejárta a világsajtót a hír: tizenéves lányok haltak meg, amikor kigyulladt egy szabadulószoba az észak-lengyelországi Koszalinban.

– Az egy tragikus baleset, semmi köze a „szabadulószobasághoz”. A helyiség fűtésére használt egyik gázpalackból szivárgott a gáz, amitől tűz ütött ki, s ettől lehetetlenné vált a szabadulószoba kinyitása. A történtek után Lengyelországban elrendelték, hogy biztosítani kell a menekülés lehetőségét olyan ajtón keresztül, amely nincs szilárdan bezárva. Ne árulja el senkinek: ez nálunk is így van.

– Tisztázzuk talán a fogalmakat. A szabadulószoba azonos a pánikszobával?

– Nem. Cégem neve a jól hangzó PÁNiQ-Szoba vagy PÁNiQ-Room, amely szabadulószobákat üzemeltet. A pánikszoba az a hely, ahová vész esetén bezárkózhatunk, hogy aztán monitoron figyelhessük a rosszban sántikálókat. Vasbeton falak, tökéletes szellőzőrendszer, valamint egy független telefonvonal biztosítja a bentlévő(k) túlélését. Szerintem sokan látták a Pánikszoba című filmet Jodie Foster főszereplésével, abból minden kiderül. A szabadulószoba ötlete viszont a 90’-es évek point-and-click számítógépes játékon alapul. Lényege, hogy a képernyő különböző pontjaira kattintva felfedezzék és használják azokat a tárgyakat, amelyek segítségével a főhős tovább tud lépni.

– Mióta játsszák a szabadulószobásdit nem képernyőn, hanem valóságos szereplőkkel?

– Valamikor a 2000-es évek második felében indult hódító útjára, ugyanakkor igazi népszerűségre csak később és nem kis dicsőségünkre éppen Budapesten tett szert: a 2012-es indulással a világ élvonalába kerültünk. Olyannyira, hogy néhány éven belül Ausztráliában, Svédországban, Franciaországban és Németországban is megtalálhatóak lettek a magyar franchise alapján épülő szabadulószobák, amelyek mára már önállók. Magyarországon 13 különféle pályával rendelkezünk.

– A titkokat és persze a megoldást nem felfedve, hallhatunk néhány szót arról, hogy mi vár a látogatóikra?

– Talán mondanom sem kell, hogy a legkedveltebb a Fűrész nevezetű szoba, alapja a 2004-ben megjelent, s azóta immár nyolc folytatást megélt horrorfilm. A résztvevők egy félhomályos, elhanyagolt fürdőszobába kerülnek, lábaik a falhoz láncolva. Középen egy vérben fekvő hulla, mellette fűrész, pisztoly, a fürdőkádban pedig egy levágott kar.

– Kedves, barátságos kezdés...

– Lehet detektíveskedni is: Sherlock Holmest elhurcolták, és a Baker Street 221/B alatti irodájában található, megfejtendő bizonyítékokkal lehet őt kiszabadítani. A további szobák témái: Trónok harca, Indiana Jones, Predator-Ragadozó, Keresztapa, Helyszínelők, Lost, Sötétkamra (ahol egy perverz fotós vár a belépőkre), Vámpírvadászat és így tovább. A kalandjáték lényege, hogy egy csapatnak adott időn belül kell kijutnia a bezárt helyiségből. Egy kíméletlenül ketyegő óra mutatja a gyorsan fogyó 60 percet; az adrenalinszint az idő múlásával, a bezártság érzésének folyamatos emelkedésével, valamint a feladatok kódjainak megoldásával egyenes arányban nő. A menekülőszoba egyben csapat- és önismereti játék.

– És hol tartják a magas vérnyomás elleni gyógyszereket? Mi van, ha valaki rosszul lesz az izgalomtól?

– Szerencsére ilyesmi eddig még nem fordult elő, de egyébként a vezérlőből folyamatosan látjuk az összes szobát, illetve a versenyzőket.

– Mibe kerül a mulatság?

– Nagyjából és fejenként 3000 forintért lehet kiszabadulni.

– Az ötletet még csak-csak értem, de honnan a szakértelem mindezt elkészíteni, üzemeltetni?

– Az első szobánkat mindössze 600 ezer forintos kezdőtőkével nyitottuk meg, és a bevételekből fejlesztettük az újakat. Kezdetben elég volt elhozni a nyaralóból vagy a gyerekszobából a régi bútorokat, meg beszerezni néhány számzáras lakatot. Később már az elektronikát is bevetettük az izgalmasabb élményért, ezek a pályák már 2-3 millió forintba kerültek. Amiket utoljára fejlesztettünk, azokban már nem kulcsokkal és lakatokkal operálunk, hanem például sakkbábuval kell a tábla megfelelő mezőjére lépni ahhoz, hogy egy ajtó kinyíljon. A pályaötleteket egy kreatív csapat rakja össze, tagjai sokat merítenek szerepjátékokból és a filmekből is.

– Honlapjukon további izgalmakat ígérnek. Van például egy baltadobálósdi...

– Ezt nem feszültséglevezetésre, a gyilkos ösztönök felszabadítására találtuk ki, hanem extrém sportnak szántuk. Pontosan olyan, mint a darts, csak itt nem tollas nyilakat, hanem kisbaltát, rendesebb versenyzők fejszéket hajigálnak. Ja, és a dartsszal ellentétben itt gyakran felaprítják a céltáblát… Ide is leginkább csapatok jönnek, hogy összemérjék ügyességüket, célzóképességüket.

– Végül itt van ez a szelfimúzeum. Benne mit tisztelhetünk?

– A barátnőmmel, Gangel Lillával nyitottuk meg Európa első szelfimúzeumát Budapesten. Az elnevezés megtévesztő: nem szelfikből készült kiállításra tér be a látogató – ő maga válik kiállítási tárggyá. Az ötlet amerikai; a mi múzeumunk neve Museum of Sweets and Selfies, amellyel egyetlen célunk van: édességet és vidámságot csempészni az emberek mindennapjaiba. Építettünk tizenegy szobát, amelyekben különféle installációkat helyeztünk el. Ezek színesek, vidámak, fotóstúdiószerűen bevilágítva, díszletezve. A látogatók pedig szelfiznek bennük, majd mehetnek is az Instára a fotók, hogy a létesítmény és a szelfiző fényét egyaránt emeljék... Mindezért hét közben 2990, hétvégén 3500 forintot kell fizetni, mely másfél órás fotózkodásra jogosít fel.

– Gyerekkoromban anyám engem is elcipelt műterembe fotózkodni, hiszen természetesen nem volt se fényképezőgépünk, se stúdiónk. A szelfimúzeum a Mosoly Albuma reinkarnációja?

– Azt hiszem, igen: újgenerációs Mosoly Albuma. Persze nem véletlenül szerepel benne a szelfi szó, ez a fényképezési technika szabályosan felrobbantotta az internetet: mindenki fényképez. Csak nálunk különleges díszletek és körülmények között készülhetnek a fotók. Van például egy 5 köbméteres cukorgyöngy medencénk; milyen már abban megmártózni?!

MOSOLY ALBUM. Grósz József, a Székesfehérvárról Pestre költözött fényképész 1922-ben megvásárolta özv. Virág Sándorné Rákóczi utca 5. szám alatti műtermét, s néhány évvel később megalakította a Mosoly Albumát. Leghíresebb üzlete a Marx, illetve a Nyugati tér 6-os szám alatt volt: fél Budapest oda járt fényképeztetni a gyerekeit. A viharos XX. század Grósz – majd később a Fény-Szöv (Fényképész Szövetkezet) – műtermeit mintha nem is érintette volna: százezernyi mosolygós kisgyerekről készült portré, lett légyen éppen háború, megszállás, forradalom. Legszívesebben azt írnám, hogy a Grósz József által kitalált intézmény túlélt mindent és mindenkit, de sajnos néhány éve megszűnt. Van helyette szelfimúzeum. A felvételen a szerző, úgy négyévesen, éppen mosolygás közben...

Balázs eddig két egyetemre is járt, de egyiknek sem jutott a végére. Nem bír nyugodtan ülni, állandóan újabb és újabb ötletek megvalósításán töri a fejét.

– Voltam futár, árultam kapszulás kávéfőzőt, bizniszelgettem, de mindig azt éreztem, hogy vállalkoznom kell. Ha elkészül valami, azt már béklyónak érzem, sokkal inkább a tervezést szeretem.

Hírlik, hogy megint készülődik valami a Koltai-birodalomban...