Abáljál, Gyula!

IDÉN 55 ÉVES a Molnár Dixieland Band, amelyet 1964-ben, 20 éves korában alapított a 75. születésnapját minap ünneplő Molnár Gyula. A zenésznek, természetvédőnek, tanárnak is sikeres zenekarvezetővel idéztük fel a pályáját.

Ország-világTanács István2019. 02. 11. hétfő2019. 02. 11.

Kép: Szeged, 2019. január 18. Molnár Gyula, tanár, jazz zenész, a Molnár Dixieland Band vezetője, természetfotós. Fotó: Ujvári Sándor

Abáljál, Gyula!
Szeged, 2019. január 18. Molnár Gyula, tanár, jazz zenész, a Molnár Dixieland Band vezetője, természetfotós. Fotó: Ujvári Sándor

– Egyszer egy sznob megkérdezte, amikor bálban muzsikáltunk: mit keresel te itt? Úgy gondolta, én vagyok a nagy dzsesszzenész, nekem méltóságon aluli olyan „alja zenéket” játszani, amit a bálokon, lakodalmakban szokás. Azt feleltem: szeretek zenélni, ezért tánczenét is játszom, amire ti ropjátok. Nem tudta, hogy a dzsessz rétegműfaj, amit többnyire kedvtelésből játszunk. Hozzátettem, ha bemennék a boltba, és azt mondanám: én vagyok a nagy Molnár Gyula, tessék szíves nekem tíz deka parizert adni, adnának-e pénz nélkül egy dekát is?

Idén 55 éves a Molnár Dixieland Band, Molnár Gyula pedig januárban töltötte be a 75-öt – ebből az alkalomból ünnepi koncertet rendeztek a Szegedi Nemzeti Színházban és Budapesten, a MOM Művelődési Központban. A dzsessz és a tánczene mellett nagy helyet foglal el a tanítás, a természetvédelem és a természetfotózás. A természet oldja a stresszt, kikapcsol, megtölti a tüdőt friss levegővel. Kiválóan kiegészítik egymást a zenéléssel.

Korán beleszeretett a zenébe is, a természetbe is. Szeged egyik legjobb iskolájába, a Madách utcaiba járt. Ének-zene tanára, Veres László hamar észrevette, milyen jó füle van. Behívatta a szüleit, javasolta, hogy írassák be a zeneiskolába. Először furulyázni tanult. Fogadtak egy óvónőt, leültek a fűre a Lechner téren, ott gyakoroltak.

– Akkoriban a május 1-jei felvonulás végén mindig átmentünk a hídon az újszegedi Ligetbe. Apámék a Vigadóban kártyáztak. Nyaranta játszott ott egy zenekar, azon a május 1-jén mint kisgyerek álltam előttük, és le nem vettem a szemem róluk. A szaxofonos elővett egy fekete hangszert, megfújta, én pedig azonnal beleszerettem a hangjába. Az volt a klarinét. Apám szerzett Pesten egy rozoga klarinétot, és beírattak a zeneiskolába. Deák Józsi bácsi tanítványa lettem – áprilisban lesz találkozó az emlékére. A legtöbb jó klarinétos az ő tanítványa volt.

Iskolai osztályfőnöke, Tárnok Nándor valaha tanyai tanítóként dolgozott. Elmesélte az osztálynak, hogy a tanyavilágban a fiúk abban versenyeztek, ki lő le több madarat csúzlival. Ő szerette volna ezt megváltoztatni, megtanította őket madárodút készíteni. Kirakták az iskola kertjébe, és együtt figyelték, hogyan költenek a madarak. Így szoktatta le a gyerekeket a madarak elpusztításáról.

– Annyira föllelkesedtem, hogy amikor hazaértem, mondtam apámnak: azonnal szerezzen deszkát, és csináljunk madárodút. Ő benne volt. Mivel társasházban laktunk, és csak egy diófa volt az udvaron, egy kollégája kertjében raktuk fel az odút a város szélén. Már első évben beleköltött a cinege, én pedig biciklivel jártam ki lesni a madarakat. Később kaptam könyveket, például az Erdő-mező madarait Vertse Alberttől és ifj. Tildy Zoltántól. Apám vett olcsón a piacon egy 6 × 30-as katonai távcsövet, valamelyik laktanyából lophatták ki. Hasonszőrű gyerekekkel barátkoztam, mentünk a Tisza gátján fölfelé, és a távcsővel figyelgettük a madarakat.

Összefonódott a zene és a madarászat, mert a gyermekklinikán egy szobában feküdtek Gallé Lászlóval, és mindegyikük Vertse Albert egyik madaras könyvét vitte be olvasni. Életre szóló barátság lett a találkozásból.

– Igaz, hogy ő Európa-hírű ökológus lett, én meg egyszerű biológiatanár, de ez egyikünket sem zavarta soha.

A klinikai kaland után Laci meghívta a lakásukra. Gallééknál volt lemezjátszó, együtt hallgatták Louis Armstrong, Louis Prima és Ella Fitzgerald dalait.

A Radnóti Miklós Gimnáziumba került. Oda járt egy Csanádi Lajos nevű fiú is, aki tudott zongorázni. Próbálgatták együtt eljátszani Armstrong és Fitzgerald dalait. Iskolán kívül találták meg Czutor Béla dobost. Hármuknak jól ment a zenélés, egyik osztálybuli után a másikba hívták őket. Akkoriban még nagyon ritka volt a magnó, a lemezjátszó, a fiatalok élőzenére táncoltak.

– Sok lány volt, kenték nekünk a szendvicset, hozták a Bambit. Nagyon nagy élményt jelentett. Nem kaptunk, de nem is vártunk más fizetséget.

Akkoriban a Tóth vendéglőben játszott a Horváth Jazz Band. Elvitték a szaxofonost katonának. A zenekarvezető Horváth Béla illedelmesen elkérte Molnár Gyulát az édesapjától, hogy engedje játszani a vendéglőben. Ott tanult meg rögtönözni, ami a dzsessz lényege.

– Eljátszottuk a témát, aztán a többi hangszer is improvizált. Béla rám kiáltott: abáljál, Gyula! Először nem is tudtam, mit jelent. Onnan jött a szó, hogy a disznótorban az abálólébe is belefőznek mindenfélét. Jól ment. Meggyőződésem, hogy az improvizációra születni kell. Én tudok, a zongoratanár feleségem nem. A fiam igen, a lányom kevésbé.

Akkoriban a dzsesszre még táncoltak. A Szentek bevonulása volt a nagy sláger, arra rokizni is lehetett. Ám 1961-ben berobbant a világba a Beatles, és 1964-re a gitárzene mindent elsöpört. A dixieland és a fúvósok hirtelen el lettek felejtve – legalábbis a közönség nagy része által. Molnár Gyula akkor már egyetemista volt. Ismert olyan embereket, akik szintén szerették a dixielandet, megkereste őket, hogy ne hagyják feledésbe merülni ezt a műfajt. A szegedi ifjúsági ház pincéjében próbálták össze a dixieszámokat, szinte a ház saját zenekarának számítottak.

Már a Radnótiban folytatódott Molnár Gyula biológusi pályája is. Tizenöt éves lehetett, amikor megjelent első természetfotója a ma is létező Természet Világa folyóiratban a Tisza hullámterében fészkelő jégmadárról. Később nagy sikerű fotókiállítása is volt. Akkoriban nem voltak nagy teljesítményű teleobjektívek, közel kellett menni, de úgy, hogy ne riasszák el a madarakat. Lombsátorral álcázták magukat.

– Fölállítottunk egy etikai mércét: sohasem zavarjuk meg annyira a madarat, hogy ne merjen odamenni etetés közben a fiókáihoz.

Az 1964-ben alakult zenekarukat először Szegedi Dixielandnek hívták. Volt egy orvostanhallgató, dzsesszzongorista, Hulin István, aki később agysebész lett, ő mondta, hogy ha a Benkó Dixielandet a vezetőjéről nevezték el, akkor legyen a szegedieké is Molnár Dixieland. Kezdetben izgulni kellett, fölengedik-e vonatra a dobot. Ha Hódmezővásárhelyen játszottak, kiskocsin húzták a dobszerkót az állomástól a Fekete Sasig.

Fennállásuk 55 éve alatt összesen 54 zenész muzsikált a Molnár Dixieland Bandben. Mucsi Árpád harsonás 39 évig játszott velük. Garay Márta zongorista is legendás alakja a zenekarnak 1971 óta – a jubileumi koncert idején sajnos beteg volt. Vannak, akik már nem élnek, mások elköltöztek, pályát változtattak. Csanádi Lajos fogorvos lett, őt a családja késztette arra, hogy abbahagyja, mondván: komoly ember nem járhat az éjszakába zongorázni.

A dixieland mindig megmaradt örömzenének, noha nagyon jelentős hazai és nemzetközi sikereket értek el vele. 1976-tól 6 nagylemezük, majd 10 CD-jük jelent meg.

Legjelentősebb kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét azonban természetvédőként kapta. A Pitvarostól délre eső Csanádi pusztákon kívül nyolc különböző természetvédelmi terület védettségét járta ki, a Körös-Maros Nemzeti Parknak is ő az egyik névadója. Tizenhat évig volt nevelőtanár, este dolgozott a kollégiumban, délelőtt Trabanttal járta az erdőket. 1994 és 2006 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanított biológiát.

– Ha a zenét nézem: egész életem haknik sorozata volt. Másfelől tanár alkatú ember vagyok. Az köti össze a kettőt, hogy mindig mindent nagy lelkesedéssel csinálok, és úgy tűnik, ezzel magammal sodrom a környezetemet is.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI, FOTÓ: MOLNÁR GYULA

Ezek is érdekelhetnek