Ecsetre kívánkoztak az imádott nők

BELEGONDOLTAK VALAHA, vajon milyen lett volna mondjuk Rippl-Rónai József művészete Lazarine vagy Zorka, Czóbel Béláé Modok Mária nélkül?! Neves kutatók szokatlan nyíltsággal mutatják be a XX. századi magyar festészet legnagyobb alakjainak szerelmi viszonyait, a művész és múzsáik között kialakult kapcsolatot. A Kieselbach Galéria Festők, múzsák, szerelmek című különleges tárlatán és kötetében történelmi és magánéleti drámák, izzó szenvedélyek és csendes hétköznapok titkai tárultak fel – ezekből válogattunk.

Ország-világSzijjártó Gabriella2016. 12. 14. szerda2016. 12. 14.
Ecsetre kívánkoztak az imádott nők

Csinszka nevét az irodalomban Ady Endre, a festészetben Márffy Ödön tette halhatatlanná. Igaz, az Ady halálával 1919-ben megözvegyült Boncza Berta e két házasság között, még a gyászév idején egy rövid „húzd meg, ereszd meg” szerelmi kapcsolatba keveredett Babits Mihállyal, ám a szemérmes költő vonakodott elkötelezni magát a csapongó, vibráló személyiségű asszonnyal. A szakításokkal terhes viszonynak végül a 42 éves Márffy és a 26 éves Csinszka között kialakult vonzalom vetett véget, 1920 augusztusában egybekeltek.

Házasságukat nevezhetjük egyfajta érzelmi érdekszövetségnek, ami leginkább a nyugodt polgári élet és a közös otthonteremtés vágyán alapult – véli a kutató, Rockenbauer Zoltán. (Valljuk be, Csinszkának ebből nem sok jutott a sokféle nyavalyában szenvedő, alkoholista, rabiátus első férje mellett…) „Két érett ember találkozása volt – emlékezett vissza később a festő. – Akik megérezték egymás gondolatát. Tudta, hogy mit gondolok, s mielőtt kimondtam, már megvalósította. Én is. Tizennégy esztendő alatt nem volt köztünk vitatkozó szó.” Márffy tucatjával festette ifjú feleségéről az arcképeket, aktokat, ezenkívül az olajfestményeken, akvarelleken és rajzokon gyakran feltűnik a jellegzetes, bubifrizurás sziluett hol enteriőrökön, hol vendéglői környezetben.

Márffy a húszas években sok nőalakot festett, de Csinszka mellett igazán kitüntetett figyelmet csak a kor kiváló zongoraművészének, Ticharich Zdenkának szentelt. Zdenka csodagyerekként indult el a zenei pályán, felnőttként pedig a játékán kívül sejtelmes lényével is lenyűgözte a publikumot. Írókat, zenészeket, fotográfusokat, festőket ihletett meg, de kétségkívül Márffy Ödön alkotta róla a legérzékibb műveket.

Csinszka vetélytársat látott a nála fiatalabb és végletesen különböző, a végzet asszonyaként viselkedő dámában.

„Tegnap itt volt a sötét zongorilla nő – írta egy 1933-ban kelt levélben –, a végén úgy voltam vele, mint falusi gyerek a macskakölykökkel. Vízbe vele – mielőtt a szemét kinyitja. Borzasztó egy szépség. Nem hagyott élni.”

Úgy tudni, Csinszkának nemigen lehetett oka féltékenykedni – annál inkább aggódhatott volna a férj! Az asszony harmincas évei második felében (kapuzárási pánik?!) ugyanis egyre többet kacérkodott idősebb urakkal, egyikbe-másikba bele is habarodott. Márffyt mégsem kínozta a szerelemféltés, egyik barátjának elárulta: neje aszexuális, csak a szellemileg magas rendű emberek érdeklik, de érzékileg azok se.

Csinszka 1934-ben agyvérzés következtében 40 évesen (bár a nekrológba csak 39-et engedélyezett) néhány nap alatt elment. Váratlan halála sokként érte a festőt. Egy időre az alkotással is felhagyott, Münchenben élő testvérénél keresett megnyugvást. Hazatérvén visszahúzódva élt, újabb tragédiák súlya alatt roskadozva. A háború idején házát gránáttalálat érte, egy szál ruhában menekült. Műtermét a megszálló szovjet katonák felforgatták, istállónak rendezték be, a rajzaival fűtöttek.

Egyelőre homály fedi, ki lehetett az a nő, akiről egy későbbi levelében tett említést mint a legjobban szeretett barátnőről. Csupán annyit tudni róla, a zsidó származású Irén vagy Ilona a festőnél bújt el, de 1944-ben valaki feljelentette, és a Dunába lőtték.

Márffy '48 novemberében ismerkedett meg Hacker Franciskával. A 32 éves asszony épp egy szétesőfélben lévő házasságban élt ügyvéd férjével, de néhány hónap múlva, rögtön a válóper után hozzáment a 70 éves festőhöz.

Márffy utolsó éveinek nyugalmát Cseszka (olaszosan így becézte) biztosította. Róla készített portréi is erről árulkodnak: egy idős ember vallomásai ezek legfőbb támaszának.

XXX

Nincs azon mit csodálkozni, hogy az 1905-ben 18 éves fejjel a szerelem városába, Párizsba tanulni érkező Berény Róbert jó ideig ontotta magából az aktképeket!

A zseniális zenei és képzőművészeti tehetségű fiatalembert ráadásul – mai fogalmaink szerint – rocksztáros megjelenéssel áldotta meg a teremtő. Félhosszú, hullámos fekete hajkoronája és szellemes baritonja imponált a hölgyeknek. És a festő ebbéli képességeit is kamatoztatta.

Mégis megállapodott: Párizsban ismerte meg, majd 1912-ben feleségül vette egyik festőtársa húgát, Somló Ilonát. A művelt, felvilágosult, emancipált Léni nagy hatást gyakorolt férjére, aki számos alkalommal megörökítette – de érdekes módon Berény róla nem készített aktot, legfeljebb néhány rajzon, rézkarcon engedte látszani az asszony meztelen idomait. Kapcsolatuk hamar zátonyra futott, olyannyira, hogy Léni hűtlen lett férjéhez; amennyire tudjuk, Tersánszky Józsi Jenővel is rövid szerelmi kalandba bonyolódott – súgja meg a kutató, Barki Gergely. Baráti levelezések tanúsága szerint Berényt igencsak megviselték Léni „rosszalkodásai”, majd a válásuk. Jó ideig ecsetet se vett a kezébe az akkoriban Berlinben élő festő.

Szerencsére talált gyógyírt a bajára: a válás okozta sebeket egy orosz hercegnő szerelmével próbálta orvosolni.

Bár a hölgy kiléte a mai napig kérdéses, jó  okunk van azt feltételezni, hogy ő nem más, mint a korszak leghíresebb szélhámosa, aki Anasztázia nagyhercegnőnek adta ki magát, az utolsó orosz cár, II. Miklós legfiatalabb lányának, akinek sikerült túlélnie a bolsevikok családirtását. Nincs romantikusabb találkozási hely az elmegyógyintézetnél, ahol a depresszióba zuhant festő és az öngyilkosságot megkísérlő hercegnő egyaránt megfordult… A német fővárosban a válásból sikeresen lábadozó, akkoriban inkább a zenének élő Berény intim kapcsolatba került az akkor még kezdő színésznő Marlene Dietrichhel és egy sikeres lengyel írónővel is.

A zenei háttér fontos szerepet játszott egy újabb szerelmi szál kialakulásában. A festő Breuer Etelka gordonkaművésszel egy unalmas berlini összejövetelen ismerkedett meg, ahol a férfi a tömegtől elvonulva zongorázott. 1926-ban, az általános amnesztia kihirdetésekor tértek haza Budapestre, és hamarosan összeházasodtak. A briliáns tehetségként jegyzett Eta egyik napról a másikra abbahagyta a zenélést, és csak a férjének élt. „A sarokba kényszerült cselló azonban mint néma vádló nézett mindkettőjükre. Róbert a pszichoanalitikusoktól próbált segítséget kérni felesége számára” – kommentálta Berény nyilvánvaló lelkiismeret-furdalását a festőtárs Bernáth Aurél. Az igazság az lehetett, hogy Berény semmiféle riválist nem tűrő, erős egyénisége ellehetetlenítette Eta kibontakozását, ezért tett le a nyilvános szereplésekről.

Etára mint különc asszonyra emlékeztek ismerőseik: akár délig is ágyban maradó, migrénes alkatú, emellett egyesek szerint betegesen lusta is. Az tény, hogy a róla készült festmények zömén ágyban vagy pamlagon fekszik, hol felkönyökölve méláz, hol olvasgat, hol kedvenc macskáját cirógatja, másutt egyszerűen szundikál. Csupán egyetlen képen zenél.

Berény élete végéig rajongott a feleségéért, aki maga volt a megtestesült erotika, a két lábon járó csábítás, szerelmük magas hőfokon izzott. Mégis, míg korai korszaka vezértémájának az akt számított, addig Etáról nem készített meztelen képeket. Ezt a vizuális élményt csak magának tartogatta.

Ezek is érdekelhetnek