FEBRUÁRTÓL EGYETEMI RANGOT KAP a táncművészeti főiskola. Rektora, Szakály György tizenegy éves korában jelentkezett az intézmény elődjének számító balettintézetbe. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész akkor Nyíregyházáról érkezett vonattal a felvételire. Diplomázva a Földet is körülrepülte fellépésről fellépésre.

Kamatozó mélypontok - Még kiebrudalásának is sokat köszönhet Szakály György

Háromezer-hatszázan felvételiztek 1967 júniusában az Állami Balettintézet balett szakára. Gyurit Nyíregyházán tették vonatra szülei, ismeretlen utast kértek meg, vigyázzon a kissrácra. A fővárosi pályaudvaron nagynénje várta, aki amúgy a Tungsram Műveknél volt betanított munkás, de nem tudatlan. Amíg unokaöccse a balett-termek zárt ajtói mögött átesett a többnapos felvételi szakaszain, az asszony keresztrejtvényeket fejtegetett az aggódó szülők között a folyosón.  Amikor kérdezték, hogyhogy nem izgul, azt felelte: „Nem az én gyerekem.”

Megértő szeretettel idézi irodájában a múltat a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora. Meséli, hogy nénikéje táviratban írta meg a Nyírségbe: „Gyurit felvették.”

Gyuri kollégistaként karácsonykor látta újra szüleit és két testvérét a Vasgyár utcai otthon negyvenhét négyzetméterén. Édesanyja 1500 forintot keresett a nyíregyházi konzervgyár segédmunkásaként – 500 volt fiának Pesten az ellátás, látogatásokra nem futotta.

Szakály György édesapja villanyszerelő volt, lett párttitkár, vezetett mezőgazdasági üzemet. Onnan azután fúrták ki, hogy lefülelt egy liszttel seftelő csapatot. Járta aztán az országot, hol itt dolgozott, hol ott. Dacból is bizonyítani akarta: a jég hátán is megél.

Azért a lisztügy erős nyomokat hagyott. Szakály György édesapja gyakran várta az Operaház előtt a fiát, amikor az már ifjú táncosként külföldi turnékra indult a társulattal. Magyarázta, melyik országban kell tartania egy-egy lefülelt lisztes esetleges bosszújától, akik többsége 1956 után szétszóródott a világban.
Szakály György végül az óceán túlpartján ütött fel egy helyi telefonkönyvet. Látta, csak abban is van jó pár Szakály. Kikombinálta: annyi Szakály között csak elvegyül az ember, aligha fogják lecsapni őt egykori nyírségi seftesek apja buzgalma miatt a New York-i Metropolitan előtt.

Nyugvópont volt, de azért történt még előtte egy s más.

Balettet Gyuri és felmenői sem láttak addig, amíg a fiú pályára nem került. A színészet izgatta kisgyerekkorától, iskolai színkörnek volt tagja.

Édesanyja szúrta ki ’67-ben a balettintézet hirdetését. Abban a szaktárgyak ismertetése mellett az írták: idővel a tanulók felléphetnek az Operaházban. A szülők úgy gondolták: ebben öröme lehetne gyereküknek.

Vonzotta a fiút is a lehetőség. Szakály György visszagondolva sem bánja, hogy gyerekorrát a tréningek s a műveltség megszerzése határozta meg. Diploma előtt másodmagával kapott lehetőséget, hogy kurzust végezzen a világhírű leningrádi Vaganova Intézetben.

Akkoriban nézte vissza először valamelyik produkcióját egy újdonságnak számító szalagos videolejátszón. Majdnem elsírta magát a látottaktól. Hiába dicsérték mesterei, ő kevesebbnek látta a mutatott produkciót annál, amit önmagáról gondolt. A mesterek intették: ha baja van magával, ne pityeregjen, dolgozzon többet.

Szakály György azt mondja: apjától örökölt konoksága, a mesterek tanácsa is meghatározta azt, ahogyan hivatásában működik. Sikerszerepek után mindig eszébe jutott: ez most a minimum, túl kell szárnyalni.

A díjak, pozíciók pedig arra jók, hogy méltó maradjon hozzájuk.

Azért, persze, ahogy bárhol máshol, a tánc világában is sok az érdek, irigység, egyéb sallang. Szakály György az Operaház társulatában kezdte a pályát, de csak hónapok után kapott feladatot legalább a karban. Eleinte azon járt a feje: hagyja az egészet, és felvételizik a Színművészeti Főiskolára.

De aztán érkeztek a kisebb feladatok, majd az első, fajsúlyos szólószerep, A csodálatos mandarin mandarinja. Ugyancsak kiugrást jelentett a Rómeó a Shakespeare-mű balettváltozatában, amelyben a ma már ugyancsak Kossuth- és Liszt-díjas Volf Katalin táncolta Júliát.

Országos népszerűséget pedig a Macskák című musical Mefisztulésze hozott, amelyre Seregi László kérte fel azzal a megjegyzéssel: „Neked macskaszerű a szemed!” Szakály Györgyöt vezető operaházi táncosként Andrew Lloyd Webber Madách Színházban bemutatott darabja segítette abban is, hogy kilenc albérlet után önálló otthonhoz jusson.

Miután egyre nagyobb szerepeket kapott, felajánlották: felvételi nélkül bekerülhet a Színművészeti Főiskola színész szakára. Nem élt már a lehetőséggel, viszont több prózai feladatot is vállalt. Az eltüsszentett birodalom című tévéjátékban olyan színészóriásokkal játszott együtt, mint Psota Irén, Páger Antal, Gábor Miklós.

Szakály György bő két évtizedes aktív pályafutása alatt generációjának egyik legmeghatározóbb táncművészeként táncolta végig a balettirodalom legnagyobb szerepeit – s utazta közben körbe a Földet New Yorktól Sydney-ig, a legnívósabb társulatok vendégeként.

A Magyar Állami Operaház mellett állandó szólistája volt a dortmundi és a bonni balettnek. Azt mondja: szimbolikus értelemben is fontosak a balettben grand jetènek nevezett magas, szép ívű ugrások. De csúcsponton is tudni kell: az élet a földön zajlik.

Szakály György a kilencvenes években többször is vezető pozícióba került az Operaház balettegyüttesénél.

Szakmai múltja ellenére minden alkalommal erőfitogtatásból ebrudalták ki a pozícióból. Nem sértődött meg, csak eldöntötte: bürokratikus feladatot nem vállal többé.

A kétezres évek elején a Shakespeare Színiakadémián tanított, és egyszerű oktatóként kezdett dolgozni a táncművészeti főiskolán is Dózsa Imre vezetése idején. Nem sokkal később az alig negyvenéves ifj. Nagy Zoltán nyerte el az intézmény rektori posztját – annak ellenére, hogy ifjú kora miatt akadtak fanyalgók. Ő Szakály Györgyöt kérte meg, vállalja a balett tanszak művészeti vezetését. Papírmunka is járt a poszttal, de Szakály a maga részéről úgy érezte: kötelessége segítenie az ifjabb kollégát. Ifj. Nagy Zoltán gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Zorándi Mária lett az utódja, akit néptáncos múltja miatt támadtak egyesek. Az új rektornak azonban átgondolt tervei voltak az intézmény jövőjéről, amelyet Szakály Györggyel is megosztott, és helyettesének kérte fel. Zorándi Máriát alig két évvel később elődjével azonos betegség győzte le. Szakály Györgynek volt miért szorongania. De abban a helyzetben nem akarta sorsára hagyni az intézményt. Voltak más aspiránsok is a rektori pozícióra, de a puszta erőfitogtatás ezúttal kevés volt.

Szakály György már rektorként egyik egykori operaházi ellenlábasát is tanárnak hívta. Úgy véli: a szakmai képességek fontosabbak az egyebeknél. Különben meg úgy látja: operaházi kiebrudalásának is köszönheti mély kapcsolatát a ma már huszonegy éves, gazdasági pályára készülő fiával. Hivatalát veszítve az esti fellépések előtt sok időt tölthetett az akkor még aprócska gyermekével. Az is kamatozik most az apa-fiú viszonyban.

Azt mondja: elődeinek is köszönheti, hogy a rektori éveiről készült képzeletbeli videót pedig bátran visszanézné.

Kapuig kísér. Fehér pelyhek hullnak, filigrán bakfisok tipegnek el mellettünk a tanintézet kertjében. Rektoruk töprengő mosollyal néz utánuk:

– Ki tudja, hány Kossuth-díj csoszog itt a hóban…
 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.