Nagy Gábor, alias Gabko, végzettségét tekintve közlekedésmérnök, már tizenkét éve dolgozott közbeszerzési szakértőként, amikor otthagyta a pályát, hogy csilit termesszen. Azóta nem egy díjat nyert termékeivel,a New York-i Hot Pepper Awardson például két világbajnoki címet is bezsebelt.

Zamat és erő a kis üvegekben

– A csiliőrület 2011-ben kezdődött egy külföldi nyaralás alatt, ahol megtapasztaltam, hogy mennyire más a trópusi habanero ereje, íze, mint a nálunk megszokott csípős paprikáé. Akkor döntöttem el, hogy erre az élményre idehaza is szükségem van, azóta pedig megtanultam, milyen gyönyörűek és mennyiféle változatban termeszthetők a paprikák, készíthetőek belőlük a szószok. Valóban beléjük lehet bolondulni.

Magyarországon 2011-ben még elérhetetlenek voltak a különleges paprikák, illetve készítmények. Gábor nem habozott, megrendelte külföldről az akkori tíz legerősebb fajta magját, hogy belevágjon a kísérletezésbe. Sokat olvasott, tanult a témában, és igyekezett kihozni a maximumot a palántáiból. Akkor az volt a célja, hogy olyan erős paprikaszószt készítsen, ami egy-két cseppjével fűszerként alkalmazható, s a termék úgy őrzi meg a csili eredeti zamatát és erejét, mintha magát a friss paprikát használnánk. Így született meg a máig legnépszerűbb Hot Pepper szósz.

– Az első évben akkora termésem és termékmennyiségem lett, amit már sem én, sem pedig a baráti köröm nem tudott volna elfogyasztani. Emlékszem, amikor az első szószomat eladtam. Valakinek vittem volna ajándékba, és amíg egy sörözőben vártam rá, az ott lévő vendégek megkérdezték, mi az nálam. Mondtam, extra erős csiliszósz. Meg akarták kóstolni, így felbontottam és azonnal lecsaptak rá.

Kiváltotta az őstermelői és kistermelői engedélyeket, hogy hivatalosan is értékesíthesse a termé­keit, bár még ekkor sem gondolt másként a csilire, mint hobbira. A végső löketet a 2017-ben, a New York-i Hot Pepper Awardson szerzett két világbajnoki cím adta meg. Kalandvágyból nevezett, és a GaBko Chili lett a vége.

Gábornak továbbra is a legerősebb fajták a kedvencei, ezek adják az összes termés négyötödét, a második helyen az enyhébb Ja­la­peno áll, ebből is számottevő mennyiséget termel. A kezdeti nagymarosi ablakpárkányt és kiskertet hamar kinőtték a paprikák, így a család vásárolt egy nem túl nagy telket, ahol a felesége és a gyerekek segítségével megy a termesztés.

– A szobában, mesterséges fénynél, utána kis üvegházban nevelem a palántákat, majd kiültetéskor kerülnek a telekre. Automatizált csepegtetőrendszerrel és talajtakaró fóliával ellátott szabadföldi termesztésben megy a munka. A jó termés titka a folyamatos odafigyelés és a megfelelő gondoskodás, de mindez nem ér semmit, ha a szerencse és az időjárás nincs mel­lettem.

A különleges receptekhez van tapasztalata a konyhán, gyerekkora óta érdekli a gasztronómia, a szószaiban leginkább az ízek har­mó­niá­jára törekszik, hogy a fogyasztói szeressék a végterméket. Így született meg többek között a sokdíjas Hot Pepper szósz és egy miskolci sörgyártóval közös termék, az Ale Mango Habanero, amit 2019-ben a World Hot Sauce Awards versenyen, Louisianában a világ legjobb csiliszószának választottak.

Gábor külföldre is kacsingat, a kereslet meglenne, de ehhez fel kell nőnie a családi üzletnek. Mindezt úgy, hogy a minőség minden növekedésnél fontosabb tényező, abból sosem engednek.

– Az az érzés, amikor látom magam előtt, hogy a termék, amit a magvetéstől a címkézésig a két kezemmel készítettem, másnak is ízlik és értéket jelent, felbecsülhetetlen!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.