Gyarapszik a krízisalap

Két hét alatt 5 milliárd forint gyűlt össze a kríziskezelő alapba. A legnagyobb részt az áramszolgáltatók fizették be.

PénzforgatóSzabad Föld Online2009. 07. 02. csütörtök2009. 07. 02.
Gyarapszik a krízisalap

A kríziskezelő alapot június közepén hozta létre a kormány, 1 milliárd forintos kezdő összeggel. Célja, hogy a számlán összegyűlt pénzből egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtsanak azoknak a családoknak, akik a válság miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Az egyszeri, 20-50 ezer forint közötti – különösen méltánylást igénylő esetben 100 ezer forintos – támogatást azok kaphatják, akik családjában a jövedelem legalább 30 százalékkal csökkent, illetve ha a lakáshitel törlesztő részletének növekedése elérte a 30 százalékot. További feltétel, hogy az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg nettó minimálbér összegét; ez havi 57 817 forint. A kérelmek elbírálásánál elsődleges szempont az is, hogy van-e kiskorú gyermek a családban. Számítások szerint az alap a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak nyújt majd gyors segítséget.

A kríziskezelő alap kezdő 1 milliárdját hozzájárulásokkal egészítik ki. Várják a magánszemélyek és vállalkozások felajánlásait, de ide kerülnek azok az összegek is, amelyek az állami vezetők fizetésének csökkentése után folyik be. A miniszterek egyhavi illetményüket – összesen 16,5 millió forintot – ajánlották fel, s ide utalják Bajnai Gordon miniszterelnök fizetését is. Igaz, havi egy forintos bére nemigen duzzasztja az alapot, sokkal inkább az áramszolgáltatók extraprofitjából származó summa, akiknek 2008-as többletbevételükből 3 milliárdot kellett a krízisalap számlájára utalniuk.

A krízisalapba a felajánlásokat november 15-ig várja a kabinet, a program első üteme a tervek szerint november 30-ig tart. Az érintettek augusztus 1-jétől a jegyzőknél igényelhetik a támogatást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek