Ők lesznek a Kríziskezelők!

Ma tartotta alakuló ülését a kormány által felkért civil szervezetek képviselőiből álló Kríziskezelő Program Tanácsadó Testülete, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje a Kríziskezelő Program számláján rendelkezésre álló keretösszeg – most 6 milliárd forint - felhasználását.

PénzforgatóO. Horváth György2009. 07. 21. kedd2009. 07. 21.
Ők lesznek a Kríziskezelők!

A kormány azért indította el a Kríziskezelő Programot, hogy a gazdasági válság miatt átmenetileg válságos helyzetbe került családoknak gyors segítséget tudjon biztosítani. A program keretében augusztus elsejétől november végéig egyszeri minimum húszezer, maximum ötvenezer - különös méltánylást érdemlő esetben maximum százezer - forintos vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a nehéz helyzetbe került családok.

A kormány erre a célra egymilliárd forintot különített el, azonban ez az összeg a felajánlásoknak, illetve az alap összegét növelő döntéseknek köszönhetően mára megközelítőleg 6 milliárd forintra emelkedett – olvasható abban a közleményben, melyet a Kormányszóvivői Iroda juttatott el a Szabad Föld Online-hoz..

A Kríziskezelő Program Tanácsadó Testületében az előzetes konzultációk nyomán a kormány által felkért 8 civil szervezet képviselője vesz részt. A tanács tagjai: Szabó János az Országos Szociálpolitikai Tanács társelnöke, Győri-Dani Lajos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, Dr. Kató Ernő a Baptista Szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója, Pelle József a Szociális Szakmai Szövetség képviselője, Polacsek Györgyi a Magyar Vöröskereszt szociális vezetője, Szombathy Márta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagja, Márton Izabella a Szegényellenes Hálózat igazgatója, valamint Balogh József az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek