Öltések és énekek

Körülbelül tízéves kora óta tudja, hogy ruhákkal akar foglalkozni – mégis, csak kacskaringós kitérők után talált rá a saját útjára Lehotkai Judit viseletkészítő, népi hímző. Hét éve hozta létre a Lenvirág Műhelyt, azóta egyre messzebb terjed a rendkívül igényes megmunkálású, kreatív hagyományápoló ruháinak híre. Anno a kezdő lökést gyermekei iskolája, a Búzaszem adta meg, ahol nemcsak hivatásra, de fontos értékek mentén szerveződő közösségre is lelt családjával.

PortréSzijjártó Gabriella2024. 08. 15. csütörtök2024. 08. 15.

Kép: Fotó: Lenvirág Műhely

Fotó: Lenvirág Műhely

Bár az osztályából 32-en tették le a ruhaipari technikusi szakvizsgát, mindössze ketten maradtak a szakmában – emlékszik vissza a kezdetekre Lehotkai Judit. Addigra a nagy ruhagyárak már bezártak, önálló varrónőként pedig nem lehetett megélni, mert luxusnak számított a méretre varratás, ráadásul sorra jöttek be az országba a hipermarketek az olcsó ruházati tömegtermékeikkel.

Kezdetben Zoób Kati divattervezőnél varrt, hogy gyakorlatot szerezzen, onnan a jobb fizetés reményében elment butikba eladónak. Ezután ragyogott fel a szerencsecsillaga: „Egy barátnőm révén kerültem egy indiai család méteráru-nagykereskedésébe, ahol szebbnél szebb anyagok közt dolgoztam. Asszisztensként kezdtem, de hamarosan már én mentem évente többször Kínába, Törökországba, a párizsi szakkiállításokra, a divattrendeket összefésültem a fejemben az új textilekkel, ez alapján rendeltem az anyagokat. Rengeteget fejlődtem szakmailag, úgyhogy nagyon sajnáltam, amikor a családfő felszámolta a vállalkozást és visszamentek Indiába.”

Lehotkai Judit viseletkészítő, népi hímző hét éve hozta létre a Lenvirág Műhelyt

Közben férjhez ment, született két gyermekük – immár ehhez igazodva folytatódott az útkeresés. Ízlésében és kapcsolatrendszerében bízva két különböző butikot nyitott a dunakeszi bevásárlóközpontban, de zsákutcának bizonyultak. Pontosan emlékszik arra a kezdő pontra, amikor „a Jóisten megérkeztette” a mai Lenvirág Műhelyhez – így fogalmaz.

„Amikor a most 15 éves Ádám fiunk első osztályba készült, ismerősök ajánlása alapján kerestük fel a gödi Búzaszem iskolát. Ahogy a Hívogató napján betettük a lábunkat oda, mindannyian azt éreztük, hogy megérkeztünk. Egy befogadó, nemzeti és keresztény értékeken alapuló, a családokra és a természetre támaszkodó közösségben találtuk magunkat, amely minden lehetséges módon őrzi magyar hagyományainkat. Például ünnepi alkalmakkor a lányok bokáig érő lenvászon ruhát viselnek, a fiúk pedig fehér parasztinget, posztómellényt hordanak. Rögtön az elején önkéntes munkában elvállaltam, hogy a kinőtt ruhák megtalálják az iskolában új gazdájukat. Néhány hónap múlva pedig Horváth Szilárd igazgató biztatására elkezdtem varrni a gyerekeknek a viseleteket. Most mennek nyolcadik osztályba a »kalászok«, őket a kezdetektől teljesen én öltöztettem fel, sőt, névre szóló hímzett furulyatokot és tornazsákot is rendelt a tanító néni. Minden osztály neve a kenyérkészítés egy eleme: van többek között Eke, Barázda, Magocska, Kovász."

Fotó: Lenvirág Műhely

Lehotkai Judit jó híre szájról szájra terjedt, és a hobbiból gyorsan vállalkozás lett. Mai napig megállás nélkül jönnek a megrendelések a Lenvirág Műhelyhez a környező iskoláktól, néptánccsoportoktól és magánszemélyektől, itthonról és külföldről is. „Folyamatosan bővült a webshop, ahogy szélesedett a tudásom. Fő profilom a gyermeknéptáncos és -népviselet – Nóri lányom és a barátnői modellként boldogan fotózkodtak már az első »Kék ibolyám, piros rózsám« és a »Tavaszi szél« kollekciók­nál is –, de gyakran készítek felnőttek méretében is táncos, fellépő- és hagyományőrző ruhákat. A termékek magas színvonalát a Hagyományok Háza viseletkészítő tanfolyamának és hímző­kur­zu­sainak köszönhetem, valamint annak a folyamatos tanulási vágynak, amellyel belevetem magam az információgyűjtésbe szakkönyvek, az internet és pályatársak segítségével.”

A magyar népviselet – ahogy a népzenénk és a néptáncunk is – elképesztően sokrétű! Bár nagy kedvencei többek között a szatmári, a székely, az erdélyi mezőségi és a szi­lágysági viseletek, mégsem akar egyetlen tájegységre koncentrálódni. Pont ez a sokszínűség motiválja, és egykori divattervezői álmát meg a művészi vénáját is kiélheti azzal, hogy épp milyen csipkével, milyen színű szalaggal, bársonnyal díszíti a viseleteket, vagy amikor a háromszínű csíkos székely szőttes anyagát egy bizonyos színre hajtja a rokolya derekánál.

Fotó: Lenvirág Műhely

„Nagyon szeretem látni és láttatni, hogy a többi szín csak akkor mutatja meg magát, amikor perdül benne a táncos. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a gyerekeknek általános magyarországi népviseletet készítek, ami megfelel a somogyi meg a szatmári tánchoz egyaránt: puffos ujjú blúz, kis kötény, alsó-felső szoknya, ami természetesen gyönyörűen pörög!” 
Minden egyes munkafolyamatot egyedül végez, minden öltésbe a lelkét is beleteszi, úgy véli, ettől tökéletesek. Ha a ruhát kifordítjuk, azt látjuk, hogy ugyanolyan remekmű belülről bélelve, mint a külseje! Az elégedett megrendelők köszönőlevelei, fényképei, vi­deó­felvételei inspirálják tovább, és csupán a környezete noszogatására mérette meg nemrég a termékeit. Nem akármilyen sikerrel!

„A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Zsűrije a mezőségi gyermekruháimat az Aranypáva védjegyes Hagyományos Mester Remek kategóriába sorolta. Ezek a kislányruhák a két évvel ezelőtt Békéscsabán rendezett Kárpát-medencei Népi Textil Fesztiválon első helyezést értek el. A szatmári viseletem már bemutatkozott Japánban és Azerbajdzsánban. Tavaly a Mes­terségek Ünnepén a Budai Várban a nagy­­színpadon mutatták be az Agrárminisztérium Hungarikum-pályázatára különféle tájegységek hímzésével készített kötényru­háimat.”

Fotó: Lenvirág Műhely

A kalocsai hímzéses és a keresztszemes palóc betétes ruhák után a színátmenetes horgolt vállkendők ejtenek ámulatba: mind a hat barátnője kapott már ajándékba – mind­annyiu­kat a Búzaszemnek köszönheti. Az iskola hagyományápoló szellemisége az egész családot „megfertőzte”, és a férj, Péter is aktívan kiveszi részét a közösségi munkákból.

„Szabadidőben mindketten az iskola fel­nőtt­néptáncos csoportjába járunk, illetve én nagy örömmel megyek énekelni Navratil Andrea Dúdolójába, ahol számos tájegység népdalaival ismerkedhettem már meg. Szoktak mesterkurzusokat tartani, amikor idősebb mestereket hívnak, mondjuk Erdélyből Hideg Anna nénit, aki 88 évesen még mindig jó kedéllyel énekli az ör­döngösfüzesi népdalokat. Ha összejövünk a barátainkkal, gyakran közös éneklés a vége, karácsony előtt pedig elmentünk kántálni. Nemrég Nórival részt vettünk az idén 33. évébe lépett Egyszólam népzenei táborban, ahol többek között a Kiskunságból érkezett Horváth Sanyi bácsi alföldi pásztornótákat tanított. Elárulom, hogy legtöbbször varrás közben is énekelek.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek