Művészetté simult természetszeretet
A természet legapróbb rezzenései valósághűen, tiszta őszinteséggel elevenednek meg képein. Valaczkai Erzsébet nevét nem csak vadászati körökben ismerik, grafikus-festő munkáinak határon túlról is a csodájára járnak. Az erdő-mező szeretete, az alkotás és a tanítás lételeme. Tanyán nőtt fel, amely világ a munkára, kitartásra, talpraesettségre nevelte őt; magára az életre.
Kép: Az erdő-mező szeretete és az alkotási vágy már gyermekként a lelkébe ívódott Erzsébetnek, Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld
Dámbika kaparja a barcogóteknőt, egy akácfa száraz ágára leszállt bagoly mereszti kíváncsian nagy szemeit – grafitceruzájával, pasztellkrétájával vagy festőecsete finom vonalai mentén életre kel az erdei-mezei csodavilág. A természetábrázolás nehéz műfaj, hiszen a nagyvadak, akárcsak az ember, karakterükben egyediek. A hiteles ábrázoláshoz jól kell ismerni az adott fajt az élőhelyével együtt. Mindehhez szükséges időzni az erdőben, mezőkön, ligetekben, vízpartokon. Erzsébet számára kislányként megadatott a minden napra új csodákat tartogató természetközelség, annak élményei örök emlékké formálódtak lelkében.
A pusztaföldvári Harangos-ér partján nevelkedtem. Nyaranta libát őriztem, később tehenet fejtem. Kapáltam, kaszáltam, szénaboglyát raktam. A rajzolás szinte velem született. Édesapám a tanyai iskolából, ahol az első osztályt jártam, kért táblakrétát és azzal rajzoltam a barna kasznink odalára libát, kutyát, mindent, ami körülvett
– mereng el a múltban. A tehetséges lány egyébként hajlékony testalkatával remekül táncolt, jeleskedett a tornában is.
Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdett rajzszakkörre járni. Felváltva készített portrékat és csendéleteket. Érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia–rajz szakára jelentkezett, hiszen már tizenévesen megfogalmazta, hogy a pedagógusi pályát akarja választani. A diplomamunkáját madáretológiából írta, amit a saját megfigyelései alapján készített rajzaival illusztrált. Ekképpen ér össze a biológia és a rajz az életében, innentől datálható a természetábrázolás meghatározó szerepe műveiben.
Két évet tanított Orosházán. Majd miután férjhez ment, 1982-ben Tarnaleleszre költözött, és a helyi általános iskolában helyezkedett el pedagógusként. Megismerkedett a környező élővilággal, különösen a nagyvadak látványa jelentettek számára újdonságot. Amikor csak teheti, rendszeresen járja a természetet, nyakában a távcsővel. Gyalog, esetenként kocogva gyűjti az élményeket; a mozgás máig a lételeme.
Még a lányaival, Boglárkával és Alinkával otthon töltött időszakban megkereste őt dr. Bankovics Attila ornitológus, hogy illusztrálja a készülő Madarak 3. – Búvár zsebkönyvét. Ezt követően egymás után érkeztek a felkérések. Részt vett számos határozó-, szakkönyv és szépirodalmi mű illusztrálásában. Emellett folyóiratokban is jelentek meg rajzai: egyebek mellett a Nimród, a Búvár, a Madártávlat és a Vadászlap Vadgazda magazinban. A Magyar Posta hazánk állatvilágát bemutató bélyegsorozatai közül a ragadozó és rovarevő emlősök rajzait ő készítette el. Képeit 1984 óta rendszeresen kiállítja, 2003 óta pedig falinaptárakat ad ki munkáiból.
Akadt olyan megpróbáló időszak az életében, amikor tanított, délutánonként szakkört vezetett, egyedül nevelte gyermekeit és mellette olykor éjszakákon át dolgozott alkotásain. – Szívben és gondolkodásban édesapámra ütök. Az ő szavajárása volt, hogy „ha az ajtón bejöttél, kimentél, az már a múlté, onnan eredj tovább”.
Nem bízok a csodákban, inkább magamban hiszek, hogy hittel, akarattal bármire képes vagyok.
Az alkotáshoz szakmai segítséget kapott Fülöp Erzsébettől, Muray Róbertől, továbbá Csergezán Páltól, de a saját művészstílusa kialakulásához sok egyéni tapasztalat kellett. 2002 óta aktívan vadászik. A hazai nagyvad: gím-, dámagancsok mellett a két ízben Afrikában ejtett nyársas-, feketevándor-, bóbitás-, vöröstehénantilop-trófeák, varacskosdisznó-agyarak is díszítik otthona falát. Bár hajtja az adrenalin, többről szól számára ez a hobbi: erdőfelderítésről, az állatállomány egyensúlyban tartásáról, és kint járva a természetben magába szívhatja annak minden csodáját. Tűpontos, hiteles erdő- és állatábrázolásai ezekből a belefeledkezett, alapos megfigyeléseiből, gazdag élményeiről táplálkoznak.
Rangos elismerések dicsérik munkáit, a teljesség igénye nélkül a 2000-ben megkapott Csergezán Pál-díj, a 2014-es Magyar Arany Érdemkereszt, s aligha akad jelenleg más az országban, aki a C.I.C. Nemzetközi nagydíjat (2001) megkapta természetábrázoló képeiért. Ugyanabban az évben elnyerte a FACE nemzetközi bélyegterv első helyezését.
Felelősségtudat is társul munkájához, ugyanis szeretné minél többeknek, különösen a gyerekeknek megmutatni, milyen értékeket rejt a természet.
Jelenleg is oktat, magántanítványaival próbálja az élővilágot megismertetni és azt ábrázoltatni. Évente rendez Pétervásárán kiállítást a saját és tanítványai alkotásaiból. A következetesen szigorú pedagógus a gyakorlatias oktatás híve: kisétál diákjaival az erdőbe, kezükbe adja a szarvasagancsot, az őzkoponyát és a rókabőrt is. Ezek is ott sorakoznak műhelyében kisebb trófeák, szemléltetésre szolgáló faágak, kitömött kacsa, gondosan halomba pakolt újságok, fényképezőgép, távcső társaságában.
Folyamatosan fest, rajzol, ez a tevékenység sok nehézségen átsegítette őt. A boldogságérzete hatványozódik, ha képeivel másoknak is örömet szerezhet. A madarakat, nagyvadakat, mesés famatuzsálemeket megjelenítő képeit mutatja egymás után: – Akadt olyan, ami sehogy sem akart sikerülni, és végül bedobtam a kazánba – mondja a szüntelen maximalizmusra törekvő művész, aki képeivel igyekszik ismereteket is átadni az erdőről. Olykor annyira belefeledkezik a kreatív teremtő munkába, hogy azon kapja magát, hogy beesteledett vagy már pirkad. Egyes képei kifejezetten közel állnak a szívéhez. De csak keveset tart meg közülük magának, hiszen úgyis szüntelen alkot egy másikat, egy újat…
